2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Szabadka RSS Szerkesztő: Tómó Margaréta

Újabb 100 személy étkezhet a szabadkai népkonyhán

A Kolbászfesztivál szervezői 30 méter hosszú kolbászt adományoztak a rászorulóknak

Immár hetedik alkalommal szervezik meg Szabadka központjában a túriai kolbászfesztivál beharangozóját. A rendezvény képviselői a szabadkai vendégszereplés során mintegy 30 méter hosszú kolbászt adományoznak a városi Vöröskereszt népkonyhájának. A 28. Kobasicijada nevet viselő rendezvényt idén február 24–26. között tartják meg a Túrián.

Két új óra

A Városépítési Igazgatóság jelentős összeget költ az ellopott aknatetők és víznyelőrácsok pótlására – Kétszázharminc új padot helyeznek el a városban

(fotó: Molnár Edvárd) (fotó: Molnár Edvárd)


A Városépítési Igazgatóság évente 10 millió dinárt különít el csak a közterületen történő rongálások javítására. A rongálások ugyanis nagyon gyakoriak, szinte minden hétvégén szembesülniük kell a vandalizmus nyomaival. Ismeretlen elkövetők ugyanis rendszeresen elgörbítik a közlekedési jeleket, megrongálják a padokat a parkokban, összefestik a szobrokat és az emlékműveket. Az igazgatóság minden esetben feljelentést tesz az elkövetők ellen a rendőrségen, olykor előkerülnek az elkövetők is, ám sok esetben nem tudják az okozott kárt megfizettetni.

Először a betonkádakat építik meg

Folyamatban van a földalatti konténerek megépítésének közbeszerzési pályázata

Újvidéken ilyen földalatti konténerek vannak. Hasonlóak épülnek Szabadkán is Újvidéken ilyen földalatti konténerek vannak. Hasonlóak épülnek Szabadkán is


A Városépítési Igazgatóság a városban hét helyen épít földalatti konténereket. Mint az Josip Kovač Strikőtól, a közvállalat igazgatójától megtudtuk, a jelenlegi állapot nagyon csúnya képet mutat, ám a földalatti konténerek nemcsak esztétikai okok miatt fontosak, hanem jelentős higiéniai szerepük is lesz. Az idén a tervek szerint csupán az építőmunkálatokra kerül majd sor.

Korszerű illemhely a városközpontban

A régi nyilvános toalettek sorsa kilátástalan, két újat építenek helyettük

(fotó: Molnár Edvárd) (fotó: Molnár Edvárd)


A városközpontban csupán egy nyilvános WC működik, mégpedig a városháza és a Zeneiskola között, holott néhány évvel ezelőtt jóval több működött. Az évek során ezek a toalettek megrongálódtak, a felújításukra a városnak nem volt pénze. Vitathatatlan, hogy szükség van rájuk, hiszen nincs is kellemetlenebb, amikor a szükség szólít, ám nincs lehetőség a probléma megoldására. A Városépítési Igazgatóság az idén új nyilvános WC építését tervezi, míg a régi, már használaton kívül lévőket valószínűleg soha nem nyitják meg.

Kevesebbet költenek reklámra

A szennyvíztisztítón még mindig vannak felújítást igénylő hiányosságok

A Városi Tanács tegnapi ülésén elfogadta a városi szennyvíztisztító bővítéséről, illetve javításáról szóló jelentést. Mint azt az ülésen megtudtuk, az objektum műszaki átvételét végző bizottság ugyan megállapította, hogy milyen hiányosságai vannak a szennyvíztisztítónak, illetve hol lelhetők fel azok, ám arról már nem számolt be, hogy ezeket a hiányosságokat el kellene hárítani.

Gyűlöletszító falfirkák

c11falfirka2

Halál a magyarokra! és Halál a horvátokra! – ezek a gyűlöletszító feliratok jelentek meg kedden a nap folyamán a Vasutas település helyi közösség területén lévő piac közelében. A feliratok a bolt és a trafóállomás falán találhatóak. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga közleményben elítélte a feliratok készítőit, s kiemelték, hogy az effajta viselkedés nem méltó Szabadkához, ahol nem egymás mellett, hanem együtt élnek évszázadok óta az emberek. A VSZL helyi szervezetének vezetői hozzáteszik, a szabadkaiak tudják, milyen hosszú időt igényel, hogy a nemzetek közötti viszonyok kialakuljanak, s milyen rövid alatt tönkre lehet tenni a jó viszonyt. Követelik, hogy a rendőrség mielőbb kerítse kézre az elkövetőket.

Bővítik a termelést, munkahelyek nyílnak

Az év végéig ötvenen állhatnak munkába az Al Packban – A vállalat befektetését az állam is támogatja

Az Al Pack tizennyolc éve alakult, alufóliák gyártásával foglalkozik (Fotó: Molnár Edvárd) Az Al Pack tizennyolc éve alakult, alufóliák gyártásával foglalkozik (Fotó: Molnár Edvárd)


A szabadkai Al Pack Kft. egy újabb termelőegységgel és egy raktárral bővül, ezzel pedig újabb ötven munkahelyet is teremt egyben. A befektetés értéke két és fél millió euró, az állam a SIEPA programon keresztül pedig kétszázötvenezer eurós támogatással járul hozzá ennek megvalósításához.


KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.

Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.

Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.

Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.

A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

2000
A rák világnapja

1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.

1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.

1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.

1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.

1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.

1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).

1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.

1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.

1991
Megalakult a Magyar Írókamara.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -