Siflis Zoltán: A filmarchívum hiányával sűrűn találkozunk

Siflis Zoltán rendező a palicsi filmfesztiválon mutatta be a Szabadkai filmesek arcképcsarnoka című könyvét. Sajnálatos, hogy úttörőmunkának számít ez a kislexikon, hiszen a szabadkai filmalkotókról semmilyen egységbe foglalt könyv nem jelent meg eddig. A könyv kapcsán ismét szóba került egy nagy űr a kultúránkban, pontosabban a mozgóképkultúránkban, amelyet jó lenne pótolni. Siflis Zoltánnal ezúttal a filmarchívumra fókuszálunk, kezdve onnan, hogy mi maradt még ki a könyvből.

– Manapság nincsenek kifejezetten csak filmalkotók, sokan a televíziókban is dolgoznak. Úgy gondolom tehát, hogy azokat a szerkesztőket is be kellene vonni, akik a közszolgálati televíziókban alkottak, mert, ha nincs rendező, akkor a szerkesztők válnak a filmes anyag elrendezőivé, és szerzői alkotások sorát hozzák létre televíziókban is. Ezek főleg ismeretterjesztő műsorok, amelyeket szintén össze kellene gyűjteni, mert azok is a mozgóképkultúránk része. A palicsi filmfesztivál tanácsának részéről megfogalmazódott, hogy a könyv legyen kibővítve a szabadkai filmszínészekkel. Ez nagy kutatást igényel, egyesek már szinte teljesen feledésbe merültek, több szabadkai származású színész pedig külföldi filmekben is megjelent.

Mely fontos feladatokra világít rá a könyv?

– Először is a kislexikonban említett filmalkotók életútját jó lenne részletesebben is bemutatni, összeszedni a munkásságukkal kapcsolatban megjelent újságcikkeket. A lényeg pedig a filmjeik digitalizált változatának hozzáférhetősége lenne. Fontos archiválási feladatokat kellene végezni, amihez természetesen anyagi eszközök is szükségesek.

Elméletileg hol lehetne mindezt létrehozni?

– Léteznek nemzeti filmarchívumok, de már ott tartunk, hogy regionális vagy városi szinten is kellenének. Ezek lehetnek önálló intézmények, kisebb városokban pedig a meglévő levéltár. Az már más kérdés, hogy mennyire vannak felszerelve intézményeink, és megfelelnek-e a kor szükségleteinek. Nagy a lemaradás ezen a szinten. Globális szinten nézve a filmtárak összegyűjtik az ismertebb filmeket, sok film viszont a szerzőknél porosodik. Kérdés, hogy megmaradnak-e ezek az alkotások, különösen, ha a szerző abbahagyja a filmezést, és a családja sem lát benne értéket. A VMMI-ben van filmarchívumunk, de a gyarapítása pénzfüggő. Több mint ötven magyar vonatkozású filmmel rendelkezünk, de ez csak töredék, a régi magyar filmek digitalizált változatát még nem sikerült megszerezni.

Bonyolítják-e a feladatot a független produkciókban készült alkotások?

– Nem kell figyelmen kívül hagyni a független produkciókban készült filmeket sem, legyen tartalmi, vizuális vagy kísérleti, mert mégiscsak a városnak egyfajta művészi megközelítésben történő krónikásai, és a társadalmi időszakok fontos megörökítői. Arról nem is beszélve, hogy már hivatásos rendezők is rákényszerülnek arra, hogy olykor független, olcsó filmekre jellemző módon, szinte teljesen pénz nélkül készítsenek alkotásokat. Gyakran ez az egyetlen módja annak, hogy valaki valóra váltsa filmes elképzeléseit, különösen, ha egy olyan témáról van szó, amivel nem lehet kivárni a pályázatokat. Az archiválás esetén talán épp a független filmekkel akadna a legkisebb gond, mert a szerzők bizonyára szívesen odaadnák, ha még megvan nekik

Mondhatni-e, hogy már jócskán késésben vagyunk a mozgóképanyag összegyűjtésével?

– Valójában már a 19. században hozzá kellett volna fognunk, beleértve a napi híradóanyagok egyfajta válogatását is, hiszen azokban találhatók leginkább az elmúlt kor megörökített jelene. Sokszor rácsodálkozok, hogy nincs központi mozgóképarchívumunk, holott egy rendezvényen öt kamera is jelen van. Kétséges, hogy öt év múlva mi marad meg ezekből az emlékekből, hiszen a televíziónak nincs törvényes kötelezettsége az archiváláshoz. Ha nincs elég kazetta, letörölik a használtat. Az érem másik fele pedig az, amikor gyenge minőségben archiválnak, és az nem nyújt tartós megoldást. Ez az egész folyamat természetesen rengeteg pénzbe kerülne. Kíváncsi vagyok viszont arra, hogy ha majd a 21. század első évtizedeit szeretnénk tanulmányozni, mondjuk ötven év múlva, milyen anyagok állnak majd a kutatók rendelkezésére. Újból csak a nyomtatott archívum? Színháztörténeti múzeum van, de filmtörténeti nincs. Márpedig a jövőbeni kutatások alapjait szolgálnák. Ezért is kellene filmarchívum, amely elérhető lenne az érdeklődők számára, például a jövőbeni filmalkotóknak, akik valamilyen témát dolgoznának fel. Máris érdekes lenne egy összeállítást látni a színházbontásról és az építés kezdeteiről: ki mit mondott akkoriban. A filmarchívum hiányával sűrűn találkozunk. Jövőre lesz a huszadik palicsi filmfesztivál. Ennek kapcsán felmerült, hogy milyen jó lenne filmes visszatekintő. Kérdés, hogy lesz-e róla anyag, az első tíz évből ugyanis alig maradt fenn filmes dokumentum.