Viszonylag új keletű szakma vagy inkább hivatás a stylist. Ez a foglalkozás azon az igényen alapul, hogy mindenki olyan megjelenésű legyen, amilyen az egyéniségének és az alkalomnak is megfelel, tehát legyen stílusa. A stílus az öltözködésre, a frizurára, a sminkelésre, a viselkedésre egyaránt vonatkozik. A stylist vagy stílustervező leginkább azzal foglalatoskodik, hogy a megbeszélt alkalomhoz megfelelő stílusban öltöztet személyeket, attól függően, hogy a megbízó mit akar kifejezni, képviselni a megjelenésével. A stylistnak jó emberismerete és kommunikációs készsége kell, hogy legyen, szükséges számára a korszerű műveltség és a művészeti ágak ismerete, munkájához nagyfokú kreativitásra és empátiára van szükség. Ismernie kell a kor divatirányzatait, az új alapanyagokat, a szín- és a formatrendeket. A stylist együttműködik divat- és öltözéktervezőkkel, divatszerkesztőkkel, sminkesekkel, hajszobrászokkal, fotográfusokkal stb.

5.

Ebben az évben a Belgrádi Filharmónia zenészei öt újévi koncertet adtak. Az elsőt még valamikor szeptemberben hallhatta a zenekedvelő fővárosi közönség, mellyel a zsidó újesztendőt köszöntötték. Ezt követte az iszlám, majd a Gergely-, illetve a Julianus-naptár szerinti újév előtt való tisztelgés, s végül a napokban a kínai hagyományok újesztendejének megérkezését is egy alkalmi hangverseny vezette be.

Tisztelt ünneplő Közösség!* Szeretném megköszönni annak lehetőségét, hogy a Magyar Kultúra Napja vajdasági központi ünnepségén szólhatok. Mondhatják: a Magyar Nemzeti Tanácsa művelődési tanácsosa esetében ez természetesen adódó feladat, felkérés. És valóban így van, joggal mondják, gondolják. Azonban attól, hogy így van, még nem veszik el első mondatom jelentése, tartalma.

Lou Reed után szabadon

Vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet elmondani, viszont mégis bennünk élnek… Csak érezni lehet őket, esetleg még gondolni rájuk, de megérteni őket soha… Mélyebbek és magasabbak attól, mintsem, hogy a szavak világába lehessen őket transzponálni. A szavak nem érnek el hozzájuk, és nem tudnak kiindulni belőlük. Ilyen volt az a nap.

Göncz László szlovéniai magyar történész több szakmonográfia és szépirodalmi alkotás után, 2011-ben jelentette meg Kálvária című regényét. A regény a XX. századba kalauzol bennünket, két év történetét elmondva. A szerző Vajdaságban november folyamán népszerűsítette művét, az Irodalmi karaván keretein belül.

Az elmúlt év végén a Forum Könyvkiadó és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában látott napvilágot A l áthatatlan változat című tanulmánykötet, amely a negyvenéves Létünk folyóirat elmúlt évtizedeinek anyagából készült antologikus válogatás. A kötet összesen 15 tanulmányt tartalmaz, és négy részre tagolódik, amelyek a folyóirat egy-egy évtizedét ölelik fel. A közzétett tanulmányokat a mostani szerkesztői előszó, a Létünk folyóirat alapításáról szóló 1971-es határozat szövege, valamint a Létünk első számában megjelent, a folyóirat célkitűzéseit megfogalmazó Bevezető sorok előzik meg.

3.

Ma a varázslásról, a varázslatról szeretnék szólni, abban az értelemben, ahogyan az megjelent a régmúlt időkben. Szertartásként. Szent szertartásként. Illetve a nevezettek hiányáról. Mert – ugye – azt mindenki ma is tudja, hogy a mágusok története olyan, mint az emberiség története: a fény és a sötétség története. Vagyis a fehér meg a fekete mágusok története.

Az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban Miroslav Antić Fehér gyászmise (Parastos u belom) című színművét Petar Jovanović állította színpadra, így több mint fél évszázad után újra műsorára tűzte az a színház, amelyből elindult. Ősbemutatója 1959. október 2-án volt, Miroslav Anti ć ugyanis az újvidéki Szerb Nemzeti Színház színészeire írta, nekik szánta. Az idei Sterija Játékok közönsége már láthatott egy előbemutatót, amely – a maga egyszerűségében – egy Újvidék környéki tanyán zajlott.

Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének folyóirata, a Hungarológiai Közlemények 2011. évi 2. számában megjelent írások egy érdekes és az irodalomtudományban kevéssé kutatott témát vizsgálnak, intimitás és irodalom kapcsolatát. A tematikus számban tizenöt tanulmány látott napvilágot, melyek szerzői a Magyar Tanszék tanárai és mesterhallgatói, valamint a budapesti Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársai. Angyalosi Gergely, Bányai János, Berényi Emőke, Deczki Sarolta, Faragó Kornélia, Földes Györgyi, Gerold László, Gazsó Hargita, Harkai Vass Éva, Kappanyos András, Patócs László, Pomogáts Béla, Sági Varga Kinga, Szénási Zoltán és Toldi Éva tanulmányának tárgya nagyrészt a mai magyar irodalom alkotásainak sorából került ki, de elemzés tárgyát alkotják regények és költői opusok a huszadik századból, valamint egy magánéleti levelezés részletei is.

A súlyoz ige régebben nemigen volt önállóan használatos a köznyelvben, az értelmező szótárak nem is jegyezték, csak származékokban fordult elő: egyensúlyoz (’egyensúlyi helyzetbe juttat’, ’hatástalanít’), ellensúlyoz (’hatást kiegyenlít’), hangsúlyoz (’nyomatékosabbá tesz’).

A Temerinben született nagy szerb klasszicista, Lukijan Mušicki (1777–1837) és a korabeli magyar írók kapcsolatairól olvasva szinte minden alkalommal szóba kerül – és joggal – Kazinczy Ferenc nevezetes levele, amelyben a magyar felvilágosodás vezéralakja, az irodalmi élet szervezője dicsérő szavakkal szól mind az akkor még Szerémségben élő ortodox papneveldei tanárköltőről, mind a szerb nyelvről, amelyen – mint írja – a Hasanaginicához hasonló remekművek születtek. Kazinczy ebben a levelében fejti ki a kultúrák közötti előítélet-mentes kapcsolatteremtés máig érvényes humanista hitvallásának egyik alaptételét: „ ... az igazság minden nemzettel, minden felekezettel közös, s a jók s bölcsek fellelik egymást különböző feleken is. Jaj annak a nyomorultnak, kinek szemei felakadnak a ruhán és a hangzaton!”