IrisDekor - magyar nyelvű könyvek webáruháza Vajdaságban
hirdetés
2015. január 30., péntek   Ma  Martina, Gerda napja van
Gerda, Martina, Gellért, Orgona, Jácinta

Kövessen bennünket: Kövess minket a Facebookon is! Kövess minket a Twitteren is! Használd az RSS csatornánkat is!


°C
Ezen a napon
Ezen a napon

1667
II. János Kázmér lengyel király fegyverszünetet kötött Oroszországgal és beleegyezett Ukrajna felosztásába.

1818
Megszületett Görgey Artúr honvéd tábornok, emlékiratíró, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakja. Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert. Történelmi szerepének megítélése a mai napig ellentmondásos.

1882
New Yorkban megszületett Franklin Delano Roosevelt, aki az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöki tisztségét 1932-től 1945-ig töltötte be.

1925
Portlandban, Oregon államban megszületett Douglas Engelbart, aki 1968-ban feltalálta és használni kezdte a számítógépes egeret.

1931
A kaliforniai San Bernardinoban megszületett Gene Hackman amerikai színész. (Superman, Nincs bocsánat, Szívtiprók)

1931
Megszületett Shirley Hazzard ausztrál regényírónő, akinek legismertebb műve az 1980-as "The Transit of Venus" és az 1965-ben megjelent "The Evening of the Holiday".

1933
Kancellárrá nevezték ki Hitlert, és ezzel megkezdődött a második világháború előkészítése.

1937
Megszületett Vanessa Redgrave Oscar-díjas angol színésznő (Nagyítás, a Tea Mussolinivel).

1951
Megszületett Phil Collins (eredeti nevén: Philipp David Charles) angol rockzenész, színész, az egykori Genesis énekese, színész, producer.

1953
Fresno-ban (Kalifornia, USA) megszületett Steven Zaillian forgatókönyíró, író, rendező (Ébredések, Mission Impossible, Schindler listája, A Sólyom végveszélyben, Hannibal).

Jó reggelt
Jó reggelt

Száz méterre volt tőlem, amikor megláttam, és elkezdtem figyelni. A vele szembe jövő emberek szemébe nézett, s a megérzésére hagyatkozva két ember elé szökkent, de egyik sem állt vele szóba. A kis bolt előtt már csak pár méter volt közöttünk. A taktikája nem változott: a szemembe nézett, elém állt, és azonnal hadarni kezdte:

– Legyen szíves, a gyerekemnek kellene száz – nem engedtem, hogy folytassa, egy bólintással és a tenyerem függőlegessé emelésével jeleztem: állj, nem kell beszélned, rendben van, rendben lesz.

Nagyon sokszor láttam már őt, az asszonyt, aki mindig visz valamit. Hol a kezében, hol a biciklijén, ha nincs semmi nála, akkor is cipeli az élet súlyát. Sose láttam azonban még rajta a jelet, hogy feladni készül. Benyúltam a zsebembe, kivettem kétszáz dinárt, odaadtam, ő nagyon hálás volt, és mentünk tovább. A jelenetet végignézte a kis bolt előtt cigarettázó elárusító, s a végén odaszólt:

– De könnyű magából pénzt kiszedni…

Az asszonynak sokat jelentett a kétszáz dinár, nekem jóval kevesebbet. Hogy a cinikus, epés megjegyzés, amely az irigy eladótól származott, neki mennyit jelentett, nem tudom. Az egész történet végén Laskovity Ervin díjnyertes, Mezei Szilárddal készült interjújának címe jutott eszembe: Szokjad, fiam, az igazságtalanságot!



Szerző: tj

További cikkek >>

Lesekedés

Laták István

2012. április 30., 14:56

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Jó ideje észleli az asszony, hogy csinosképű szeretője le akarja rázni a nyakáról. Hiába várja a sűrűn befüggönyözött lakásban, ahol olyan észbontóan tikkasztó órákat töltöttek, s ahol mint a pióca szívta magához a bivalyerős szőke legényt.

(Pedig azt esküdte a hazug, hogy sokáig, nagyon sokáig nem felejtheti a csókjait s a ráfonódó lázas testét. Ilyen hamar jóllakott volna vele? Mit ér akkor az eskü, s meddig tart a szerelem?)

– Ó, Matild, honnan van benned ez a pokoli forróság? – kérdezte néha félig aléltan a fiú, amikor újra és újra szerelmi rohamra késztette az asszony, s a fiú mindig újra lángolt az ő olthatatlan asszonyi tüzétől…

Tán még sosem szeretett ennyire Matild, s most ifjú szeretője mégis végét akarja szakítani az őrjöngő napoknak…

Kilencéves kislányát az asszony délutánonként a szomszédba küldte játszani, hogy szerelmi idilljeiket ne zavarja, amikor a fiú délelőttös volt a gyárban. Ha pedig este jött a legény, korán aludni küldte a gyanakvó kislányt a szobába…

(A kislány néha félóráig is szipogott, nem akart vagy nem tudott elaludni. Minden neszre ügyelt, amely átszűrődött a konyhából. Lábujjhegyen oda-odaosont az ajtóhoz, kissé félrevonta a függönyt, hogy valamit is lásson, anyjáék sötétben heverésztek a konyhaablak alatt elhelyezett pamlagon. Ott zavartalanul dédelgette anyuka az izmos Szerda Károlykát. A kislány még az árnyaikat sem igen láthatta.)

Micsoda drága idők voltak azok, emlékszik vissza rá égő szemmel Matild.

(A szomszédok csak kajánul kuncogtak mindig, vagy két esztendőn át, amikor a fiú a régies, alacsony kapun belépett, és eltűnt a konyha függönyei mögött. Az asszony szívrepesve várta már. Gyorsan, megszokottan kiöntötte a lavórból a vizet az udvar füvére, s frisset, tisztát készített bele, majd a repedezett, külső faajtót is behúzta maga után, hogy a nappali mesterséges félhomályban egyedül maradjon a fiúval, egyedül lakása mélyén, a világ közepén.)

Matild asszony az egyik tejüzlet pénztáránál ül mostanában. A fiú nyugtalanvérű gyári munkás. Festő. Moziban ismerkedtek össze, és az asszony mindjárt egész szerelmét adta a kényelmesen legyeskedő fiúnak. Ahogy múltak a hónapok, az asszony kívánkozása egyre nőtt. Károlykának az érdeklődése pedig egyre csökkent. Úgy látszik, kihűlt a szerelme. Megunta talán a mohó asszonyt. De tehet arról Matild, hogy nem tud jóllakni a szerelemmel? Tobzódott, dúskált. S most semmiféle praktikával sem tudja újra magához láncolni.

Lassan kezdett Károlyka el-elkésegetni, néhanap el is maradt. Aztán mind sűrűbben talált kifogásokat a távolmaradásra, s végül most már tájára sem akar jönni. Pedig az asszonynak a halvérű férje óta – akitől elvált – és szaladó szeretői után – akiknek kiadta az útját – ez a szívós legény jelentette a boldogságot. Barátnőjének, akihez boldogtalanságában most mindennap elszalad, sírva panaszolja, hogy nem tud lemondani Károlykáról. A barátnő is boldogtalan a szerelmében, mert egy nős embert szeret. Összebújnak, és végtelen részletezéssel folyton csak a szerelmeseik tüzes öleléséről szipognak.

De elfogyott már a siránkozásban a türelme Matildnak. Beüzenget a fiúnak az utcájukban talált kisgyerekekkel, leveleket küld általuk. Bemenni nem mer hozzájuk, mert Károlyka szülei kiutasítanák. Nem tűrik őt. Mindenféle rosszat üzengettek neki már a fiuk viszonyának kezdetén is.

Lesben állt hát néha a gyár előtt, ahol a fiú dolgozik. Egyszer gyorsan el is csípte. Károlyka kerek, világos bőrű arca sötétvörös lett a szőke hajáig, zöldes szeme mérges szikrákat szórt. Bosszúsan hívta félre, s mogorván kérdezte:

– Mit akarsz itt, Matild?

– Látni akartalak! Mért nem jössz hozzám?

– Nem fekhetek örökké a pamlagodon… Dolgom volt.

– Mindennap dolgod van?

– Ne faggass! Sose gondoltál arra, hogy esetleg szét is maradhatunk?

– Annyira szeretlek, hogy erre sose gondolok! Mindig érted imádkozok! Ja, a végzetem lettél!…

És akkor nem hagyta magát elküldeni. Addig könyörgött a fiúnak, az alkonyatban addig tüzelt érte, hogy ismét elhúzta magához. Alig tudott akkor betelni vele. S éppen ez a telhetetlenség űzhette el újra Károlykát. Azóta megint feléje sem néz.

Újabban kerékpárt vett, s azon szökik előle. Kinézi, hogy a két gyári kijárat közül melyiknél várja az asszony, s kerékpárra pattanva gyorsan elkarikázik a másik kijáraton, messze, le a folyóhoz. Szégyenli munkatársai előtt, hogy így lesekszenek rá…

Valakinek biztosan udvarol Károlyka, töpreng az asszony. És beesett, fekete szeme kékesen, mélyen bekarikásodik. Sóvárgó, barnás arca megsoványodik a hiábavaló futkosás okozta fáradozásoktól. A folyónál, a betyárstrandon hiába kereste annyi ember között. Gyér fekete haját is hiába fodorította újra villannyal. Pedig sokkal szebb akart lenni az eddiginél. Izgatóbb. De a sokat átélt nők korai hervadtságát csak nem törölhette le.

(Kávéházi kasszírnő volt két év előtt. Aztán egy tejüzlet pénztárához jött át, hogy egyfolytában letölthesse munkaidejét. S munka után szívrepesve haza, hogy várja nagyerejű szerelmesét. Legalábbis így volt az utóbbi időkig.

Délutánjai és estéi szabadok lehettek. Így ugyan kevesebbet keresett, kalandja sem akadt, de Károlykát várhatta. Mással nem törődött már. Ilyen boldog még nem volt férfi után. Nagyon szeretett Matild moziba járni. De csak szerelmi kettesben. Azelőtt sok filmet néztek együtt Károlykával. Míg a mozi felé lépkedtek, büszkélkedett a szélesvállú, hamvasszőke fiúval. De ez a szórakozás is elveszett.)

Egyedül nem kívánkozik sehova. Kislányát is unja. Csak azért tartogatta magánál a gyereket, hogy családi lakását megőrizhesse, mert többen fenték fogukat a négyhelyiséges, régifajta lakásra. Így a kislánnyal kivédte mind a rohamokat. Csakhogy nagyon terhére van a gyerek, amikor ilyen boldogtalan.

Egyetlen gond gyötri csupán: minden szabadidejében a fiút lesi-várja.

Hosszas nyomozás után végre megtalálta a lányt is, akit Károlyka kísérget. Lám, ez van a dologban, új szerelem! (Vajon mindkét részről szerelem volt-e a régi?)

Összetalálkozott és erőnek erejével megismerkedett a lánnyal Matild. Már előzőleg megtudott róla egyet-mást. Munkásnő volt azelőtt, most meg a tükörgyár bérelszámolójában dolgozik. Gesztenyéshajú, lágyarcú lány, komoly szürkéskék szemmel. Karcsú, mégis telthasú teremtés. Magasabb is, mint Matild.

Az asszony le akarta beszélni őt Károlykával való barátságáról.

– Az én szeretőm régen. Ne vegye el, hagyja nekem Károlykát – mindjárt majdnem könyörgésre fogta a dolgot.

– Én azt sem tudtam, hogy maga a világon van – mondta nyugodtan a lány. – Nem vettem el én őt senkitől.

– Ahogy maga az utunkba került, mindjárt vége lett a boldogságomnak… Amíg magát nem kísérgette, mindennap ott ült nálam. Mit csinál vele, hogy így maga után bolondul?

– Úszok, sportolok, és néha Károlykával együtt megyünk a folyóra. Ez az egész. Én nem kötöm magamhoz. Ha maga olyan jóban van vele, vigye. Egy kicsit ugyan tetszik nekem a fiú. De ez minden, és több semmi.

Sírt, sírt csökönyösen az asszony, és összetett kézzel, szégyentelenül rimánkodott:

– Károlyka az életem. Ne tegyen szerencsétlenné teljesen. Küldje el magától!

– Én nem parancsolhatok neki. Beszéljen vele maga. Hívja vissza. Tartsa ott. Akár sózza be, én nem bánom…

Ám Károlyka továbbra sem jött az asszonyhoz. A lányt újra csak fölkereste Matild. Esküdözött, hogy belehal, ha Károlyka végleg elhagyja.

Később már öléssel fenyegette a lányt. De ezzel sem ért el eredményt.

– Nézze, asszonyom, maga könnyű zsákmány volt. Én nem „estem bele” annyira ebbe a fiúba. Nő vagyok, igaz, hát tetszik, ha valaki csapja a szelet körülöttem. Ha Károlyka úgy akarja, már holnap elmaradhat tőlem. Nincs hozzám láncolva. Vele intézze el ezt. És hagyjon békén; engem ne okozzon semmiért – szólt ingerülten, és elsietett.

Újra Károlykát lesi meg az asszony. És nyafog és átkozódik. Fenyegeti zsírszódával, vitriollal. A fiú csak neveti, Matild megragadja a karját.

– Nem tudok nélküled élni, egyetlenem! Ezt vedd halálos komolyan. A végzetem vagy!

– Volt neked már más szeretőd is, majd most is keresel másikat – jegyzi meg egykedvűen a fiú –, talán véletlen és meggondolatlan dolog is volt, hogy mi ketten összekeveredtünk…

– Nem volt ez meggondolatlan dolog!… És amióta te vagy az enyém, rá sem néztem másra! Esküszöm, amire akarod!

– Te tudod! – vonogatja a vállát a fiú. – Én sem vagyok mindig angyal. De már nagyon unom ezt a hajszolást. Ha hiszed, ha nem, éppen ezzel zavarsz el magadtól egészen… A gyárban röhögnek rajtam, és azt sugdossák nekem, az oldalam bökdösve: Eredj szopni, öcskös, vár már a nénike…

Az asszonyt mintha vipera csípte volna meg.

– Az átkozottak – kiabált.

Amikor látja, hogy a kerékpárjára támaszkodó legény nem fél tőle, mert ha megelégelte a diskurzust, úgyis elkarikázhat előle gyorsan, újra alázatosan könyörög neki. Úgy esdekel, hogy a járókelők utánuk fordulnak. Aztán hirtelen azzal fenyegetőzik megint, hogy fölakasztja magát. Nem bírja tovább ezt a sivár egyedüllétet. Ő Károlykára tette föl az életét.

– Majd meglátom, hogy az a nő két év után hogy beszél veled! – sírja eszeveszetten. – Megérdemled majd, ha elhagy, mert ilyen kegyetlen vagy velem!… Fizet majd a sors!

Hogy lecsillapítsa a háborgó asszonyt, s hogy a jövő-menő társai közelében ne nyafogjon annyit Matild, egyszer még elmegy hozzá. Utoljára – mondja összeszorított fogai közt. Az asszony diadallal fogadja. De szerelmi enyelgés nem eshet köztük, olyan hidegen távol tartja magát a fiú.

A fenyegetőzés és rimánkodás ezután annyira állandóvá válik, hogy szilárdan elhatározza Károlyka, elmarad végképp az asszonytól, történjék bármi. S a kerékpárral ezentúl úgy elkarikázik, akárhol találkoznak, hogy még a fejét sem fordítja Matild felé.

Az asszony újra csak a lányt veszi elő. Pedig mostanában nem is igen találkoznak Károlykával. Az utcán furcsállva nézik Matildot és a lányt. Mert most már a lakásáig kíséri el vetélytársnőjét sírva, jajongva. Elzokogja századszor ismételt bánatát.

– Visszajött! Egy pillanatra azt hittem, boldog leszek. De nem szeret már. Olyan, mint egy jégcsap. És újra otthagyott. Még beszélni sem akar már velem. Miért, miért nem kellek neki?

– Tudja – feleli józanul a lány –, talán ott van a dolog nyitja: Károlyka 25 éves, maga 34, én meg 19 vagyok… És ő még a kisujjamhoz sem nyúlhatott soha… Házasságon alul nem adom én. De hogy Károlyka nekem való ember-e, azt még nem tudom. Amíg maga folyton csak lesi, én várhatok, hogy teljesen megismerjem…

Könyvjelzok & Megosztás
Az oldal nyomtatása
!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


hirdetés
EuMedPersonal
  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2015     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Development: CNT | Hosting: CNT

Firefox Internet Explorer Opera Safari Chrome
Avast antivirusna zaštita