ENSZ megfigyelők a treimszai mészárlás helyszínénA szíriai vezetés visszautasította Kofi Annan vádját2012. július 16., 04:00 |
Megérkeztek szombaton az ENSZ megfigyelői a szíriai Treimszába, arra a településre, ahol két nappal korábban vérfürdőt rendeztek az Aszad-rezsim katonái
A falubeliek egy pillanat alatt körülvették az ENSZ megfigyelő missziójának autóit. Meggyilkolt hozzátartozóik véres ruháit mutatták a nemzetközi szervezet munkatársainak, és elvitték őket a teljesen szétlőtt mecsethez is, ahol szintén halomban álltak a véres holmik.
„Négy irányból támadtak, tankokkal, helikopterekkel, aknavetőkkel. Több mint kétszáz ember mészároltak le a falunkban, a gyerekeket a szemünk előtt gyújtották fel” – mondta egy elkeseredett túlélő.
A súlyos sérültek egy részét átvitték Törökországba, hogy megfelelő kórházi ellátást kapjanak.
A szíriai vezetés tegnap cáfolta Kofi Annan ENSZ- és Arab Liga-megbízott vádját, mely szerint a kormányhadsereg nehézfegyvereket vagy helikoptereket vetett be csütörtökön Treimsza faluban, ahol a hadsereg támadásának ellenzéki források szerint legalább százan estek áldozatul.
A külügyminisztérium szóvivője közölte: a biztonsági erők 37 fegyverest és két civilt öltek meg a falu elleni támadásban, amely „nem civilek ellen irányult”. Mint mondta, ezeket az adatokat attól az embertől kapták, aki eltemette a halottakat, de akinek a kilétét nem fedhetik fel, mert bosszúból megölhetik az ellenzékiek.
„Nem volt tömegmészárlás – mondta. – Összecsapás történt fegyveres csoportokkal, amelyek semmibe veszik Kofi Annannak a szíriai válság megoldására irányuló tervét. Terroristacsoportok támadták meg a falut, parancsnoki ellenőrző pontokat állítottak fel, megfélemlítették és kínozták a lakosokat. A rendfenntartó erők csak öt olyan épületet támadtak meg, amely műveleti központként szolgált a fegyveresek számára. Sok fegyvert, köztük aknagránátokat, rakétákat, robbanószereket és gépfegyvereket foglaltak le, és rábukkantak több olyan helyiségre, amelyet kínzásra használtak.”
Az Amnesty International Szíriából származó bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy a felkelők is követnek el jogsértéseket. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint ezeket azonban elhalványítja a kormányerők által alkalmazott erőszak.
Előfordul, hogy a felkelők megkínozzák, esetenként meg is ölik a hadsereg fogságukba eső katonáit – számolt be pénteken Washingtonban Donatella Rovera, aki a közelmúltban tért vissza Szíriából, ahol több hetet töltött az AI megbízásából.
Ellenzéki emberi jogi megfigyelők szerint 2011 márciusa óta az Aszad elleni felkelésnek több mint 17 000 halálos áldozata van, köztük polgári személyek, felkelők és a kormányerők tagjai.
A kormányerők egyik áldozatát temetik Homszban (Beta/AP)
Magyar Szó© 2003 - 2013 Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Development: CNT | Hosting: CNT
