Az egykori Topolatrans dolgozóinak kálváriája folytatódik – Június 1-től megszűnhet a diákszállítás a topolyai és a kishegyesi községben
A topolyai buszállomás több gazdát cserélt az utóbbi öt évben (Fotó: Herceg Elizabetta) Június 1-jén zárul az iratkozási időszak a Bambiban – A héten fejeződött az iskola-előkészítős óvodások kötelező orvosi vizsgálata
Ebben a tanévben 274 óvodás jár iskola-előkészítős csoportba a topolyai községben
A Topolya községi Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény reményei szerint, a 2011–2012-es tanévhez hasonlóan, a következő is a község tíz helyi közösségében, az intézmény tizenhárom épületében, harminchét tagozat indításával veszi majd kezdetét.
A koordinátor óvodás tanítványaival
A vége felé jár a kishegyesi községben a roma gyerekek oktatásügyi rendszerbe történő bevonását célzó világbanki kezdeményezés. Egyelőre nem tudni, mennyire eredményes, de a gyerekek nagyon kedvelik.
A választások a kishegyesi község szintjén igen tagolt eredményeket hoztak
Kishegyes: a napokban megkezdődnek a pártközi megbeszélések
Amikor a választási bizottságok a második fordulót követően kihirdetik a végleges eredményeket és kiosztják a mandátumokat, befejezettnek tekinthető a választás és elindulhatnak a pártközi megbeszélések az önkormányzat felállásáról is. A megbeszélések Kishegyesen ezúttal biztosan tovább tartanak mint korábban, hiszen számos változatra van lehetőség, reális esélye azonban csak néhány lehetséges megegyezésnek van.
A TOPOLYAI ZENEISKOLÁBAN – A jövő héten játékos foglalkozásokkal, hangszerbemutatóval várják az ovisokat
A topolyai Alapfokú Zeneiskola által felmutatott sikersorozat oka: a zenede munkaközössége összpontosít arra is, hogy leendő növendékeik már korai gyermekkorban a hangszerek, a zene vonzáskörébe kerüljenek, mindeközben tanulóinak rendes képzésén túl a tehetségek ápolására is nagy hangsúlyt fektetnek.
Pénteken, május 25-én délután fél négykor a Vajdasági Magyar Folklór Központ kiállításával veszi kezedetét az idei falunapi rendezvénysorozat Bácskossuthfalván. Négy órakor kiállítás nyílik a jász-kun festőtábor és Hangya András alkotásaiból, utána tartják a Májusi koncertet és megemlékezést a helybeli általános iskola névadójának, id. Kovács Gyula halálának 100. évfordulója alkalmából.
BÁCSKOSSUTHFALVA
A DREAM’S WAY Studio szervezésében magyarországi–vajdasági közös filmforgatásra kerül sor, melyhez férfi statisztákat keresnek főként Bácskossuthfalva és Pacsér területéről, de más településekről is várnak jelentkezőket (csak önkéntes alapon, utazási költséget nem tudnak biztosítani).
A hétvégén a munkaügyi, foglalkoztatási és nemek egyenjogúságával foglalkozó tartományi titkárság osztrák anyagi támogatással 38 számítógépet osztott ki vajdasági női szervezeteknek. A kedvezményezettek között volt a kishegyesi Női Fórum is, amely kiemelt feladatának tekinti, hogy a falusi nőket kellő számítógép-ismeretekkel vértezze fel. Zsidai Erzsébet, a női fórum elnöke fontosnak tarja, hogy az egyesület tagjai az internet segítségével tájékozódni tudjanak, ölteteket gyűjtsenek, és bemutassák munkáikat (főként kézimunkákat).
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.