Januári séta Prága ólomkatonái és ördögi vízköpői között
Az őröknek egy órát kell kibírniuk mozdulatlanul a januári hidegben az őrségváltásig. Talán nem is hús-vér emberek, gondolnánk, de az orruk elárulja őket (a szerző felvételei) Az idén emlékeznek meg születésének 175. évfordulójáról
Schönbrunn történelmi jelentőségének, szép fekvésének és építészeti megjelenésének köszönhetően az osztrák főváros egyik legfőbb nevezetességének számít. Napjainkban az UNESCO-világörökség részét képezi (Ótos András felvételei) Levelezőlapok a Vajdasági Múzeum vándorkiállításán
Ótos András felvételei
A nagybecskereki Petőfi néptáncosai a fellépés előtt (a szerző felvételei)A hétvégén Magyarittabén megkezdődött a harmincegyedik Téli találkozók művelődési rendezvénysorozat, Bánát egyik legrangosabb és leghosszabb múltú rendezvénye. Sajnos az eseményre ínséges időben kerül sor, ráadásul nemrég nem sikerült meghosszabbítani a helyi járulékot. Nem véletlenül kívánta megnyitóbeszédében dr. Lódi Gábor parlamenti képviselő a helybelieknek, hogy sikerüljön nekik jövőre is megvalósítani a rendezvényt. Az első ilyen rendezvényt 1976-ban tartották meg Deák Ferenc író ötlete nyomán. Ettől kezdve minden évben a helybeli Művelődési Otthonban hétvégenként szórakozást biztosítottak a téli hónapokra, nemcsak a helybelieknek, hanem a környékbeli magyar közönségnek is. Megszakítás nélkül 16 alkalommal szervezték meg a művelődési rendezvényeket, majd 1991 után, a háborús helyzet miatt egészen 1998-ig, szüneteltek. Ettől kezdve újra folyamatosak a Téli találkozók.
Helytörténeti előadás Piroson
Ezt még apám kapta hatvanöt évvel ezelőtt. (A képen balról Uri Ferenc, középen Gyülvészi Géza, jobbról Sípos András, egykori tanítvány)
Piroson a Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben helytörténeti előadás keretében emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról. Gyülvészi Géza egyesületi elnök köszöntőjét követően Bácsi Etelka, az anyanyelvápoló szakosztály vezetője felolvasta alkalmi jegyzetét a magyar kultúra napjáról, majd Reményik Sándor és Wass Albert egy-egy verse hangzott el ifjabb Tóth András és Barna Gyöngyi tolmácsolásában.
Doroszló
Négy település, Bácskertes (Kupuszina), Gombos, Doroszló és Szilágyi majdnem száz fiatal műkedvelője lépett színpadra a Négyesfogat rendezvénysorozat minden egyes állomásán. Január 7-én Szilágyin, 8-án Kupuszinán, 14-én Gomboson, és végül 28-án Doroszlón, az idei házigazdáknál, a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületben.
Fotóhír
(fotó: Dávid Csilla) Egyszerre tartottak madárkiállítást és kolbászfesztivált Zomborban
Már reggel sorban álltak a kolbászért (Fekete J. József felvételei) Zomborban hagyományosan, immár harminchatodik alkalommal január utolsó hétvégéjén rendezik meg a nemzetközi madár- és kisállat-kiállítást, amelynek szervezője a Sombor 1871 elnevezésű kisállattenyésztők egyesülete. Az idén majd 400 kiállító mintegy 3000 galambot, díszmadarat, nyulat és kisállatot mutatott be a pontozóbíróknak, majd a közönségnek.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.
Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.
Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.
Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.
Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.
Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:
– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?
– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.