Nikolić döntött: indul a második körbenA haladók a hétvégén több városban is autós felvonulással tiltakoztak az állítólagos választási csalások miatt2012. május 14., 04:48 |
(Fotó: Beta)
Tomislav Nikolić, a Szerb Haladó Párt vezette Indítsuk meg Szerbiát koalíció elnökjelöltje vasárnap kijelentette, úgy döntött, részt vesz a szerbiai elnökválasztás második fordulóján, annak ellenére, hogy a május 6-ai választások eredményeit továbbra sem ismeri el. „Nem áll több eszköz a rendelkezésemre, amivel felszínre hozhatnám az igazságot Szerbiában, de hogy megmutassam önöknek, mennyire szeretem Szerbiát, és mennyire tisztelem az intézményeit, részt veszek a második körben” – mondta vasárnap Nikolić a híveinek Nagybecskereken.
Hozzátette, felhívással fordul koalíciójának talpon maradt egyéni jelöltjeihez, hogy ugyancsak vegyenek részt a tartományi választások második körében.
Hozzátette: a hatalmon levők mindenképpen kihirdetnék a győzelmet, „akár részt veszünk (a választáson), akár nem”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a haladók harca a választások „valódi eredményeinek” megállapításáért nem szűnik meg, és élni fognak minden, törvény adta lehetőséggel. Nikolić kiemelte, hogyha ő győz az elnökválasztáson, a polgárok „meg fogják tudni, mi az igazság”.
A Köztársasági Választási Bizottság (KVB) megállapította, hogy a szerbiai parlamenti választás és az elnökválasztás első köre szabályos volt, és megkezdődhet a szavazólapok nyomtatása az államfőválasztás második körére – jelentette ki szombaton Veljko Odalović, a köztársasági képviselőház titkára. Odalović elmondta, hogy a KVB elvetette a Szerb Haladó Pártnak a választások szabályosságát vitató kifogását, mert – mint fogalmazott – nem álltak rendelkezésére olyan elemek, amelyek bizonyíthatták volna, milyen szabálysértés történhetett.
Tomislav Nikolić, az SZHP elnöke korábban azt követelte, hogy a nagymértékű választási csalások miatt semmisítsék meg a május 6-án megtartott választások eredményeit minden hatalmi szinten.
CeSID: SZABÁLYOSAK VOLTAK A VÁLASZTÁSOK
Đorđe Vuković, a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) képviselője elvetette azokat az állításokat, hogy a május 6-ai választások szabálytalanul zajlottak. Vuković szerint a választások eredményére nem hathat ki az, hogy egy zsákban szavazólapokat találtak, mert megvannak a szavazóhelyeken készült jegyzőkönyvek, amelyeknek a hitelesítésénél jelen volt minden párt képviselője.
Vladimir Goati, a Transparency Srbija igazgatója is úgy vélekedett, hogy a választások szabályosságának vizsgálatakor legfontosabbak a szavazóhelyeken készült jegyzőkönyvek, melyeket minden párt képviselője aláírt. Goati szerint a választási szabálytalanságra a szavazóhelyeken készült jegyzőkönyvek meghamisítása lehetne bizonyíték, vagy az, hogy ha az állam több szavazólapot nyomtatott volna, mint az a kilencvenes években megtörtént.
TÜNTETÉSEK, FELVONULÁSOK
Több szerbiai városban is voltak vasárnap autós tiltakozó felvonulások, amelyeket a Szerb Haladó Párt szervezett. Az újvidéki tüntetésen Miloš Vučević, a párt városi bizottságának elnöke elmondta, tudomása szerint egyes szavazóhelyek előtt 2000 dinárt fizettek egy-egy szavazatért. Ezt a második körben meg fogják akadályozni, „ha kell, akkor annak árán, hogy minden szavazóhelyen megszakítjuk a szavazást” – mondta Vučević.
Autókkal vonultak fel Jagodinán, Ćupriján, Paraćinban, Zvečanban, Šabacon, Kruševacon, Nišben és Kosovska Mitrovicán is. Belgrád központjában szombaton késő délután vonult végig egy 400 fős csoport, de ennek a tüntetésnek nem volt pártszínezete.
Magyar Szó© 2003 - 2013 Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Development: CNT | Hosting: CNT
