Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
A Népszínház épületének lebontására vonatkozó döntést, illetve a valamikor Szabadka tulajdonában lévő üzlethelyiségek magánosítását vizsgálnák ki
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt kezdeményezésére a városi képviselő-testület csütörtöki ülésének két utolsó napirendi pontja tényfeltáró bizottságok megalakításáról szól. Az egyik a Népszínház épületének lebontására és az új színházépület építésére vonatkozó döntés, valamint az épület jelenlegi állapotával kapcsolatos tények megállapításával, míg a másik bizottság azoknak az üzlethelyiségeknek a privatizációjával kapcsolatos tények megállapításával fog foglalkozni, amely üzlethelyiségek Szabadka község tulajdonában voltak, mielőtt az önkormányzati ingatlanok átkerültek volna a Szerb Köztársaság tulajdonába.
Szabadkán a G17 Plusz öt volt képviselője csatlakozott a DP-hez
A Demokrata Párt szabadkai szervezete sajtótájékoztatóján Modest Dulić, a helyi szervezet elnöke arról számolt be, hogy a párt új tagokkal bővült. Az egyikük Nemanja Simović, a Városi Tanács sport- és ifjúsági ügyekkel megbízott tanácsosa, aki kilépve a G17 Plusz pártból csatlakozott a demokratákhoz, ezáltal növelve a Demokrata Párt színeiben dolgozó képviselők számát, illetve Marin Vidaković, Radomir Tošić, Branislav Kapor és Neven Višnjić volt G17 Pluszos képviselő döntött a DP mellett. Modest Dulić, aki az elmúlt években tartományi ifjúsági- és sporttitkárként tevékenykedik, kiemelte, Simovićtyal való együttműködésük mindvégig korrekt és gyümölcsöző volt, hiszen az elmúlt időszak közös munkájával a sport terén több infrastrukturális projektumot valósítottak meg Szabadkán, mint mások az elmúlt húsz évben együttvéve.
Az önkormányzat 150 dinárt fizetett óránként az önkénteseknek
A munkálatokhoz lapátokat is biztosítottak / Az önkéntesek a városháza díszbejáratánál jelentkezhettek (Fotó: Varjú Sára) A városi válságstáb a két napig tartó folyamatos és intenzív hóhullás miatt vasárnap déltől hóhányó akciót hirdetett. A munkaakció meghirdetése után az önkéntes lakosoknak azonnal jelentkezniük kellett a 626-999-es telefonszámon. Az utcákon és járdákon felgyülemlett nagy mennyiségű hó eltakarításáért az önkormányzat óránként 150 dináros órabért fizetett, a munkához pedig hólapátot is biztosított. A csapatokba csoportosult önkénteseket a Köztisztasági és Parkosítási Közvállalat által meghatározott prioritást élvező területekre küldték. A feladat teljesítésére főleg férfiak vállalkoztak, akik a városháza dísztermének bejáratánál sorakoztak többréteges, meleg ruhába öltözve, hogy a jelentkezéshez leadhassák adataikat a kommunális rendőrség embereinek.
Ma, kedden döntenek arról, hogy lesz-e holnaptól tanítás
Arról, hogy lesz-e Szabadkán tanítás szerdától, vagy sem, ma dönt a városi válságstáb. A tegnapi ülésen a stáb tagjai megállapították, hogy a városban továbbra is zavartalan az áram-, a víz-, a gázellátás és a távfűtőműveknél sincs fennakadás. A Szociális Központ és a Caritas az elmúlt huszonnégy órában 11 felnőttről és 11 gyermekről gondoskodott. A Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat minden alkalmazottja a nap 24 órájában az utakat tisztítja. A holnapi nap folyamán elhordják a felgyülemlett havat a gyalogjárdákról, illetve a körforgalmakból és a kereszteződésekből, ugyanis további havazásra kell számítani.
Hétfőn búcsúztak el Milan Mileusnićtól
Milan Mileusnić jelentős szerepet töltött be Szabadka sportéletében, ugyanis húsz évvel ezelőtt már aktív szerepet vállalt a Szabadkai Sportszövetség életében. A sportszövetség igazgatóbizottságának elnöki feladatait 2000 óta látta el. Ugyanakkor a kilencvenes évektől részt vett a Spartacus Vízilabdaklub életében, több éven keresztül elnöke volt a klubnak. Tagja volt a Szerbia és Montenegró Vízilabdaszövetség igazgatóbizottságának, majd a Szerbiai Vízilabdaszövetség igazgatóbizottságának, illetve az utóbbi tíz évben a Vajdasági Vízilabdaszövetség igazgatóbizottságának is. A sportban végzett munkájáért számos elismerést kapott.
SZABADKA
A Na ša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény értesíti a szabadkaiakat, hogy az óvodák változatlan szervezésben, a megszokott nyitva tartás szerint várják a gyermekeket.
A Kolbászfesztivál szervezői 30 méter hosszú kolbászt adományoztak a rászorulóknak
Immár hetedik alkalommal szervezik meg Szabadka központjában a túriai kolbászfesztivál beharangozóját. A rendezvény képviselői a szabadkai vendégszereplés során mintegy 30 méter hosszú kolbászt adományoznak a városi Vöröskereszt népkonyhájának. A 28. Kobasicijada nevet viselő rendezvényt idén február 24–26. között tartják meg a Túrián.
A Városépítési Igazgatóság jelentős összeget költ az ellopott aknatetők és víznyelőrácsok pótlására – Kétszázharminc új padot helyeznek el a városban
(fotó: Molnár Edvárd) A Városépítési Igazgatóság évente 10 millió dinárt különít el csak a közterületen történő rongálások javítására. A rongálások ugyanis nagyon gyakoriak, szinte minden hétvégén szembesülniük kell a vandalizmus nyomaival. Ismeretlen elkövetők ugyanis rendszeresen elgörbítik a közlekedési jeleket, megrongálják a padokat a parkokban, összefestik a szobrokat és az emlékműveket. Az igazgatóság minden esetben feljelentést tesz az elkövetők ellen a rendőrségen, olykor előkerülnek az elkövetők is, ám sok esetben nem tudják az okozott kárt megfizettetni.
Folyamatban van a földalatti konténerek megépítésének közbeszerzési pályázata
Újvidéken ilyen földalatti konténerek vannak. Hasonlóak épülnek Szabadkán is A Városépítési Igazgatóság a városban hét helyen épít földalatti konténereket. Mint az Josip Kovač Strikőtól, a közvállalat igazgatójától megtudtuk, a jelenlegi állapot nagyon csúnya képet mutat, ám a földalatti konténerek nemcsak esztétikai okok miatt fontosak, hanem jelentős higiéniai szerepük is lesz. Az idén a tervek szerint csupán az építőmunkálatokra kerül majd sor.
A régi nyilvános toalettek sorsa kilátástalan, két újat építenek helyettük
(fotó: Molnár Edvárd) A városközpontban csupán egy nyilvános WC működik, mégpedig a városháza és a Zeneiskola között, holott néhány évvel ezelőtt jóval több működött. Az évek során ezek a toalettek megrongálódtak, a felújításukra a városnak nem volt pénze. Vitathatatlan, hogy szükség van rájuk, hiszen nincs is kellemetlenebb, amikor a szükség szólít, ám nincs lehetőség a probléma megoldására. A Városépítési Igazgatóság az idén új nyilvános WC építését tervezi, míg a régi, már használaton kívül lévőket valószínűleg soha nem nyitják meg.
A szennyvíztisztítón még mindig vannak felújítást igénylő hiányosságok
A Városi Tanács tegnapi ülésén elfogadta a városi szennyvíztisztító bővítéséről, illetve javításáról szóló jelentést. Mint azt az ülésen megtudtuk, az objektum műszaki átvételét végző bizottság ugyan megállapította, hogy milyen hiányosságai vannak a szennyvíztisztítónak, illetve hol lelhetők fel azok, ám arról már nem számolt be, hogy ezeket a hiányosságokat el kellene hárítani.
Halál a magyarokra! és Halál a horvátokra! – ezek a gyűlöletszító feliratok jelentek meg kedden a nap folyamán a Vasutas település helyi közösség területén lévő piac közelében. A feliratok a bolt és a trafóállomás falán találhatóak. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga közleményben elítélte a feliratok készítőit, s kiemelték, hogy az effajta viselkedés nem méltó Szabadkához, ahol nem egymás mellett, hanem együtt élnek évszázadok óta az emberek. A VSZL helyi szervezetének vezetői hozzáteszik, a szabadkaiak tudják, milyen hosszú időt igényel, hogy a nemzetek közötti viszonyok kialakuljanak, s milyen rövid alatt tönkre lehet tenni a jó viszonyt. Követelik, hogy a rendőrség mielőbb kerítse kézre az elkövetőket.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.