hirdetés
2015. április 2., csütörtök   Ma  Áron napja van
Áron, Ferenc, Tünde, Mária

Kövessen bennünket: Kövess minket a Facebookon is! Kövess minket a Twitteren is! Használd az RSS csatornánkat is!


°C
Ezen a napon
Ezen a napon

1805
Megszületett Hans Christian Andersen dán meseíró, költő, regényíró és elbeszélő (A kis hableány, A rút kiskacsa, A rendíthetetlen ólomkatona).

1872
80 éves korában meghalt Samuel Finley Breese Morse amerikai festő és feltaláló, aki az elektromágneses távíró megszerkesztésével új korszakot nyitott a hírközlés technikájában.

1941
Budapesten megszületett Körtvélyessy Zsolt magyar színész.

1952
Meghalt Molnár Ferenc író, drámaíró, újságíró (A Pál utcai fiúk).

1970
Felavatták Budapesten a kelet-nyugati metró Deák tér és Fehér út közötti, első szakaszát.

1792
Az Egyesült Államokban egységes fizetőeszközként bevezették a dollárt.

Jó reggelt
Jó reggelt

Nekem a Vujity Trvtko mentette meg az életemet. Az egész azzal kezdődött, hogy kétségbe voltam esve. Az éhhalál még nem kerülgetett, de egyre ritkábban tankolhattam, a 10 ezer kilométerenként esedékes olajcserét pedig 12 ezer kilométerenként végeztethettem el. Emigráción kezdtem gondolkozni, de rá kellett jönnöm, hogy ez sem jelent megoldást. Olyan helyre eleve nem akartam menni, ahol dolgozni kell, ezért a választásom az Éden Hotelre esett. Az utolsó pillanatban sajnos kiderült, hogy ehhez meg hiányzik a pornós múltam. Kétségbeesett helyzetem miatt a legsötétebb gondolatok jutottak eszembe: Való világ, X faktor... De ekkor falumba érkezett Tvrtko. Ki ne ismerné a világriportert, aki nemcsak tudósít, de show műsorával a remény üzenetét is hordozza szerteszét a világban, már ahol beszélnek magyarul. Tvrtko elmondta, hogy Szomáliában sokkal rosszabb magyarnak lenni, mint Vajdaságban. Ott polgárháború van, meg éhezés, és a magyarokat nemcsak nemzetiségük, hanem bőrük színe miatt is üldözik. Minekünk még nagyon jó, mondta, csak akarnunk kell, és az álmaink valóra válnak. Kezdetben szkeptikus voltam, de Tvrtko annyi példát hozott fel (hármat), hogy meggyőzött az igazáról. A sorsom ekkor jobbra fordult, a műsor után az asszonnyal elloptuk Tvrtko cipőjét, és az árából végre-valahára összehoztuk az álomnyaralásunkat.



Szerző: Janez

További cikkek >>

A Symposion legújabb tematikus számának képregény-kiállításáról

Bűn és ártatlanság képekben

Berényi Emőke

2009. szeptember 21., 12:04 >> 2013. május 10., 15:02

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

A képregény ma már nemcsak az ifjúsági irodalom része Fotó:Vojnić Mónika A képregény ma már nemcsak az ifjúsági irodalom része Fotó:Vojnić Mónika

A hatvanas években a gyermek- vagy ifjúsági irodalom fattyaként aposztrofált, pedagógiai-ideológiai szempontból is erősen megbélyegzett comic műfaj az elmúlt években támadt fel hamvaiból. A strip száztíz éves története alatt most először nyerte el méltó, az irodalom és a képzőművészet közötti mediátor szerepét. Ennek első vajdasági megjelenése a Symposion folyóirat júniusban kiadott legújabb tematikus száma: a Bűn – ártatlanság/szag – illat alcímet viselő képregény-antológia, amely másfél éves szerkesztőségi munka eredménye. A kétnyelvű, A3-as formátumban megjelenő kiadvány 27 szerbiai, szlovéniai, horvátországi és magyarországi képzőművész, grafikus, szobrász, animátor, illetve képregényrajzoló és irodalmár együttműködése által jött létre.

„A betegesben, a szörnyűben, a csúnyában, a rettenetesben mindig ott rejtőzik valami „A betegesben, a szörnyűben, a csúnyában, a rettenetesben mindig ott rejtőzik valami vonzó, valami bizsergető, valami megmagyarázhatatlan”

A folyóirat témájául a kortárs képregény és annak kiszélesített, szabadon értelmezett művészi felfogása szolgált. A nagy elődök kezdeményezésének megújítása, a szöveg vizualizálása sokféle változatban jelenik meg a Symposionban: a nevezetes szövegbuborék alkalmazásával vagy anélkül, a narrációt nehezen összekapcsolható képek sorozataiba tördelve, esetleg vizuális költészet létrehozásával. A szám bemutatójára nyáron, a Dombos Fest irodalmi hétvégéjén került sor, a képregényekből összeválogatott kiállítást pedig szeptember 4-én nyitották meg a városnapi rendezvénysorozat keretén belül, a szabadkai Vinko Perčić Galériában. Ennek kapcsán a Symposion főszerkesztőjével, Sirbik Attilával folytattam elektronikus beszélgetést.

- Honnan jött a képregényszám ötlete?

– Régóta foglalkozom a képzőművészet rejtett és rejtetlen útjaival, többek között az irodalom, illetve a szövegvilág és a vizualitás kapcsolataival, mivel az egyikhez gyakorlati közöm is van, a másik pedig súrolta már a bőröm. Szerkesztőként egyszerűen adta magát a dolog, hogy egy kísérletet tegyek ezek összepárosítására, főként, hogy jártomban-keltemben számos képzőművésszel ismerkedtem meg, olyan emberekkel, akik hihetetlen módon nyitottak és érzékenyek a minket körülvevő hangulatokra, történésekre… és akik képesek mindezt önmagukon átengedve, újraértelmezve megjeleníteni. Köztük számos olyan ismert és elismert képzőművész is van, aki még életében soha nem próbálkozott a képregényrajzolással, nemhogy az újraértelmezésével. Kell ennél izgalmasabb feladat? Mivel a hazai hagyományos képregénykultúra vizuálisan már nem tudott teljes mértékben kielégíteni, ezért az a véghezvihető ötletem támadt, hogy szabadon értelmezett képregényeket kellene csinálni, olyanokat, amelyek írók szövegeire reflektálnak és a történetiséget, vagy épp a líraiságot vizuális eszközökkel fejtik fel, tárják elénk. Mivel a megint csak hagyományos értelemben vett szövegillusztrálást sem kedvelem egy folyóirattesten belül, legalkalmasabbnak az tűnt, hogy egy már meglévő, létező műfajt értelmezzünk át. Ekkor kezdődött az írók és a képzőművészek kommunikáltatása, tehát a tényleges szerkesztői munka, amelyet persze megelőzött egy adag tépelődés.

- Mit gondolsz, milyen helyet foglalnak el a stripek az irodalom- és művészetelméletben?

– Azt hiszem, minden megközelíthető irodalom-, illetve művészetelméleti fogalmakkal, minden boncolható, fércelhető, analizálható, meg- és kimagyarázható, így a képregény is. A műfaj jelenléte az elméleti őserdőben valószínűleg fellelhető, de mivel erre irányuló kutatásokat nem végeztem, nem szeretnék bozótvágó kés hiányában mellébeszélni. Fontosabbnak tartom e szám kézbevételekor a vizualitásából fakadó azonnali élményt, amelyet ezután még csak fokozhat a szövegek időben visszafogottabb felfejtése, befogadása, amelynek során számtalan rejtett jelre, kis – a szövegek és a vizuális felületek között keletkező térben elrejtett – játék(osság)ra bukkanhatunk. Voltaképp nem a hagyományos értelemben vett képregényt kell e szám formájának tekinteni, hiszen félig rejtett célunk az volt, hogy valamilyen módon éppen ezt a hagyományt bontsuk meg, ami bizonyos értelemben sikerült is, és egy a térségben még nem látott kiadványt eredményezett. Megtalálja helyét az ún. underground és alternatív kultúra berkein belül, rejtett ösvényein, de ugyanakkor galériák falain is megállja a helyét, sőt felfrissíti azokat. De manapság már ezek a meghatározások kissé avíttasak, sokkal inkább számít a szenzibilitás, az intuíció és az élmény.

 „Célunk az irodalom- és művészetelméleti hagyomány lebontása volt” „Célunk az irodalom- és művészetelméleti hagyomány lebontása volt”

- Miért pont ezt a címet – meg egyáltalán témát – választottátok?

– Bizonyos mértékben ehhez kapcsolódik a tépelődés. Valami olyasmit kellett kitalálni, amit vizuálisan könnyű megjeleníteni, mégis kihívást rejt magában. Ezen fogalmak magukban rejtenek egy adag egymásnak feszülést, egy hajlékony, rugalmas ívet, amelyre szabadon aggathatók a súlyok, anélkül, hogy az ív túlságosan elhajlanék ahhoz, hogy eltörjön esetleg, rugalmasabb annál. Így jöhettek létre olyan súlyos témákra, mint a holokauszt vagy a délszláv háború, finoman áttetsző képzőművészeti alkotások, amelyek önmagukban is megjelenítik a szörnyűséget, illetve kommunikálnak az inspirációs anyagként szolgáló szöveggel, de ugyanakkor „szépségükkel” lenyűgöznek, hiszen a betegesben, a szörnyűben, a csúnyában, a rettenetesben mindig ott rejtőzik valami vonzó, valami bizsergető, valami megmagyarázhatatlan, aminek semmi köze már a szépséghez, semmi köze az ellentétpárokhoz, hanem sokkal több ezeknél, valami éteri egymásbaolvadás-vegyülés, eksztatikus pillanat.

- Mennyi idő alatt sikerült megvalósítani a viszonylag nagyszámú művész együttműködését?

– Ez egy folyamatos, másfél éves munka volt. Igen sok művészt, írót, grafikust, képzőművészt, dizájnert, képregényalkotót vonultat fel a kiadvány. De emellett újdonság, hogy kétnyelvűek lettünk. A kiadvány szerb, illetve horvát nyelvű részének szerkesztésében, valamint az együttműködés kialakításában nagy segítséget nyújtott a szerkesztőség két új tagja, Antal Géza és Orcsik Roland. Azzal, hogy kétnyelvűek lettünk, számos kapu nyílt meg a Symposion előtt, és újra rá kellett jönnünk arra is, hogy a folyóiratot nemcsak magyar nyelvterületen, hanem a volt Jugoszlávia tagköztársaságaiban is szép számban ismerik, ebből kifolyólag jó visszhangra talált a kiadvány, számos visszajelzés érkezett, többen jelentkeztek, hogy az elkövetkezőkben szeretnének részt venni munkáikkal a folyóiratban. De a régión kívül a szám eljutott San Franciscóba, Berlinbe, Stuttgartba is és ugyancsak pozitív visszhangra talált. A következő számban már ezen városok képzőművészei is képviseltetik majd magukat. Tehát nem vagyunk olyan messze egymástól.

A Symposion következő száma novemberre várható. Reméljük, az is hasonlóan sikeres és sok művészt megmozgató, újszerű kezdeményezésként vonul a vajdasági irodalom történetébe.

Könyvjelzok & Megosztás
Az oldal nyomtatása
!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2015     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Development: CNT | Hosting: CNT

Firefox Internet Explorer Opera Safari Chrome
Avast antivirusna zaštita