Védjük meg a természetet,
állatokat és növényeket.
Ne eresszük az embereket,
hogy szennyezzék a környezetet!
A mezőre szép virágot,
az erdőbe sok állatot,
ezt a földet vigyázzátok
és nagyon-nagyon óvjátok!
Péntek este hazajöttem az iskolából. A táskámat az előszobában hagytam.
Anyu mondta:
– Írjátok meg most a házi feladatot!
– De anyu, még van rá két nap is – válaszoltam.
Szombaton későn keltem fel. Átöltöztem itthoni ruhába, majd leültem tévét nézni. Később kilenc óra felé elmentem a nagyapámhoz. Ott a szomszéd gyerekekkel nagyon jót játszottam.
A nagymamámat, nagyinak szólítom, Deák Mária a neve.
Barna és őszes haja van, szemüveget hord. Sohasem mérges, mindig mosolyogós, kedves, jószívű. Süt nekem kalácsot, ebédet főz, varr, most mosogat. Mikor kisebb voltam olvasott nekem mesét, most már a tesómnak olvas, ha ott van nálunk vendégségben összepakolja a játékokat.
Egy kellemes beszélgetés Katával, a maratonfutóval
Egyik nap arra gondoltam, hogy ellátogatok a maratonfutó barátnőmhöz a szomszédba, hogy elbeszélgessünk a kedvenc sportjáról. Zabos Katának hívják. Mikor beléptem hozzájuk, nagyon csönd volt. Kata a szobájában ült, és pakolta a futóruháját, cipőjét az edzőtáskájába.
A tél csodás jelenség. Lehetőséget nyújt hóember építésre, szánkózásra, hóhányásra (bár ez nem éppen szórakoztató elfoglaltság) és, ami a legfontosabb, hógolyózásra.
Egy alkalommal (a hószünet végén), az osztályunk eltervezte, hogy közösen elmegyünk szánkózni.
ÚJSÁGÍRÓSZEMMEL
Az én történetem már régen történt. Az óvodában. A barátnőimmel elindultunk az oviba. Petra egy Barbis újságot szorongatott a kezében. Mindenki nagyon kíváncsi volt az újságra, odaértünk az óvodába és az óvónéni nagy szeretettel várt mindenkit.
Helyet foglaltunk és az összes lány odasereglett körénk, Petra kinyitotta az újságot és mindenki sorolta hogy neki milyen Barbi babája van.
– Gabi és neked milyen Barbijaid vannak? – kérdezte Juli.
Öt perc gondolkodás után felsoroltam:
– Ilyen, meg ilyen, meg olyan, meg amolyan, ja meg az is van – mutogattam sorba az összeset.
Mikor az óvónéni szólt, hogy uzsonnaidő van, ekkor én nagy megkönnyebbüléssel mondtam, hogy gyerünk enni. Evés közben beszélgettünk.
– És hol vettétek azt a sok Barbit? – kérdezte Csilla.
Elkezdtem magamban töprengeni, hogy mit is mondjak.
– Nekem anyukám vette Zentán egy játékboltban – válaszoltam elgondolkodva.
– Én a születésnapomra kaptam a nagyszüleimtől – szólt oda Csenge.
– Jó étvágyat kívánok! – kiáltott az óvónéni.
Evés után elkezdtünk játszani és felébredt bennem a lelkiismeretfurdalás. Elgondolkodtam azon mi is lesz, ha kiderül, hogy hazudtam. Megállítottam a játékot és bevallottam, hogy füllentettem. A többiek megbocsátottak nekem és folytattuk a játékot, én pedig megkönnyebbülten, mosolyogva megtanultam, hogy nem szép dolog hazudni és nem is jó érzés, és még most is ha füllentek, meg is bánom. Megígértem magamnak, hogy többet nem fogok hazudni és csakis az igazat fogom mondani. De ezt sem sikerült mindig betartanom, ezért azt is megtanultam, hogy: az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó.
Anyu eljött értem, elmeséltem az egész napomat és azt is elmondtam, hogy megtanultam valamit: hazudni nem szabad.
KOMÁROMI Gabriella 6/b, Cseh Károly iskola, Ada
Óvjuk meg a természetet! Ti sem akartok a szemétdombon élni. Ha nem vigyázunk, akkor kárt teszünk az állatoknak és a növényeknek, meg magunknak – az embereknek!
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.