Védjük meg a természetet,

állatokat és növényeket.

Ne eresszük az embereket,

hogy szennyezzék a környezetet!

A mezőre szép virágot,

az erdőbe sok állatot,

ezt a földet vigyázzátok

és nagyon-nagyon óvjátok!

Péntek este hazajöttem az iskolából. A táskámat az előszobában hagytam.

Anyu mondta:

– Írjátok meg most a házi feladatot!

– De anyu, még van rá két nap is – válaszoltam.

Szombaton későn keltem fel. Átöltöztem itthoni ruhába, majd leültem tévét nézni. Később kilenc óra felé elmentem a nagyapámhoz. Ott a szomszéd gyerekekkel nagyon jót játszottam.

A nagymamámat, nagyinak szólítom, Deák Mária a neve.

Barna és őszes haja van, szemüveget hord. Sohasem mérges, mindig mosolyogós, kedves, jószívű. Süt nekem kalácsot, ebédet főz, varr, most mosogat. Mikor kisebb voltam olvasott nekem mesét, most már a tesómnak olvas, ha ott van nálunk vendégségben összepakolja a játékokat.

Egyik nap arra gondoltam, hogy ellátogatok a maratonfutó barátnőmhöz a szomszédba, hogy elbeszélgessünk a kedvenc sportjáról. Zabos Katának hívják. Mikor beléptem hozzájuk, nagyon csönd volt. Kata a szobájában ült, és pakolta a futóruháját, cipőjét az edzőtáskájába.

A tél csodás jelenség. Lehetőséget nyújt hóember építésre, szánkózásra, hóhányásra (bár ez nem éppen szórakoztató elfoglaltság) és, ami a legfontosabb, hógolyózásra.

Egy alkalommal (a hószünet végén), az osztályunk eltervezte, hogy közösen elmegyünk szánkózni.

Az én történetem már régen történt. Az óvodában. A barátnőimmel elindultunk az oviba. Petra egy Barbis újságot szorongatott a kezében. Mindenki nagyon kíváncsi volt az újságra, odaértünk az óvodába és az óvónéni nagy szeretettel várt mindenkit.

Helyet foglaltunk és az összes lány odasereglett körénk, Petra kinyitotta az újságot és mindenki sorolta hogy neki milyen Barbi babája van.

– Gabi és neked milyen Barbijaid vannak? – kérdezte Juli.

Öt perc gondolkodás után felsoroltam:

– Ilyen, meg ilyen, meg olyan, meg amolyan, ja meg az is van – mutogattam sorba az összeset.

Mikor az óvónéni szólt, hogy uzsonnaidő van, ekkor én nagy megkönnyebbüléssel mondtam, hogy gyerünk enni. Evés közben beszélgettünk.

– És hol vettétek azt a sok Barbit? – kérdezte Csilla.

Elkezdtem magamban töprengeni, hogy mit is mondjak.

– Nekem anyukám vette Zentán egy játékboltban – válaszoltam elgondolkodva.

– Én a születésnapomra kaptam a nagyszüleimtől – szólt oda Csenge.

– Jó étvágyat kívánok! – kiáltott az óvónéni.

Evés után elkezdtünk játszani és felébredt bennem a lelkiismeretfurdalás. Elgondolkodtam azon mi is lesz, ha kiderül, hogy hazudtam. Megállítottam a játékot és bevallottam, hogy füllentettem. A többiek megbocsátottak nekem és folytattuk a játékot, én pedig megkönnyebbülten, mosolyogva megtanultam, hogy nem szép dolog hazudni és nem is jó érzés, és még most is ha füllentek, meg is bánom. Megígértem magamnak, hogy többet nem fogok hazudni és csakis az igazat fogom mondani. De ezt sem sikerült mindig betartanom, ezért azt is megtanultam, hogy: az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó.

Anyu eljött értem, elmeséltem az egész napomat és azt is elmondtam, hogy megtanultam valamit: hazudni nem szabad.

KOMÁROMI Gabriella 6/b, Cseh Károly iskola, Ada

Óvjuk meg a természetet! Ti sem akartok a szemétdombon élni. Ha nem vigyázunk, akkor kárt teszünk az állatoknak és a növényeknek, meg magunknak – az embereknek!

Egy nap kirándulni indultunk a barátommal, Petivel. Először azt terveztük, hogy egy egyszerű biciklitúra lesz és annak is ígérkezett.
Úgy gondoltuk, hogy most elmegyünk egy tóhoz, amit nemrégiben fedeztünk fel. Bepakoltuk az ételt és italt a hátizsákunkba, felkészítettük a bicikliket a túrára és mentünk is.

Kis koromban kérdezték, hogy mi leszek, ha nagy leszek?! Nem tudtam felelni a kérdésre, mert még nem tudtam pontosan.
Ahogyan egyre idősebb lettem, rájöttem, hogy én óvónéni akarok lenni. Mert szeretem a kis gyerekeket, aranyosak, barátságosak és jószívűek. De azért tudnak csintalanok is lenni. Egyik nap elmentem az óvodába a nenámhoz, mert ő is óvónéni és meglátogattam őket.