Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
A szabadkai Kinológiai Társaság az országban elsőként szervezte meg a közép és nagy termetű kutyák szocializálását
A kiképzés hosszú és fáradságos munka Azoknak a kutyáknak, amelyek veszélyt jelentenek a környezetükre, de a gazdájuk közterületen szeretné sétáltatni őket, át kell esniük egy vizsgán. Az állatjóléti törvény megfogalmazása szerint a veszélyes kategóriába azok az ebek tartoznak, amelyeknek a marmagassága meghaladja az 55 centimétert. A jogszabály előírásai szerint a kiképzés elvégzése után a kutyát póráz és szájkosár nélkül is ki lehet vinni az utcára.
Mit tehet a rák ellen az, aki már megtapasztalta?
Bene Erika: Ha segíteni tudunk, az bennünket is erősít (fotó: Fodor István) Nem hiszem, hogy sokan megdöbbennének azon az adaton, mely szerint a világon évente több mint hétmillióan, azaz naponta húszezren halnak meg rákban, de annál inkább lesújtó, ha egy rokonunk vagy barátunk betegszik meg. A nagy számok és a világ távoli, az egyetlen eset valóban közeli. S bár a világnapok inflálódni tűnnek, február 4-e, a rákellenes világnap ürügyül szolgálhat arra, hogy olyan ember beszéljen a betegségről, aki maga is megtapasztalta.
Legfeljebb 35 decibeles „zaj” előidézését engedélyezi az újvidéki városvezetés legújabb döntése a kávéházaknak és a kluboknak
Csak a ritkaságszámba menő, megfelelő hangszigeteléssel ellátott kávézókban szólhat ezentúl a zene (fotó: Ótos András) Rájár a rúd az újvidéki kávéházakra. Miután a közelmúltban szabályozták a vendéglátó-ipari létesítmények nyitvatartási idejét, s választás elé állították őket, hogy dohányzó, füstmentes, illetve – elegendő hely esetén – dohányzásra kijelölt résszel rendelkező találkahellyé kívánnak-e válni, most a zenét is „betiltották” a számukra. A vendéglátósok véleménye legalábbis az, hogy a napokban meghozott városi döntés annyira szigorúnak számít, hogy az a legkézenfekvőbb megoldás, ha egyszerűen kikapcsolják a muzsikát.
Az adai ipari zónában megszaporodtak az épülő üzemek
Az adai ipari zónában megszaporodtak az épülő üzemek A helyi vállalkozások mellett már vidéki, köztük külföldi érdekeltségű befektetők is szeretnének beruházni és üzemcsarnokot, gabonatárolót vagy éppen hűtőházat építeni Adán, a községi ipari zónában. Mostanság is több cég építkezik, hamarosan pedig újabb beruházások megkezdése várható, amelyek eredményeként több tucatnyi új munkahely létesülhet Ada községben. A helyi önkormányzatban is azt remélik, hogy a beruházások megvalósulása után csökkent a munkanélküliség és versenyhelyzet alakul ki a munkáltatók között képzett munkaerő alkalmazására.
A népzene elkötelezettje: Rontó Márta muzslyai népzeneoktató
A díj átvétele utánA magyar kultúra napjának zentai központi ünnepségén Rontó Márta muzslyai népzeneoktató munkáját plakettel jutalmazta a VMMSZ. Tanítványai már számos elismerésben részesültek, ezért egyértelmű volt, hogy előbb vagy utóbb az ő munkáját is méltányolni fogják. Az elismerést a tőle megszokott szerénységgel fogadta. Zeneiskolába járt, az újvidéki Művészeti Akadémia orgona szakán diplomázott, a megszűnéséig a Guzsalyas énekcsoport tagja volt, 1999 óta a nagybecskereki Josif Marinković zenede kamarazene-tanára, a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben pedig népzeneoktatóként tevékenykedik.
Kisimre Szerda Anna kitüntetett néptáncpedagógus
Kisimre Szerda Anna férjével, Árpáddal és szüleivel az állampolgársági eskütételt követően – A plakett átvételekor nagyon boldog és büszke voltam, hiszen rendkívül jó érzés az, ha az ember munkáját elismerik. Jó az is, amikor egy-egy versenyen pozitívan beszélnek a tanítványaimról, nagyon örülök annak, amikor helyezést érnek el, de ez a plakett mégis több ennél, hiszen az eddigi munkámnak az elismerése. 1994 óta foglalkozom tánc- és énekoktatással, ennek ilyen formában is beért a gyümölcse – foglalta össze érzéseit a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség egyik idei díjazottja, Kisimre Szerda Anna, az elismerés kapcsán készült interjú első, magától adódó kérdésére. A beszélgetés során azután kalandoztunk a múltban, a jelenben és a közeljövőben is.
Dr. Káich Katalinnak a jövőre nézve is nagy tervei vannak
Molnár Edvárd felvétele A tavaly októberben nyugdíjba vonult dr. Káich Katalin azon ritka egyetemi tanárok sorába tartozik, aki megkapott szinte minden szakmai elismerést: a Színháztörténeti Múzeum, valamint a Vajdasági Egyetemi Tanárok és Kutatók Egyesülete életműdíjat adott át neki, legutóbb pedig megkapta a professor emeritus kinevezést is, melyet a tudományos munka, az oktatás és a társadalom területén elért eredményeiért nyert el.
Az idei tél enyhe és száraz – Nagy szükség lenne hóra és napokig tartó fagyra

Zomborban irányadó munka folyik ezen a téren
Andrija Penzeš volt 2011-ben az egyetlen egyéni kitüntetett a kommunális szférában (fotó: Isa Basarić) Kovács Magdalénát, a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnökét a magyar kultúra napja alkalmából plakettel tüntették ki
A tavaly hatvanadik születésnapját ünneplő egyesületet plakettel jutalmazta a VMMSZ
(fotók: Ótos András) MI VAN A LAKTANYÁKKAL: Hat éve gazdátlanul állnak a hatalmas épületek, gyom veri fel őket, miközben minden városban hasznosíthatók lennének – Az állam az önkormányzatokkal birkózik
A péterváradi vár közelében lévő kaszárnyát az Exit fesztivál használta egy ideig (fotó: Dávid Csilla) A kollektív bűnösség terhe alatt élőknek egyénenként kell kérelmezi rehabilitálásukat – Szabadkán várják a három bácskai falu kiüldözött magyarjainak jelentkezését
Január 23-án beindult a VMSZ jogsegélyszolgálata. A párt a CMH irodákat kérte fel a rehabilitálással és a vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatos jogi tanácsadás lebonyolítására. Igaz ugyan, hogy a vagyon-visszaszármaztatási törvényt szeptember végén fogadta el a parlament, de az csak február 6-án lép hatályba. Ekkor hirdetik meg a kérelmek átadásának lehetőségét, ám ténylegesen csak március elején fogadják őket. A kárpótlási kérelmeket az új jogszabály életbe lépése, azaz december 15-e óta be lehet adni. Az etyeki Hernyák-birtokon évente négyezer vendég fordul meg - MEGCSINÁLTÁK A SZERENBCSÉJÜKET ( 3.)
Dormán Lászlót és Dudás Anikót piliscsabai otthonukban látogattuk meg
Laci, Anikó, Berci és Balázs Berni kutyával Širková Anikó, Zenta község polgármestere szerint sok jó dolog történt a városban
Zenta polgármester asszonya elégedett az elmúlt időszak munkájával. Vannak még befejezetlen projektumok, de a város első asszonya bizakodó, s ha megadatik neki, szívesen eltölt még egy mandátumot a polgármesteri székben.Mit tart az elmúlt időszak legnagyobb sikerének, és mit élt meg kudarcként?
– A leglátványosabb eredmények egyike a városközpont új arculatának a megteremtése, ami évtizedekig emlékeztetni fogja a polgárokat a mostani időszakra. De ennél nagyobb sikerként könyvelem el azt, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére olyan fejlesztések egész sorát valósítottuk meg az elmúlt két év során, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a helybeliek életkörülményeinek javításához. Gondolok itt például a járdák felújítására, a közvilágítás bővítésére, a lámpaoszlopok átfestése, a rakpart rendbetételére, a rakpartnak és a járdáknak az akadálymentesítésére, és még nagyon sok minden másra is. Ráadásul ezeket a fejlesztéseket nem a kedvezőtlen banki hitelek felvételének, hanem a közpénzek felelősségteljes kezelésének és a sikeres pályázatoknak köszönhetően valósítottuk meg. Tudom, meglepő, de a legnagyobb sikernek mindezen fejlesztések ellenére is azt tartom, hogy az önkormányzatban sikerült meghonosítanunk egy másfajta munkamódszert, amelynek köszönhetően a közigazgatásban és a közintézményekben dolgozók egészen másként állnak a feladatok megoldásához: hosszas erőfeszítések árán ugyan, mégis úgy érzem, most már valóban érvényt szereztünk azon elveinknek, miszerint első a közérdek, a törvény előtt pedig mindenki egyenlő.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.