Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Először a U.S. Steel jelentette be, megköszöni és egy dollárért visszaadja a szerb államnak a smederevói vasműveket, a Salford pedig a tejgyártásból vonulna vissza...
GLOSSZA
Napjainkban mintha a hülyeség lenne az a versenyszám, amelyben a délszláv utódállamok felelős tisztségeket elfoglaló emberei összemérik az erejüket, amolyan Téli Balkáni Idióta Olimpia zajlik. Ennek két legutóbbi versenyszámát emelnénk ki.
Úgy a legkönnyebb megjegyezni, hogy a kályha megégeti a kezünket, ha odadugjuk az ujjunkat. Ugyebár mások tapasztalatára nehezebb hallgatni, még annak ellenére is, hogy több előnye van: kevésbé fájdalmas, és nem éktelenkedik a kezünkön – rossz esetben – évekig az emlékeztető heg. Paradox módon a nehezebb út a könnyebb, és a könnyebb út a nehezebb. Tapasztalat híján viszont kiszolgáltatottak vagyunk és sebezhetőek, méghozzá az élet minden területén, hiszen amivel vissza lehetett élni, azzal eddig minden társadalomban visszaéltek. Így van ez az internettel is.
KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK
Hogyan viseli el a nagy hideget?
Sem anyagilag, sem egészségügyileg nincs nagy hatással a mindennapjaimra 39.8%
Nehezen - nagyon várom, hogy vége legyen, depressziósnak érzem magam 36.8%
Mindent tüzelőt elhasználtunk már, újból fát/szenet kellett vennünk 23.4%
Szavazatok száma:952
Újvidék polgármestere alig néhány hónappal mandátumának lejárta előtt bejelentette, hogy gyökeresen megreformáltatja a kommunális szektort, érthetőbben: rendet tesz a közvállalatokban. Példaként a Városi Kertészethez kapcsolódó ésszerűtlenségeket említette, ez a közvállalat esetenként sokkal drágábban kaszálja le a füvet a közparcellákról, mint amennyiért ezt valamelyik magáncég kertészei tennék. A fűnyírás példája nem egyedi, a polgármester rendszeri változtatásokat javasol.
Aki végignézte szerdán Milorad Dodik és Čedomir Jovanović másfél órás vitáját, az lecsupaszítva, a maga nyerseségében tapasztalhatta meg a szerb és szerbiai társadalmon belüli egymásnak feszülések kvintesszenciáját. Tökéletes választás volt a vitát szervező Tanjug Hírügynökség részéről, hogy éppen a boszniai Szerb Köztársaság vezetőjét és a Liberális Demokrata Párt elnökét „eresztette össze”, hiszen ez a két politikus mintegy szimbóluma annak a két, jól körülhatárolható eszmerendszernek, attitűdnek, pólusnak, amelynek Koszovó és Európa a metaforái, és amelyek meghatározzák a térség valóságát.
Önök hinnének annak a politikusnak, akiről kiderült, hogy miniszterként az országos költségvetésből állítólag 47 millió dinárt költött önmaga és minisztériuma fényezésére az ország két legnagyobb eladott példányszámmal rendelkező napilapjánál? Tulajdonképpen fizetett azért, hogy szépeket írjanak róla. Önök elhinnék egyetlen szavát is?
Sunyi módon eddig nagyrészt hallgatott a tél. Már-már azt hittük, megússzuk „nagy mínuszok” nélkül. A folytatásban azonban változás ígérkezik, hisz a mostani hét az elmúlt évek egyik legkeményebb téli hete: szibériai eredetű légtömeg fogcsikorgató hideget hozott térségünkbe. Az északkelet felől érkező hideg, száraz levegő egészen Nyugat-Európáig utat tört magának.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.