SZLOVÁKIAI ÚTFEJLESZTÉS
Nem történt számottevő útfejlesztés Szlovákia déli, magyarok lakta régióiban 2010 óta – mondta el az MTI-nek szerdán Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP)gazdaságért és régiófejlesztésért felelős alelnöke. Az alelnök hozzátette: ez ügyben egyre több panaszt kapnak az érintett régiók polgármestereitől és a megyék képviselőitől is. „Amikor a kormány elfogadta az autópályák és gyorsforgalmi utak 2014-ig tervezett építésének ütemtervét, kiderült, hogy számukra abszolút prioritást élvez az északi D1 autópálya, a déli rész számára égető szükségű fejlesztések pedig ismét elmaradnak” – mondta Farkas Iván.
ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS
A romániai magyar politikusok népességfogyást megállító stratégiákat sürgetnek Megdöbbentőnek tartják a romániai magyar pártok vezetői a tavalyi népszámlálás eredményeit. Mint a Krónika megkeresésére fogalmaztak, a magyarság ilyen mértékű fogyására nem számítottak. Ugyanis 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képest a magyarok száma. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában az Országos Statisztikai Hivatal (INS) nem végleges adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. Ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.
ROMÁNIAI KORMÁNYVÁLTÁS
Mihai Răzvan Ungureanu szerdán bemutatta kormányát. Az RMDSZ miniszterei – Kelemen Hunor, Borbély László és Ritli László – a helyükön maradtak, Markó Béla pedig továbbra is a miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölti be. „Az új kabinet programja egyebek között tartalmazza a kormány vállalását a kisebbségi törvény minél sürgősebb elfogadására, de külön fejezetet szentel az interetnikus kapcsolatok javításának” – nyilatkozta a bejelentést követően Borbély László.
Konzultációs napok a felsőoktatási felvételikről
Start a diplomáért címmel országos konzultációs, információs felvételi napokat tart a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium a következő két hétben – jelentette be Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az öt vidéki és egy fővárosi helyszínen rendezendő országjárás célja, hogy a felsőfokú tanulmányokkal kapcsolatos januári változásokról konzultáljanak a középiskolásokkal, szüleikkel és oktatóikkal, hogy felelős döntést tudjanak hozni a továbbtanulásról. Jövő kedden Győrben, a Széchenyi István Egyetemen kezdődik a rendezvénysorozat, amelyet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyit meg. Ezután csütörtökön Pécsett, pénteken Miskolcon, február 21-én Debrecenben, február 22-én Szegeden tartanak konzultációt, a záró rendezvény pedig február 23-án lesz Budapesten, a Budapesti Gazdasági Főiskolán lesz – közölte.
Répás Zsuzsanna és Lélfai Koppány a sajtótájékoztatón (fotó: Mihájlovits Klára) Átalakul a csángó magyarok oktatási támogatása, jelentette be tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője. Lélfai Koppány a határon túli magyarok támogatásával foglalkozó Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. vezérigazgatója az átalakítás részleteit ismertetve elmondta: ideiglenesen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége viszi tovább a csángó oktatási programot.
ROMÁNIAI KORMÁNYALAKÍTÁS
Tiszta lappal próbál indulni a Demokrata-Liberális Párt (PDL) az új román kormányban, amelynek megalakításával az Emil Boc vezette kabinet lemondása nyomán Mihai Răzvan Ungureanut, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatóját bízta meg hétfőn este Traian Băsescu államfő. Az Ungureanu-kormányban a korábbi PDL-s miniszterek egyike sem kap helyet.
VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉS
Vidékfejlesztési együttműködési megállapodást kötött a Kárpát-medencei határon túli magyarságot képviselő szervezetekkel a magyar kormány, a fő cél egyebek mellett az, hogy kihasználják a közös terület- és infrastruktúra-fejlesztésben rejlő lehetőségeket. A dokumentumot a kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Németh Zsolt , a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Jakab István , a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke, illetve Ausztria, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna magyarságának képviselői írták alá kedden Budapesten.
KOMÁROMI HÍDÉPÍTÉS
Leghamarabb 2014 után kezdődhetne meg a Komáromot Révkomárommal összekötő új híd építése, derült ki a magyar–szlovák vegyes bizottságnak a közúti infrastruktúra aktuális kérdéseiről szóló keddi egyeztetésén Somorján.
(fotó: Mihájlovits Klára) Magyar Civilek Európai Patrióta Mozgalmat indítottak. Az erre vonatkozó információt tegnapi budapesti sajtótájékoztatójukon tették közzé a kezdeményezők, a Civil Együttműködési Tanácskozás Fóruma (CET) és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület.
ORBÁN VIKTOR ORSZÁGÉRTÉKELÉSE
Orbán Viktor hagyományos évértékelő beszédét tartja a budapesti Millenárison (Fotó: MTI – Kovács Tamás) A magyar kormány kész küzdeni, ha kell, de megegyezni is, ha az ország érdeke megkívánja – jelentette ki Orbán Viktor tizennegyedik évértékelőjében kedd délután a Millenárison, majd hozzátette, kormánya vállalkozásának első szakasza lezárult, Magyarország új alapokon áll. A miniszterelnök azt mondta, minden lehetséges eszközt felhasználnak az új alaptörvény megvédésére, amelyet szerinte azok kifogásolnak, akik Magyarország folyamatos eladósításában voltak érdekeltek, ebből húztak anyagi és politikai hasznot.