Feszül a húr Peking és Manila között2012. május 11., 04:00 |
Felújította tárgyalásait Manilában a Fülöp-szigetek és Kína, hogy megoldást találjanak a vitatott hovatartozású dél-kínai-tengeri sziget miatt immár pattanásig feszült helyzetre. Enyhülésre egyelőre azonban nem lehet számítani – számolnak be tegnapi sajtójelentések.
Közben a Fülöp-szigeteken radikálisok kínai zászlót égetnek, és mára hazai és nemzetközi Kína-ellenes tüntetést hirdettek. Peking, csakúgy mint Manila, megerősítette, hogy felkészült szuverenitásának és területi integritásának védelmére.
A konfliktus forrása, hogy mindkét fél a maga szuverenitását hangoztatja a Huangjan sziget, vagy a Fülöp-szigetek elnevezése szerint Panatag zátony és a körülötte lévő vizek felett.
Április közepén kínai halászhajókat ellenőriztek a térségben a Fülöp-szigeteki hatóságok, s a Peking által „zaklatásnak" minősített eset óta sorozatosak a diplomáciai összecsapások, a sziget közelébe pedig mindkét fél őrhajókat és halászhajókat vezényelt.
A legfrissebb jelentések szerint a manilai kormány továbbra is arra készül, hogy a hamburgi székhelyű nemzetközi tengerjogi bírósághoz fordul az ügyben. „A Nyugat-Fülöp-szigeteki-tengeren lévő helyzetre állandó, tartós megoldást szeretnénk" – jelentette ki indoklásul a manilai külügyminisztérium szóvivője.
Az ENSZ Tengerjogi egyezménye (UNCLOS) – amelyet mindkét ország ratifikált – úgy rendelkezik, hogy a tengerparttal rendelkező országok a 200 tengeri mérföldön belüli területet kizárólagos gazdasági övezetükké nyilváníthatják. Ez azonban nem jogosítja fel őket arra, hogy megsértsék más országok szuverenitását – szól a kínai hivatalos álláspont. Manila szerint viszont történelmi hivatkozásokkal nem lehet jogot formálni semmilyen területre.
Peking korábban arra is hivatkozott, hogy Fülöp-szigetek 1997-ig nem vitatta Kína szuverenitását a sziget felett, s azelőtt egyértelműen országa területén kívülinek tüntette fel térképein is.
Fülöp-szigeteki és amerikai zászlót égetnek el a Fülöp-szigetek hongkongi konzulátusa előtt (Beta/AP)
Az elmúlt napokban mindkét részről keményedett a vita és az üzenetek hangneme.
A manilai védelmi miniszter szerdán úgy nyilatkozott: az Egyesült Államok ígéretet tett arra, hogy megvédi a Fülöp-szigeteket, ha bármilyen támadás éri az országot a Dél-kínai-tengeren.
Kína fegyveres erői nem engedik, hogy az országot megfosszák a Huangjan sziget feletti szuverenitásától – szögezte le a kínai hadsereg napilapja tegnapi számában, amelyben több írás is foglalkozik a vitatott hovatartozású dél-kínai-tengeri sziget körüli diplomáciai huzavonával.
Kína önmérsékletet tanúsított a Huangjun szigetnél történt incidensben – utal a Csiefangcsün Pao arra, hogy egy hónapja kínai halászhajókat tartóztattak fel a Fülöp-szigeteki hatóságok, de – teszi hozzá – „ha valaki Kína kedvességét tévesen gyengeségnek ítéli, Kínát pedig papírsárkánynak tartja..., az súlyosan téved".
A fenyegető hangú írás azzal vádolja a Fülöp-szigeteket, hogy a már egy hónapja tartó konfliktus kiélezésére törekszik, hajókat küld a szigethez, félrevezeti közvéleményét és a nemzetközi közösséget.
Magyar Szó© 2003 - 2013 Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Development: CNT | Hosting: CNT
