Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
így néz ki , amikor békésen megtőrténik a nép
#76 mivan kutyuli, má megin csőrgeted a láncod?, csak vigyázzá a sok fórgolódásba, néhogy nyakadra tekeredjen, né adj Isten kár vóna nem hallani többé a hó'dra való vonyításaid.
#44 , talán csak nincsen ön is a BETONI társaságban ?
#16 , ha ön számára is érthetően kifejtenénk mi a baj önnel, akkor azt letörölnék, ezért értsen a sorok közöttiből ha képes rá, de én se erről nem nyitnák vitát
Bravo penge, lenge ez már igen . . .
#15Ameddig hallgatott, addig okosabb vólt, akár ön jános
#12 ne oly bugón, mert az ibolya hervadását elkerülni lehetettlen
Amennyiben figyelne ibolyácska, nekem se semmi közöm az öntől feltételezett személyekhez, tehát az elqrási állás 1 : 1
Egy genráció , külön "a huliganizmus" ra lett nevbeltettve, mert a napi politika fegyvere volt. Az egyszer kinyitott Pandóra szelencét visszacsukni tízszrte nehezebb, és legalább két generáció váltást igényel. Majd 10 év mulva talán . . . lesz rá is esély
aki tud álmodni és dolgozni is álmai megvalósításán ![]()
#78Hogy mennyi aljasság lakozik ebben a perszónában, aki szabó jánosnak nevezi önmagát, kész rémálom. Csoda, hogy még szét nem vetette a HALADÓ gőgje
Majd csak befejezik már a koszovói új támaszpontot, és akkor lesz hova vinni azokat az arszenálokat is
A határozat kimondja, hogy a parlament erélyesen elítéli a srebrenicai bűntetteket, valamint, hogy le kell tartóztatni Ratko Mladićot.
Bravó, ennek már meg is lett a hatása. Ma reggel Mladity elutazott Hágába, hogy felvehesse a fejére kitűzött vérdíjat.
#55anka, janka, bubos bianka, nem vagy madár, de nem is aladár
ha panaszod van, fordulj a sóhivatalhoz . . . csak vigyázz a farktolladra
#33 látom próbálkozik a mélyebb gondolkodással, de még nem igen megy. Sebaj , van még idő belejönni, és tenni a dolgát amire valóban is hívatott. A papok is azt kell tegyék, meg a politikusok is, no meg a nép is.
Ha mindent összemosnak helytelen sorrendben, akkor nem kellene meglepit szinlelni, amikor a következmények önmagukért kezdenek beszélni. Türelem, eredményt terem
Személyi adatokkal való visszaélés már régi gyökerekkel rendelkezik. Mint az a következőböl is látható:
Délvidéki "csavar" a BKV-botrányban?
Tovább bonyolódhat a BKV-botrányban érintett, egyik volt budapesti cég ügye. A vajdasági résztulajdonosok egyike ugyanis állítja: sosem volt részese sem ennek, sem más budapesti vállalkozásnak, hiába szerepel neve a magyar cégbíróság adataiban.
#4 -és aki ezen vádak ellen védekezik, az a friss tőrvények szerint ANTISEMITA lenne ?
Gabby, inkább azt vegye relativitási alapul, hogy akkor mennyi volt az átlagfizetés az országban dollárba kifejezve ( a tudtommal közel volt az 1000 $-hez , mig ma alig 250 euró), szóval a keresetekhez képest az eladósodottság most közel tízszerese az akkorinak. És még az össz munkások számát nem is vettem figyelembe.
#56a volt dajkájának meséit, tartsa meg az unokáinak estimesére. .
Miért élhetnek jól a halak a vízben ?
Mert pénzeiket nem kőlthetik butaságokra, és ki se tudják beszélni főnökeik titkait
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.