Szecesszió a mindennapokbanA szabadkai Városi Múzeumban Szecesszió a szabadkai kincsestárakban címmel nyílik kiállítás a városnapon2012. augusztus 30., 12:39 |
Szeptember elsején 19 órától a szabadkai Városi Múzeumban Szecesszió a szabadkai kincsestárakban címmel nyílik kiállítás a szabadkai városnapi rendezvénysorozat keretében. A kiállítás szerzői Ninkov Kovacsev Olga és Ljubica Vuković Dulić művészettörténészek, látványtervezője pedig Boros Viktória. A tárlatot Ninkov Kovacsev Olga művészettörténész mutatta be lapunknak:
– Kiállításunkat egyben a százéves városházának szenteltük. Arra törekedtünk, hogy ne csak a szecessziós építészetet mutassuk be, mivel azzal már sokan foglalkoztak, inkább azokra a területekre hívtuk fel a figyelmet, amelyekre eddig nem igazán tértünk ki: a szecesszióra a festészetben, a szobrászatban, az iparművészetben és a mindennapokban. A tárgykultúrára helyeztük a hangsúlyt. A kiállítás legtöbb darabja a szabadkai Városi Múzeum osztályairól való, némelyek régóta képezik a tulajdonát, egyes tárgyakat újonnan vettük meg, de néhányat ajándékba is kaptunk. A kiállítás katalógusában azt is feltüntettük, hogy melyik darabot ki ajándékozta. Emellett többek között a szabadkai Városi Könyvtár és a szabadkai Zeneiskola is rendelkezésünkre bocsátott kiállításra szánt tárgyakat – emelte ki.
– Ezen a kiállításon témák szerint is csoportosítottunk tárgyakat, mivel a szecesszió az élet minden területére kiterjedt. Valójában egy multimediális kiállításról van szó, hiszen az egyik kistermet mozivá alakítottuk át. Itt Loie Fuller ún. szabad táncát vetítjük, amely egy eredeti felvétel a régi korból. Fontos momentuma volt ez azoknak az időknek, mert a táncos már nem visel balettcipőt és fűzőt. Ez a tánc megidézte a szecessziós művészeket, nagyon sok vázán, lámpán, rajzon szerepel, a filmet pedig sokan megnézték Szabadkán a Lifka-moziban a huszadik század elején. A korai szecesszió 19. század végén jelenik meg, 1900-ban triumfál a párizsi világkiállításon, majd rohamosan elkezd terjedni. Előbb megjelenik a tárgykultúrában, és kicsit később az építészetben. A szecesszió elhúzódik a két világháború közötti időszakig, mert még eladták és használták azokat a tárgyakat, amelyeket ilyen stílusban legyártottak. Ez viszont már a szecesszió későbbi fázisa. Kiállításunkon a szecesszió mindhárom fázisa képviselve van, tehát komplett áttekintést tudtunk nyújtani erről a korról, amelyet többek között a szép megidézése, a virágminta, a természettel való összhang, és a hajlított vonalak jellemeztek – mondta.
Magyar Szó© 2003 - 2013 Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Development: CNT | Hosting: CNT
