Sarkozy új életet kezd?2012. május 10., 04:01 |
Megtartotta utolsó ülését szerdán a francia jobbközép kormány Nicolas Sarkozy leköszönő államfő vezetésével, aki „sok sikert" kívánt utódjának.
„Nicolas Sarkozy megtartotta legfőbb ígéretét. Ez pedig Franciaország modernizálásának beindítása volt. És ezt a válság alatt tettük meg" – hangsúlyozta az ötéves kormányzati munka értékelésekor Francois Fillon miniszterelnök, aki csütörtökön nyújtja be lemondását a távozó elnöknek. Sarkozy jövőjét illetően továbbra is csak találgat a sajtó. Az elnök a vasárnapi választást követő beszéde óta nem kívánt nyilatkozni.
A kampányban többször utalt arra, hogy veresége esetén távozik a politikából, de vasárnap már nem fogalmazott egyértelműen. Közeli munkatársainak egy része szerint biztos, hogy teljesen visszavonul a politikától és „új életet kezd". Más jobboldali politikusok és elemzők azon az állásponton vannak, hogy Sarkozy nem hagyja abba a politizálást, „csak más formában fogja csinálni".
Közben Francois Hollande tegnap délután Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét fogadta, ma pedig Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnököt, az euróövezet elnökét fogadja Párizsban, a szocialisták kampányirodájában, ahol az új államfő 150 fős stábja tegnap ült össze utoljára.
A megválasztott elnök közben megkezdte a konzultációkat az új kormány összeállításáról, amelynek tagjait hivatalba lépésének napján fogja megnevezni.
Magyar Szó© 2003 - 2013 Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Development: CNT | Hosting: CNT
