2012. február 8., szerda

Aranka, János, Jeromos, Salamon napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Horgászat-vadászat RSS Szerkesztő: Buzás Mihály

Vajdaság vizei, egyesüljetek!

Halőrszolgálatának hatékonysága a vízkezelő tükörképe – A felaprózott vizek és az egybevont horgászengedélyek ellentmondásai – Minden horgász kuttyogathasson! – A vízkezelőként is tevékenykedő, de költségvetésből élő közvállalatok nem veszik figyelembe a horgászok érdekeit – Beszélgetés Dušan Jovanovićtyal, a Vajdasági Horgászszövetség elnökével

Dušan Jovanović Dušan Jovanović



Az érvényben levő, öt évre szóló vízelosztás utolsó évébe léptünk. Őszre az illetékesek ismét kiírják a pályázatot, és annak eredményei már tíz évre fognak szólni. Egyelőre mellékes, hogy ki fog pályázni, pillanatnyilag az foglalkoztatja a horgászokat, hogy milyenek voltak az elmúlt négy évben a vízgazdák, és mit várhatunk tőlük a kampányszerű ötödikben, esetleg a rákövetkező tízben.

Segítsünk a madarakon!

A tetőre kihelyezett napraforgófejből szívesen fogyaszt a meggyvágó is A tetőre kihelyezett napraforgófejből szívesen fogyaszt a meggyvágó is


A ránk zúdult szibériai hideggel párosuló kiadós havazás igencsak megnehezíti az áttelelő énekesmadaraink életét. A mínusz 15–20 fokos hidegben a vastag hótakaró elzárja a korábban még hozzáférhető táplálékforrásokat, a magevő madarak kevesebb gyom- és egyéb növény magvához tudnak hozzáférni. A ragadozó madarak valamivel kedvezőbb helyzetben vannak, de például az egerészölyvek a télen is aktív rágcsálókhoz nem tudnak hozzáférni. A mezei pocok is aktív télen, de a föld alatti járataiból ritkábban merészkedik elő, a hó alatt a talajszinten mozog, ahol nem tudják elérni az ölyvek, a vércsék és a baglyok hegyes karmai. A karvaly rendszeresen portyázik az emberlakta környezetben, parkokban, fasorokban, kertekben próbál meg zsákmányt fogni. Verebet, házigalambot, balkáni gerlét vagy a madáretetőket rendszeresen látogató cinegék közül kerül ki a zsákmánya.

A rókanász ideje

hv-rokanasz-2

Valahányszor eljön jégbontó vagy böjt havának dereka, elkezdődik vidékünk leggyakoribb ragadozójának a párzási ideje – ezt a vadászok rókanászként emlegetik.

Februárban a fő vadászidény – a nyúl és a fácán vadászata – már lejárt, de tekintettel arra, hogy ilyenkor szokott vidékünkön beköszönteni az igazi téli időjárás, a vadgazda legfontosabb feladata az állomány óvása és takarmányozása, ugyanis így tudja biztosítani a kellő kondícióban áttelelő alapállományt, amely képes erős, egészséges utódokat nemzeni, világra hozni és felnevelni, ami a jövő sikeres vadászatainak legfőbb záloga.

Fotóhír

A bal oldali képen 33,5, a jobboldalin 24,5 kilós a harcsa. A horgász mindkét esetben a magyarkanizsai Dragan Svir čev. A két termetes nagybajuszú október folyamán került élő hallal csalizott horogra, két különböző horgászhelyen. Hogy októberben ez a csali járja nagybajszúak ellen, nem ismeretlen a tiszai horgászok számára. A harcsadupla a zsákmány jelentőségén túlmenően egy érdekes momentumra is rávilágít. A kilenc kilóval súlyosabb hal tűnik kisebbnek. Erre azért került sor, mert a horgász (trükkösen!) egyik képen a hallal egy síkban, a másikon pedig lépésnyivel mögötte áll. Tehát ha jó képet akarunk, akkor a hal legyen elöl. Persze ahhoz ekkorá(ka)t kell(ene) fognunk!

A siker magyarkanizsai mintája

Panaszáradat helyett eredményfelsorolás

Dušan Jovanović, a Vajdasági Sporthorgász Szövetség elnöke is köszöntötte a közgyűlést Dušan Jovanović, a Vajdasági Sporthorgász Szövetség elnöke is köszöntötte a közgyűlést


Számos horgászegyesületünk évi közgyűlésének hangulata erősen emlékeztet a gerontológián megtartott panaszdélutánra. A szakma régi motorosai – mert a fiatalokat nem érdekli a téma – összeülnek egy szűk, sötét és fűtetlen helyiségben; elnosztalgiáznak, hogy milyen sok hal volt régen, majd ontják az epét, hogy ma mennyire nincs; a vezetőség pedig arról a pénzről beszél, amely úgyszintén nincs. A magyarkanizsai Testvériség–Bratstvo Sporthorgász-egyesület ez alól példa értékű kivétel.

Az idény vége

hv-idenyvege-1

A múlt hétvégén, január utolsó napjain befejeződött az apróvad vadászatának 2011/2012-es idénye. Elhallgattak a puskák, és sokan – miután megtisztították, megolajozták hűséges flintájukat – elteszik pihenni a következő idény kezdetéig, azaz október elsejéig.

Befektetés a jövőbe

hv-befektetes-s-jovobe


Az elmúlt év során a galócaszaporításban elért sikerek hatására a drinai horgászok egyre inkább arra törekszenek, hogy az idén ők is részesei legyenek ennek. Míg tavaly mindössze hét anyahalat sikerült beszereznie a vízgazdának (ezek közül, mint utóbb kiderült, egy ivaréretlen volt), a következő ciklusra mostanáig csupán a sporthorgászok ugyanennyi anyahalat adtak már át. A hét termetes hal mellett további hét (1,5–2 kilós) fiatal példányt is beszolgáltattak, ezek nemtől függően két-három éven belül szintén ivarérettek lesznek.

Vészharangok, csihadjatok!

A könnyen és olcsón elrontottról, és a nehezen és költségesen helyrehozhatóról – Gondolatok a vizek váratlan újévi ajándéka kapcsán

Ez a galóca ezer utódot fog adni Ez a galóca ezer utódot fog adni


A városi bulizós szilveszterezések sokasága után úgy alakult, hogy az idei évet egy eldugott Drina-parti helységben várhattam be. Ott, ahol kilenc hónapon át keményen dolgoztunk galócaügyben. Csend, nyugalom, érintetlen természet… És ebben benne volt egy évadnyitó horgászás lehetősége is, amely máskülönben a civilizáció ártalmas környezetében történő szilveszterezések után szabályszerűen elmaradt.
KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.

Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.

Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.

Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.

Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.

Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:

– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?

– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.

b-h
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.

1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.

1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.

1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.

1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").

1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.

1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).

1931
Megszületett James Dean amerikai színész.

1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).

1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -