NAGYBECSKEREK
Az időjárási viszontagságok mellett a nagybecskerekieket a napokban a helyi hatalom megingása, illetve a Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga viszálya is foglalkoztatja. A helyi parlament pénteki üléséről ugyanis időnap előtt távoztak a ligások képviselői, miután koalíciós partnerük, a DP megszavazta a radikálisok napirend-módosítási javaslatát. A javaslat szerint ugyanis tisztázni kell(ene) a Központi Gyógyszertárban történt igazgatóváltás hátterét, melynek első embere a liga kádere volt, de a pártja kezdeményezésére leváltották. Péntekre jelentették be a megszakadt ülés folytatását.
NAGYBECSKEREK
Összeül-e pénteken a városi képviselő-testület? (fotó: Kecskés István) Mileta Mihajlov (DP) polgármester: A ligások gátolják a város gazdasági fellendülését – VSZL: A radikálisokkal vagy a demokratikus pártokkal van koalícióban a DP?
A választások közeledtével egyre nagyobb az ellentét a nagybecskereki hatalmi koalícióban. A Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga gyakorlatilag 1998 óta irányítja a város önkormányzatát, de eddig nem volt köztük ilyen éles vita, mint amilyen az utóbbi hetekben. Mileta Mihajlov (DP) polgármester egyre ritkábban jelenik meg együtt Aleksandar Marton (VSZL), a városi képviselő-testület elnökének társaságában, kabinetjeik közleményeiben pedig egymásra mutogatnak.
Megszakadt a nagybecskereki városi képviselő-testület ülése
Négy év után: viszály a városházán Tovább feszül a húr a DP és a VSZL között Nagybecskereken, miután pénteken a ligások képviselői elhagyták a városi képviselő-testület ülését, mert koalíciós partnerük megszavazta a radikálisok napirend-módosítási javaslatát. Előtte az ülést elhagyta az SZDP-Ravnopravnost csoportosulás négy képviselője is, miután tagjuk Vladimir Pecikoza lemondott a Jugoremedija gyógyszergyár tényfeltáró bizottságának elnöki posztjáról. Ezt követően az ülés létszámhiány miatt megszakadt. Aleksandar Marton (VSZL) a helyi parlament elnöke közölte, hogy pártközi egyeztetések után – remélhetőleg egy hét múlva – újra összehívhatja a képviselőket. A Béga menti városban, kisebb megszakításokkal, majdnem másfél évtizede osztoznak a hatalmon a demokraták és a ligások.
NAGYBECSKEREK
Egyre több a hajléktalan Nagybecskereken (fotó: Kecskés István) A nagybecskereki hajléktalanok egyetlen menhelyén jelenleg 12 személy tartózkodik. A Sremčev utcai épületben, ezekben a napokban is biztosítva van számukra a fűtött szoba, az élelem és a meleg ruha, közölte tegnap Dragan Nedeljkov, a menhely vezetője.
A nagybecskereki mozgáskorlátozottak figyelemfelkeltő akciója
Leküzdhetetlen akadály: az akció részvevői a városháza előtt Az ifjúsági és sportminisztérium, a belgrádi Grupa proces polgári társulás, valamint a nagybecskereki rádió és a helybeli Ad hoc crew nem fomális csoport polgári értékek megőrzését célzó projektuma keretében tegnap Nagybecskereken figyelemfelkeltő akciót tartottak a mozgáskorlátozottak. A cél az volt, hogy felkeltsék az illetékesek figyelmét arra, hogy a legnagyobb bánáti város középületeinek nagyobb része továbbra is megközelíthetetlen a számukra.
Duško Radaković államigazgatási és önkormányzati államtitkár Nagybecskereken átadta Mileta Mihajlov polgármesternek a minisztériumi végzést, amely szerint a város 2,1 millió dinárt kap a szerencsejátékokból származó jövedelemből. Az önkormányzatban közölték, hogy a kapott összeget (Nagybecskerek az előző évben is ennyit kapott) az écskai Dr. Aleksandar Sabovljev Általános Iskola tornatermének tervdokumentációjára költik el.
Nagybecskereken negyvenkilenc visszahonosítási kérelmet vettek át a szabadkai magyar főkonzulátus munkatársai
Könnyítés a szórványnak: Gara Katalin és Gabona Ferenc
(fotó: Kecskés István) A magyar oktatás megmaradását szolgálja a Nagybecskereki Diáksegélyező Egyesület Hétvégi Óvodája, amely csaknem két évtizede a katolikus plébánia hittantermében fogadja a legkisebbeket. Hézagpótló szerepe van, mert a Béga menti városban már csak egy állami magyar óvodai csoport maradt. A nagyobbakat felkészítik az iskolára, a kisebbekkel pedig a magyar nyelvet próbálják megszerettetni, elsajátítani, csiszolni. Mert járnak ide olyan gyerekek is, akiket szüleik – néha anyagi kényszerből – a közelebbi, szerb óvodába járatnak. A kétévesektől az iskoláskorú korosztályig, szerdán és szombaton, Fejes Márta tanító néni és Popov Zsuzsanna logopédus foglalkozik a gyerekekkel.
Inkább átugorják a korlátot, minthogy kerüljenek (Fotó: Kecskés István) Az újvidéki Munkavédelmi Intézet szakemberei 97 százalékos bizonyossággal megállapították, hogy a nagybecskereki Berberszki lakótelep gyaloghídján higany van – közölték csütörtökön a városházán.
NAGYBECSKEREK
Ideiglenesen híd nélkül maradtak a Berberszki lakótelepen élők (fotó: Kecskés István) Elővigyázatossági okból Nagybecskereken lezárták a Berberszki lakótelepet és a Toša Jovanović utcát összekötő, a Bégán átívelő gyaloghidat – közölték tegnap a város környezetvédelmi felügyelőségén. Az újvidéki Munkavédelmi Intézet szakemberei pedig mintát vettek a hídon talált, higanyhoz hasonló anyagból és a vizsgálat befejezéséig – a tartományi környezetvédelmi felügyelőség szóbeli utasítása alapján – a hídon nem lehet közlekedni. A vizsgálat eredményeiről tájékoztatni fogják a közvéleményt.