Most élsz, a régi sláger és anyád is ezt mondja, amikor a jövő heti vendégségen idegeskedsz – messze az még! –, vagy amikor azon, hogy miből veszel a gyereknek cipőt. Ma kapott nyugdíjat, és régen tervezi, hogy a lábbelit majd ő, fogd az árát, vigyed! Viszed, és tudod, vénségére hazudik, mint a vízfolyás, most találta ki, hogy neked jó legyen.

Vannak napok, amikor az ember lába alól váratlanul kicsúszik a talaj, és ráadásul jönnek azok a furcsa fénygömbök, amik a látómező szélén úszkálnak, de eltűnnek, ha rájuk irányul a tekintet. Fáj a fog, fáj a fej, idegesít a zaj, idegesít a gyerek, és a macska is menjen máshoz. Vannak napok, amik szörnyűségeire nincs magyarázat, miközben minden föltétel adott ahhoz, hogy múltával hálát érdemelne. Tető a fejünk fölött, étel az asztalon, a házban meleg. És mégis, előbb feneketlen örvénybe visz valami, majd a tátongó ürességbe. Az ellenállás értelmetlen. Minden jó lesz, mondogatjuk az utolsó szalmaszálba kapaszkodók vakhitével, és fölhúzzuk a gyaloglócipőt, mivel a kert és a gereblye még korán lenne erőt és indulatot levezetni. Hiába írunk március közepét, a porta mélyebb, árnyékos oldalán a tél makacskodik, őrzi bástyáit, és bár a környéken régen elolvadt az utolsó hókupac is, itt a pusztító február elűzhetetlenül terpeszkedik, és átnyúlik az ígéretekkel, ünnepekkel teli márciusba. Irma a szavak tüzében bízva indulna csatába, de érzi, hogy már elmúltak azok az idők.

A táj a télből bontogatja magát, és a kiábrándító tavalyi mocsok kitakarása mellett a távlatokat is sejteti. A hosszú gyaloglásokhoz teret, a tervezéshez lehetőséget kínál. Kell derűlátás és az élesen körülrajzolódó esélyek, mert a hosszú mozdulatlanságban nem csak a permetező kupakja és a rosszul tartósított ásó éle rozsdásodott.

Jenő rendezett szőlőskerttel, szépen metszett körtefákkal álmodott, árnyékos ház elejével. Jót jelent, hamarosan megbízható asszony téved a portájára, készül. Nem Irmára gondol, állítja, miközben tudjuk, mindig csak rá és másra soha. Műanyagablakra cseréli a régi, keresztes osztásúkat, nehogy vén banyát vonzzon be a korhadt félfáival. Nem az ablakokon múlik, mondom, inkább szenet vegyen a jövő télre, és Irmát amúgy is kórházra emlékezteti az új módi, de Jenő süket, mint a holdvilág, mert elveszítette a hallókészülékét. Az idén másodszor, Irma szerint azért, mert Jenőt nem érdekli, amit más mond, megy a saját feje után. Mint amikor kútásás közben a folyóhomok veszélyére figyelmeztették, és tíz méter mélyen a földben már nem magán, hanem másokon és egy hajszálon múlott az élete. Kihúzták, legyintve rázta magáról a port, közben morgott, hogy mert elcsúsztak a gyűrűk, na és? Ilyen társak mellett mitől féljen, és dolga is van: Irma miatt nem halhat meg, ha szeretne sem. Április a kúttisztítások ideje, de utoljára, amikor az oxigénhiány majdnem elvitte, azt mondta, ebből elég volt.

„A mi karácsonyunknak nem lehet vége, csók!” A titkon elcsípett üzenet után kialszik a telefonfény, a gyanú marad. Kitörlöd, itt nem lesz számonkérés, most nem, majd az ünnepek után! Az asztalon száraz mákoskalács-morzsák, halványul a karácsony. Újévi vidámság kellene az áhítat után. Furcsa színű bundás a kertben, olyan, mint a vízparti nádasnál készült fotók alapszíne. Tűnik az elmúlt nyár nyoma, az őszé is, és néhány nap múlva azt mondjuk, hogy tavaly. Vadászpuska durranásai, a közelben valaki istent és sintért játszik: a mezőszélen gyülekező kutyák között végez irtást. Mi Kutyánk megúszta, ő az a furcsa színű kóbor eb, amit hiába édesgetnék magunkhoz, tartozni jobban fél, mint a kóborsorstól.

Az egyedül alvó mellé hajnalban a halál fekszik, mondják. Egyre korábban ébreszti az a kékes derengés, ami új nappalt hoz, de már az estére készülés feladataival betöltve.

Jön a Jeges, ráfekszik a mellkasra, elveszi a levegőt, órák esnek ki a drága időből. Csuromvizes eszmélés, de ismét győzelemre. A gyerek sem tudhatja, hogy mi volt a tét, amikor a lényegbe találva kérdez: mi az idő és hol van, amit az óra mutat? Út és mozgás összefüggése, egyszóval az Élet. Magyarázatnak kevés, szemében végtelenség. Nem ért. Jobb, ha nem kérdezi, hogy mivel jobb múlatni az időt.

A szemüvegtörlésen túl van, zavarában vitamin után kotorász. A moderátor vizet önt és azt mondja, hogy a téli búskomorság ellen fényterápia kell és sok folyadék. A szenvedélyt kihagyja. A válasz félmosoly. A teremben szépen összejöttek, a kezdésre várakozás csak egészen kicsit kínos.