Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
SZLOVÁKIAI ÚTFEJLESZTÉS
Nem történt számottevő útfejlesztés Szlovákia déli, magyarok lakta régióiban 2010 óta – mondta el az MTI-nek szerdán Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP)gazdaságért és régiófejlesztésért felelős alelnöke. Az alelnök hozzátette: ez ügyben egyre több panaszt kapnak az érintett régiók polgármestereitől és a megyék képviselőitől is. „Amikor a kormány elfogadta az autópályák és gyorsforgalmi utak 2014-ig tervezett építésének ütemtervét, kiderült, hogy számukra abszolút prioritást élvez az északi D1 autópálya, a déli rész számára égető szükségű fejlesztések pedig ismét elmaradnak” – mondta Farkas Iván.
ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS
A romániai magyar politikusok népességfogyást megállító stratégiákat sürgetnek Megdöbbentőnek tartják a romániai magyar pártok vezetői a tavalyi népszámlálás eredményeit. Mint a Krónika megkeresésére fogalmaztak, a magyarság ilyen mértékű fogyására nem számítottak. Ugyanis 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képest a magyarok száma. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában az Országos Statisztikai Hivatal (INS) nem végleges adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. Ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.
ROMÁNIAI KORMÁNYVÁLTÁS
Mihai Răzvan Ungureanu szerdán bemutatta kormányát. Az RMDSZ miniszterei – Kelemen Hunor, Borbély László és Ritli László – a helyükön maradtak, Markó Béla pedig továbbra is a miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölti be. „Az új kabinet programja egyebek között tartalmazza a kormány vállalását a kisebbségi törvény minél sürgősebb elfogadására, de külön fejezetet szentel az interetnikus kapcsolatok javításának” – nyilatkozta a bejelentést követően Borbély László.
Konzultációs napok a felsőoktatási felvételikről
Start a diplomáért címmel országos konzultációs, információs felvételi napokat tart a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium a következő két hétben – jelentette be Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az öt vidéki és egy fővárosi helyszínen rendezendő országjárás célja, hogy a felsőfokú tanulmányokkal kapcsolatos januári változásokról konzultáljanak a középiskolásokkal, szüleikkel és oktatóikkal, hogy felelős döntést tudjanak hozni a továbbtanulásról. Jövő kedden Győrben, a Széchenyi István Egyetemen kezdődik a rendezvénysorozat, amelyet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyit meg. Ezután csütörtökön Pécsett, pénteken Miskolcon, február 21-én Debrecenben, február 22-én Szegeden tartanak konzultációt, a záró rendezvény pedig február 23-án lesz Budapesten, a Budapesti Gazdasági Főiskolán lesz – közölte.
Répás Zsuzsanna és Lélfai Koppány a sajtótájékoztatón (fotó: Mihájlovits Klára) Átalakul a csángó magyarok oktatási támogatása, jelentette be tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője. Lélfai Koppány a határon túli magyarok támogatásával foglalkozó Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. vezérigazgatója az átalakítás részleteit ismertetve elmondta: ideiglenesen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége viszi tovább a csángó oktatási programot.
ROMÁNIAI KORMÁNYALAKÍTÁS
Tiszta lappal próbál indulni a Demokrata-Liberális Párt (PDL) az új román kormányban, amelynek megalakításával az Emil Boc vezette kabinet lemondása nyomán Mihai Răzvan Ungureanut, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatóját bízta meg hétfőn este Traian Băsescu államfő. Az Ungureanu-kormányban a korábbi PDL-s miniszterek egyike sem kap helyet.
VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉS
Vidékfejlesztési együttműködési megállapodást kötött a Kárpát-medencei határon túli magyarságot képviselő szervezetekkel a magyar kormány, a fő cél egyebek mellett az, hogy kihasználják a közös terület- és infrastruktúra-fejlesztésben rejlő lehetőségeket. A dokumentumot a kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Németh Zsolt , a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Jakab István , a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke, illetve Ausztria, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna magyarságának képviselői írták alá kedden Budapesten.
KOMÁROMI HÍDÉPÍTÉS
Leghamarabb 2014 után kezdődhetne meg a Komáromot Révkomárommal összekötő új híd építése, derült ki a magyar–szlovák vegyes bizottságnak a közúti infrastruktúra aktuális kérdéseiről szóló keddi egyeztetésén Somorján.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.