
Továbbra is kevés a magyar diák
(Fotó: Molnár Edvárd)
Felszentelésének 250. évfordulóját ünnepli a zombori Szentháromság plébániatemplom. 1762. június 4-én, Szentháromság vasárnapjának előestéjén p. Hegedűs Tádé plébános ünnepélyesen felszentelte az új templomot. A nagy számban összegyűlt hívek a szentmisét követően processziós menettel indultak el a templomtól, körbejárták a városházát, majd visszatértek, hogy szentségi áldásban részesüljenek. Másnap ft. Antun Bajalić, csátaljai plébános mutatott be szentmisét.
A kerek évforduló alkalmából ötnapos rendezvénysorozatra kerül sor. Május 29-én, kedden triduum kezdődik, aznap német, 30-án magyar, május 31-én horvát nyelvű szentmise lesz szentbeszéddel. A szertartás mindhárom nap 18 óra 30 perckor kezdődik.
Dr. Kovács Gábor: Minden tizedik honosítási kérelem a Vajdaságból származik
Harmadszor járt kedden Zomborban munkatársaival dr. Kovács Gábor konzul, hogy fogadja az egyszerűsített honosítási eljárás kérelmezőit. Első ízben harminc kérelmet vettek át a városban, idén február végén már hatvanat, míg tegnap 130 kérelmezőt fogadott a konzul és négy ügyintézője. Dr. Kovács Gáborral az egyszerűsített honosítási eljárásról és a konzuli fogadónapokról beszélgettünk.
Zomborban a Demokrata Párt egyéni jelöltjei nyerték a tartományi választásokat. Az elnökválasztáson Boris Tadić a szavazatok 52,5 százalékát szerezte meg a városban Tomislav Nikolić előtt, ám ez nem volt neki elegendő a győzelemhez. Zomborban a választópolgároknak több mint 47,5 százaléka járult az urnákhoz, és a vajdasági parlamentbe 10 százalékos előnnyel juttatta be a demokrata egyéni jelölteket a haladókkal szemben. Lazar Račić és Srđan Zavišin a voksok 55 százalékát kapta, míg a haladók színeiben indult Zoran Parčetić és Zdravko Sogić egyaránt 45 százalékot kapott. A demokratikus választásokon először fordult elő, hogy mindkét egyéni jelölt a demokraták közül jusson be a Tartományi Képviselőházba.
A büntetés-végrehajtás alternatív módozatairól tárgyaltak Zomborban
Zomborban már 2011 szeptemberétől működik az alternatív büntetés-végrehajtást koordináló iroda. Vezetője Dragana Buzadžić, aki elmondta, hogy máig 32 esetben alkalmaztak alternatív szankciót, ebből 11 alkalommal elektronikus bilincsben letöltött házi őrizetet, legtöbb elítélt pedig a parkoló szolgálatnál végzett közhasznú munkát. Az irodavezető közölte, hogy a régió 26 közvállalatával és helyi közösségével van kapcsolatuk. Kiemelte dr. Karcher Károly és a metadon-központ, illetve dr. Milan Zobenica és a pszichiátriai osztály szerepét a projektumban, illetve a foglalkoztatási szolgálat, a rendőrség, az alapfokú és a felsőbb bíróság közreműködését.
Dr. Milan Grba: Az osztályok modernizálásával minőségében nyert az egészségügyi ellátás (Fotó: Fekete J. József)A héten adták át rendeltetésének a zombori Radivoj Simonović közkórház utolsóként fölújított osztályát, a fül-orr-gégészetet. Dr. Milan Grba, a kórház megbízott igazgatója elmondta, hogy az adaptációt saját eszközeikből végezték. Elégedetten hangsúlyozta, hogy immár a közkórház minden osztályán méltó körülmények között foglalkozhatnak a betegekkel, hiszen mindenütt sikerült elvégezni a fölújítást.
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga zombori városi bizottsága a május hatodikai szavazást követő hajnalon négy választóhelyen tapasztalt hiányosságok miatt emelt panaszt a városi választási bizottságnál. Az egyik helyen egy ideig a választók névsora hiányában zajlott a szavazás, és a választóhelyet déltájban egy órára bezárták. Máshol ellenőrző lap nélkül és lepecsételetlen urnával kezdődött a szavazás, a jelen lévő választók elégedetlenkedésére és a választási bizottság hívására a rendőrség is kivonult, hogy reguláris mederbe terelje az eljárást. A 18-as számú szavazóhelyen olyanok is szavaztak, akik nem szerepeltek a választók névsorában, a 30-as számún pedig nyolcvannal több személy voksolt, mint ahány aláírás található a névsorban.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.