A színházak dalolva halnakKOMMENTÁR2012. június 8., 04:00 >> 2013. április 4., 05:16 |
Az önjelölt színházcsináló először megrémül. Megkapaszkodik a székében. Megkérdi a mellette ülő belgrádi dramaturgot, jól hallotta-e az eredményt. A belgrádi dramaturg elismétli, de az ő hangjában is bujkál valami értetlenség. Aztán egyszerre csak hangosak leszünk. Ő a szöveg díja miatt bukik ki, e sorok szerzője en global, a teljes díjazáson. Aztán iszunk a szerbiai színház halálára.
Így ér véget a Sterija Játékok.
Két alappillére van annak, hogy a Sterija idei bírálóbizottságát miért kell tíz év közhasznú kényszermunkára (kőtörés, bányászat, de semmiképpen sem írás és rendezés) ítélni. Az egyik a kiosztott díjaké. A másik a kiosztásra nem került díjaké.
Az előbbiről e sorok szerzője már jelezte, mi a véleménye. A munkások dalolva halnak egy remek témát feldolgozó előadás, a munkások valóban halnak, a sorsuk valóban elképzelhetetlen. Szélsőbalos oratóriumot írni hozzájuk/értük szintén ígér izgalmakat. Már ha az az oratórium jól van megírva, jól van megrendezve, jól van eltáncolva, eljátszva. Ezek közül, állítom, egyik sem érvényes ezen előadásra. Miért kaphatott hát díjözönt? Mi okozhatta a zsűri zavarát, amelyben esőként zúdította a csapatra az elismerést, miközben sokan – joggal – fancsalogva hallgatták azt?
A másik ügy, a ki nem osztott díjak ügye már más lapra tartozik. Azt ugyanis el tudom fogadni, hogy nem volt legjobb díszlet, de azt nem, hogy a zenéért egy tinglitanglit díjaztak. El tudom fogadni, hogy nem volt legjobb kosztüm, de azt nem, hogy a legjobb szöveg ez a soványka Brecht-átirat. És elfogadom, hogy Szerbiában nincs négy darab díjazható színész, továbbá hogy egyetlen fiatal férfiszínész sem felelt meg a zsűri idealista elképzeléseinek. De hogy bármelyik ifjú színészpalántánk rosszabb volna, mint az emlegetett előadás falsul danoló üdvöskéje, aki viszont hazavihette az elismerést? Azt nem.
Nem akarjátok kiosztani a díjakat, mert a fesztivál minősége siralmas volt?
Rendben. Akkor zároljatok mindent! Minden egyes elismerést. Osszatok ki kettőt! A legjobb takarítónő és a legjobb ügyelő díját. Akkor mondjátok azt, hogy az idei termés bődületes, hogy nem titeket, hanem a szelektort vagy egyenesen a színházi társadalmat kell munkatáborba deportálni, hogy az idei Sterija Játékok érdemtelen a versenyjellegre! Ez veszélyes kijelentés, hiszen azt jelenti, hogy semmi sincs rendben a színházaink háza táján. Hogy valami gyökeres változásért üvölt nem csupán a fesztivál, hanem Szerbia egész képzeletbeli nagyszínpada.
Ez a kijelentés természetesen botrányba fúlna.
De legalább valami pislákoló tisztelet megszületne bennem a zsűri felé.
Magyar Szó© 2003 - 2013 Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Development: CNT | Hosting: CNT
