A magyar nemzet határai függetlenek az államhatároktól – mondta el a vajdasági látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnök
Sólyom László a horgosi Szent István-szobor előtt (Molnár Edvárd felvétele)A március 15-ei ünnepségsorozat alkalmából a Vajdasági Magyar Szövetség meghívására vajdasági körúton tartózkodik Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. Látogatása első napján Horgoson Szent István-szobrot avatott, Bácskertesen megkoszorúzta a helybeli Petőfi-szobrot, ezt követően Zomborban Schweidel Józsefnek, a zombori születésű aradi vértanúnak az emléktáblájánál és az 1956-os emléktáblánál helyezte el a kegyelet virágait. Az elnök látogatása első napját Újvidéken zárta, ahol értelmiségi kerekasztal-beszélgetésen vett részt.

Ha a magyar pártok nem is, a társadalom más szférái hajlandók az együttműködésre – Kedden jár le a külön névjegyzékre történő feliratkozás határideje
Kedden jár le a kisebbségi névjegyzékre való feliratkozás határideje. A vajdasági magyarság teljesítette a közvetlen választásokhoz szükséges aláírás-mennyiséget. Biztosan közvetlen választáson lesz lehetőség szavazni a Magyar Nemzeti Tanács 35 fős testületére. Ez azt is jelenti, hogy listás választás lesz. Arról még egyelőre korai beszélni, hogy hány lista közül választhatunk majd. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a VMSZ a vajdasági magyarság keresztmetszetét tükröző listát kíván indítani. A legnagyobb magyar párt szerint a többi magyar pártnak is helye van ezen a listán. Pásztor István, a VMSZ elnöke szerint biztosan lesz közös lista. A magyar pártokkal együtt, vagy nélkülük, de lesz.
KI FIGYEL BOSZNIÁRA – Az EU és balkáni tehetetlensége – 15 évvel Dayton után: mennyi még az út a „tartós megoldásig”? – Kreatív megoldás kell: Együtt Európába!
Léphaft PálTudósítónk jegyzete
Washington, március 12.
A daytoni Bosznia már tavaly nyáron majdnem összeomlott – de Európa mindmáig tehetetlennek bizonyul, hogy azt ne csak megakadályozza, hanem megoldja végre az ország ügyét.
Válasz a Magyar Szó 2010. március 10-ei számában megjelent nyílt levélre
Dr. JEGES ZOLTÁN tartományi oktatási titkár
Tudomásunk van arról, hogy az oktatási reform folyamatának megkezdése óta előfordul, hogy a tankönyvek késve kerülnek az iskolákba, s ez sajnos kifejezettebb a nemzeti kisebbségek nyelvén megjelenő tankönyvekre vonatkozóan. Minden oktatási reform nemcsak új tankönyvek, hanem új tantervek megjelenését is feltételezi, ezért végig kell járni azokat az eljárási fokozatokat, amelyeket az erre vonatkozó törvények előírnak. A tartományi oktatási titkárság minden esetben a legrövidebb időn belül elvégzi a törvényes feladatait, de tudni kell, hogy a kisebbségi (ugyanúgy, mint a többségi) tantervek jóváhagyásának végső szakaszát Belgrádban a Nemzeti Oktatási Tanács végzi, s addig nem lehet kiírni a pályázatot az eredeti kéziratok elkészítésére, még kevésbé a szerb nyelven még el sem készített tankönyvek fordítására, ameddig a tanterv meg nem jelenik a Hivatalos Közlönyben.
A magyar nemzet határai függetlenek az államhatároktól – mondta el a vajdasági látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnök
Sólyom László a horgosi Szent István-szobor előtt (Molnár Edvárd felvétele)A március 15-ei ünnepségsorozat alkalmából a Vajdasági Magyar Szövetség meghívására vajdasági körúton tartózkodik Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. Látogatása első napján Horgoson Szent István-szobrot avatott, Bácskertesen megkoszorúzta a helybeli Petőfi-szobrot, ezt követően Zomborban Schweidel Józsefnek, a zombori születésű aradi vértanúnak az emléktáblájánál és az 1956-os emléktáblánál helyezte el a kegyelet virágait. Az elnök látogatása első napját Újvidéken zárta, ahol értelmiségi kerekasztal-beszélgetésen vett részt.
A magyar nemzet határai függetlenek az államhatároktól – mondta el a vajdasági látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnök
Sólyom László a horgosi Szent István-szobor előtt (Molnár Edvárd felvétele)A március 15-ei ünnepségsorozat alkalmából a Vajdasági Magyar Szövetség meghívására vajdasági körúton tartózkodik Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. Látogatása első napján Horgoson Szent István-szobrot avatott, Bácskertesen megkoszorúzta a helybeli Petőfi-szobrot, ezt követően Zomborban Schweidel Józsefnek, a zombori születésű aradi vértanúnak az emléktáblájánál és az 1956-os emléktáblánál helyezte el a kegyelet virágait. Az elnök látogatása első napját Újvidéken zárta, ahol értelmiségi kerekasztal-beszélgetésen vett részt.
Meg kellene engedni a magyarországi tankönyvek használatát Vajdaságban
– A szórvány is a magyar nemzet része, szórványban lenni nem reménytelenség, hanem azt jelenti, hogy itt is meg lehet maradni. A szórványban élők éppen úgy a nemzet részei, mint azok, akik tömbben élnek – mondta szombati Bánátban tett látogatásán Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. Az államfő a nagybecskereki püspökségen megbeszélést folytatott Német Lászlóval, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével, majd ellátogatott Szentmihályra, Lukácsfalvára és Erzsébetlakra. A bánáti szórványban tett történelmi látogatást óriási érdeklődés övezte, a vidék magyarsága pedig nagy szeretettel várta az anyaország államelnökét, aki a sűrített program ellenére nem hagyott ki egyetlen helyszínt sem.
A szerbiai és macedón albánok első csoportja szerdán indult haza Belgiumból
Brüsszel (Wikipédia)
Szerda késő délután Belgiumból megindult Szerbia déli vidékei és Macedónia felé az első autóbusz, amelyen azok a személyek ültek, akik nem kaphattak menedékjogot Belgiumban. A hírt Dominique Ernu, a menekültekért felelős hivatal brüsszeli felelőse erősítette meg. A kiutasítottak szerbiai és macedón állampolgárságú albán személyek, akik téves információk alapján azzal a reménnyel utaztak február közepén Belgiumba, hogy ott politikai menedékjogot, lakást és segélyt kapnak, közölte a belga kormány korábban.

Viszonylag könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a közszolgálati média legfontosabb feladata. A közszolgálati média legfontosabb feladata, hogy objektíven tájékoztasson, hogy a médiafogyasztók kérdéseire válasszal szolgáljon, igényeiket kielégítse, hogy a hatalmi struktúrák tevékenységét ellenőrizze, hogy formálja a közvéleményt, helyt adva a különböző meglátásoknak. Ha egy médium megfelel ezeknek a kritériumoknak, akkor azt mondhatjuk rá, hogy betölti közszolgálati szerepét.
A vajdasági biztonsági tanács megállapítása: kevesebb volt a nemzeti indíttatású incidens mint az elmúlt hat évben, ám a verbális összetűzések száma növekedett
Nyelvtanfolyam indul a többnemzetiségű községekben szolgálatot teljesítő rendőrök számára (Ótos András felvétele)Hosszú idő után tegnap ülésezett a vajdasági biztonsági tanács, amelynek 17 tagja a Belügyminisztérium tavalyi évre vonatkozó belbiztonságpolitikai jelentését tárgyalta meg, természetesen Vajdaságra vonatkozólag. Az ülés zárt ajtók mögött zajlott, ennek a tanácsnak tagjai a vajdasági parlamenti pártok képviselői, a belügyi szervek illetékes képviselői, a tartományi ombudsman és a tartományi kormány egyes minisztériumainak a képviselői, a tanács elnöke tisztségéből kifolyólag a mindenkori tartományi képviselőházi elnök. Egeresi Sándor a meglehetősen hosszúra nyúlt, majdnem háromórás ülés után beszámolt a sajtó képviselőinek arról, hogy mi minden volt terítéken a tanácstagok előtt.

Viszonylag könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a közszolgálati média legfontosabb feladata. A közszolgálati média legfontosabb feladata, hogy objektíven tájékoztasson, hogy a médiafogyasztók kérdéseire válasszal szolgáljon, igényeiket kielégítse, hogy a hatalmi struktúrák tevékenységét ellenőrizze, hogy formálja a közvéleményt, helyt adva a különböző meglátásoknak. Ha egy médium megfelel ezeknek a kritériumoknak, akkor azt mondhatjuk rá, hogy betölti közszolgálati szerepét.
A zEtna elektronikus folyóirat 1999-ben jelentkezett. Havonta körülbelül 30 ezer látogatója van internetes oldalának. Olyan kiadvány, amelynek nincs lapzártája. Számos szerzője van, nem csak Kishegyestől Muzslyáig, Szabadkától Újvidékig, hanem a világ minden tájáról. A zentai székhelyű zEtna 2002 óta foglalkozik könyvkiadással, mára már több mint 50 könyv jelent meg gondozásában. Ezt Beszédes Istvántól, a zEtna vezetőjétől hallottuk tegnap este a szabadkai Városi Könyvtárban. Négy, nemrégiben megjelent zEtna könyvet mutatott be Hózsa Éva irodalmár, egyetemi tanár és Ágoston Pribilla Valéria, a könyvtár igazgatóhelyettese: Nagy Abonyi Árpád: Budapest, retour, Sinkovits Péter: Vergilius a csatornákban, Szögi Csaba: Mint ami lent van és Beszédes István: Napkitörés című művét. Mint Hózsa Éva fogalmazott, e négy regény több ponton összefügg: egyik közös vonásuk az, hogy összeköti őket a fény, a Nap (a tükör fénye, életforrás, a sötétség és a világosság közötti elmozdulások...), a másik ilyen pont pedig a mítosz (az, hogy hogyan találkozik a mai világgal, a magánmitológiával). A szerzők nemcsak a nemrégiben megjelent regényükkel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak, hanem fel is olvastak egy-egy részletet.
(Fotó: Molnár Edvárd)
barátom a gugli aszondi:

Viszonylag könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a közszolgálati média legfontosabb feladata. A közszolgálati média legfontosabb feladata, hogy objektíven tájékoztasson, hogy a médiafogyasztók kérdéseire válasszal szolgáljon, igényeiket kielégítse, hogy a hatalmi struktúrák tevékenységét ellenőrizze, hogy formálja a közvéleményt, helyt adva a különböző meglátásoknak. Ha egy médium megfelel ezeknek a kritériumoknak, akkor azt mondhatjuk rá, hogy betölti közszolgálati szerepét.

– A SEEMO emlékeztetni kívánja az MNT-t, hogy az újságíróknak és szerkesztőknek függetleneknek kell lenniük munkavégzésük során és egyetlen más szervnek sem kellene, hogy felelőssége legyen a tájékoztatást illetően – áll közleményükben.
Ilir Meta albán külügyminiszter kétnapos látogatáson Belgrádban

Kétnapos látogatásra érkezett tegnap Belgrádba Ilir Meta albán külügyminiszter. Akit elsőnek Boris Tadić szerb elnök fogadott (a képen).
Találkozójukon a kétoldalú kapcsolatokról, továbbá a regionális stabilitásról és a régió országainak európai uniós integrációjáról tárgyaltak.
Szó esett még a szervezett bűnözés elleni harcról, az illegális kábítószer-kereskedelemről és a nemzetközi terrorizmusról.
Montenegrói és jugoszláv nemzeti tanács nem alakulhat
Svetozar Čiplić kisebbségügyi miniszter tegnap hivatalosan is bejelentette: június 6-án szervezik meg a kisebbségi nemzeti tanácsok választását mind a 167 szerbiai községben. Mint elmondta, 19 szerbiai kisebbség választhat tanácsot, ebből 16 esetben közvetlen választást szerveznek, míg három esetben: a horvátok, a macedónok és a szlovének elektori közgyűlést tartanak.
Megkérdeztük a zentaiakat
Čedomir Čupić: Egy olyan országban, ahol a korrupció szervezett és már mindent átitatott, minden egyes ellenlépés fontosnak számít
A korrupcióellenes ügynökség folyó év első napján kezdte meg hivatalosan munkáját. Az ügynökség feladata – mint azt már az elnevezés is sejteti –, visszaszorítani a korrupciót, amely a szakértők szerint Szerbiában szinte legálisnak számít. A korrupcióellenes ügynökségről szóló törvény értelmében február 1-jéig minden szerbiai köztisztségviselőnek át kellett adnia vagyonbevallását. Erről a témáról és a kapcsolódó részletekről Čedomir Čupić , az ügynökség bizottságának elnöke nyilatkozott lapunknak.
A folyami határátkelő újbóli megnyitását is szorgalmazza a magyarkanizsai turisztikai szervezet
Cél a Tisza-part jobb hasznosítása (Fotó: Gergely József) Átfogó és ambiciózus munkatervet készített az idei évre a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet (KISZ), mintegy 10millió dináros költségvetéssel, főként pályázati pénzekre számítva.
Többek között részt kíván venni a község turisztikai fejlesztési stratégiájának kidolgozásában és a fejlesztési program valóra váltásában. Ennek érdekében olyan pályázatokon vesz részt, amelyek révén egy-egy idegenforgalmi projektumot támogathat.