Nyíri Kristóf: Kép és idő. Magyar Mercurius Kiadó, Budapest, 2011
Nyíri Kristóf a filozófiatudomány legkomplexebb és legszélesebb látókörű gondolkodójának Kép is idő című kötete a budapesti Magyar Mercurius Kiadó gondozásában jelent meg 2011 végén.
Mérey Katalin: A föld, a fű, a víz. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2011
Mérey Katalin kötete – előszó helyett – egy mondával indul. Mindannyiunk számára ismerős történet, a fehér lovon vett ország meséje vezeti be a kisprózákat, melyeket három ciklusba gyűjtve olvashatunk.
Három nap egy több mint 12 milliós város esetében – az ember azt gondolná, ez semmire sem elég, ugyanakkor az is érdekes, mit mutat magából egy ekkora város, amely lakosainak számát tekintve sok közép- és kelet-európai államnál – többek között Magyarországnál és Szerbiánál is nagyobb.
Magyarságunknak Garády Viktor líraian hangolt novellisztikája óta nincs az Adriai tengerhez fűződő irodalma.
Jász Attila: istenbőre. Napkút Kiadó, Budapest, 2011
Caspar David Friedrich: Angyalok imádása . Úgy tűnik, az angyalok, illetve a képzőművészetben megjelenő angyalábrázolások köré szerveződnek Jász Attila versei az istenbőre című kötetben.
Szerette a színes tintákat
Hamvas, akárcsak Kosztolányi, szerette a színes tintákat. Nem csak a füzetei, jegyzetei, kézzel írt levelei árulkodnak erről, hanem a Babérligetkönyv egyik esszéje is.
Bruges, a középkori város, ahol az ember elvarázsolva érzi magát Tímár Zsolt felvételei
Közeledik az utazások ideje
Mármint azok számára, akik megengedhetik maguknak ezt a – napjainkban, de a térségünkben is – mára immár luxusnak számító passziót.
Tanítás előtt és után, a hétvégéken, a nyári és téli szünetben egyaránt itt töltöttem az időm jelentős részét. Szinte az otthonom, az itt dolgozók pedig a testvéreim voltak.
(Tina Negus felvétele) Egy teherkocsi dübörgése ébresztettefel(vagy a Nap első sugara, ahogy egyenesen a szemébe tűzött). – A rohadt életbe! – tápászkodott fel fekvő helyzetéből. Köpött egy hatalmasat, elfintorodott nyálának fémes ízétől. Mélyet sóhajtott, szinte marta tüdejét a hideg, tejfehér párát fújt a levegőbe.