Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Szerkesztő: Buzás Mihály | RSS Horgászat-vadászat

Halőrszolgálatának hatékonysága a vízkezelő tükörképe – A felaprózott vizek és az egybevont horgászengedélyek ellentmondásai – Minden horgász kuttyogathasson! – A vízkezelőként is tevékenykedő, de költségvetésből élő közvállalatok nem veszik figyelembe a horgászok érdekeit – Beszélgetés Dušan Jovanovićtyal, a Vajdasági Horgászszövetség elnökével

Dušan Jovanović Az érvényben levő, öt évre szóló vízelosztás utolsó évébe léptünk. Őszre az illetékesek ismét kiírják a pályázatot, és annak eredményei már tíz évre fognak szólni. Egyelőre mellékes, hogy ki fog pályázni, pillanatnyilag az foglalkoztatja a horgászokat, hogy milyenek voltak az elmúlt négy évben a vízgazdák, és mit várhatunk tőlük a kampányszerű ötödikben, esetleg a rákövetkező tízben.


A tetőre kihelyezett napraforgófejből szívesen fogyaszt a meggyvágó is A ránk zúdult szibériai hideggel párosuló kiadós havazás igencsak megnehezíti az áttelelő énekesmadaraink életét. A mínusz 15–20 fokos hidegben a vastag hótakaró elzárja a korábban még hozzáférhető táplálékforrásokat, a magevő madarak kevesebb gyom- és egyéb növény magvához tudnak hozzáférni. A ragadozó madarak valamivel kedvezőbb helyzetben vannak, de például az egerészölyvek a télen is aktív rágcsálókhoz nem tudnak hozzáférni. A mezei pocok is aktív télen, de a föld alatti járataiból ritkábban merészkedik elő, a hó alatt a talajszinten mozog, ahol nem tudják elérni az ölyvek, a vércsék és a baglyok hegyes karmai. A karvaly rendszeresen portyázik az emberlakta környezetben, parkokban, fasorokban, kertekben próbál meg zsákmányt fogni. Verebet, házigalambot, balkáni gerlét vagy a madáretetőket rendszeresen látogató cinegék közül kerül ki a zsákmánya.


Valahányszor eljön jégbontó vagy böjt havának dereka, elkezdődik vidékünk leggyakoribb ragadozójának a párzási ideje – ezt a vadászok rókanászként emlegetik. Februárban a fő vadászidény – a nyúl és a fácán vadászata – már lejárt, de tekintettel arra, hogy ilyenkor szokott vidékünkön beköszönteni az igazi téli időjárás, a vadgazda legfontosabb feladata az állomány óvása és takarmányozása, ugyanis így tudja biztosítani a kellő kondícióban áttelelő alapállományt, amely képes erős, egészséges utódokat nemzeni, világra hozni és felnevelni, ami a jövő sikeres vadászatainak legfőbb záloga.


A bal oldali képen 33,5, a jobboldalin 24,5 kilós a harcsa. A horgász mindkét esetben a magyarkanizsai Dragan Svir čev. A két termetes nagybajuszú október folyamán került élő hallal csalizott horogra, két különböző horgászhelyen. Hogy októberben ez a csali járja nagybajszúak ellen, nem ismeretlen a tiszai horgászok számára. A harcsadupla a zsákmány jelentőségén túlmenően egy érdekes momentumra is rávilágít. A kilenc kilóval súlyosabb hal tűnik kisebbnek. Erre azért került sor, mert a horgász (trükkösen!) egyik képen a hallal egy síkban, a másikon pedig lépésnyivel mögötte áll. Tehát ha jó képet akarunk, akkor a hal legyen elöl. Persze ahhoz ekkorá(ka)t kell(ene) fognunk!


Panaszáradat helyett eredményfelsorolás

Dušan Jovanović, a Vajdasági Sporthorgász Szövetség elnöke is köszöntötte a közgyűlést Számos horgászegyesületünk évi közgyűlésének hangulata erősen emlékeztet a gerontológián megtartott panaszdélutánra. A szakma régi motorosai – mert a fiatalokat nem érdekli a téma – összeülnek egy szűk, sötét és fűtetlen helyiségben; elnosztalgiáznak, hogy milyen sok hal volt régen, majd ontják az epét, hogy ma mennyire nincs; a vezetőség pedig arról a pénzről beszél, amely úgyszintén nincs. A magyarkanizsai Testvériség–Bratstvo Sporthorgász-egyesület ez alól példa értékű kivétel.


A múlt hétvégén, január utolsó napjain befejeződött az apróvad vadászatának 2011/2012-es idénye. Elhallgattak a puskák, és sokan – miután megtisztították, megolajozták hűséges flintájukat – elteszik pihenni a következő idény kezdetéig, azaz október elsejéig.


Az elmúlt év során a galócaszaporításban elért sikerek hatására a drinai horgászok egyre inkább arra törekszenek, hogy az idén ők is részesei legyenek ennek. Míg tavaly mindössze hét anyahalat sikerült beszereznie a vízgazdának (ezek közül, mint utóbb kiderült, egy ivaréretlen volt), a következő ciklusra mostanáig csupán a sporthorgászok ugyanennyi anyahalat adtak már át. A hét termetes hal mellett további hét (1,5–2 kilós) fiatal példányt is beszolgáltattak, ezek nemtől függően két-három éven belül szintén ivarérettek lesznek.


A könnyen és olcsón elrontottról, és a nehezen és költségesen helyrehozhatóról – Gondolatok a vizek váratlan újévi ajándéka kapcsán

Ez a galóca ezer utódot fog adni A városi bulizós szilveszterezések sokasága után úgy alakult, hogy az idei évet egy eldugott Drina-parti helységben várhattam be. Ott, ahol kilenc hónapon át keményen dolgoztunk galócaügyben. Csend, nyugalom, érintetlen természet… És ebben benne volt egy évadnyitó horgászás lehetősége is, amely máskülönben a civilizáció ártalmas környezetében történő szilveszterezések után szabályszerűen elmaradt.


Hét és fél kilóssal köszöntött be az új esztendő Megkezdődött az új év, és ilyenkor illik kimenni a vízpartra, nehogy elfeledjen bennünket a folyó. Az év első napján nem tudtam kimenni a Dunára, de másodikán délben már horgonyoztam a Csibuklija-gurgyó alatti rugany medertörésénél, vagyis horgonyoztam volna.


A vadról és a vadászatról szóló új törvény lehetővé tette a vadásztársaságok számára, hogy kiváljanak az egyesületek fojtó öleléséből, és újból önállóan gazdálkodjanak azon a területen, amelyen sikeresen m ű ködtek 1992-ig, a miloševi ći vadászati törvény meghozataláig. Ez a jogszabály gyakorlatilag egy tollvonással megszüntette a jól működő vajdasági vadászati szabályozást, amely már akkor is európai szintű volt. Sajnos vannak olyan társasági vezetők, akik a saját pozíciójukat féltve – vagy pusztán a kommunista idők felett nosztalgiázva – nem hajlandóak elfogadni a kínálkozó lehetőséget, és kitartanak a régi, nagy és ma már elavult egyesületi rendszer mellett.



lapok: 1 , 2 , 3

fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon