Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

(Még egy) Magyar Koalíció

Megalakult az ötödik vajdasági magyar párt – A VMSZ, a VMDP és a VMDK vezetői még korainak tartják, hogy érdemben nyilatkozzanak az új pártról


A Magyar Koalíciót, mint pártot, hivatalosan január 27-én vették fel a szerbiai pártjegyzékbe, székhelye Szabadka. A bejegyzési dokumentumokat 130 alapító tag aláírásával adták át, a párt kinevezett elnöke László Bálint. Mint lapunknak az új párt elnöke elmondta, az elmúlt csaknem két hónap folyamán több, mint 500 főre duzzadt taglétszámuk és március folyamán egy kibővített pártkongresszust fognak tartani, ahol vagy megerősítik a jelenlegit vagy egy új vezetőséget fognak választani, valamint elfogadtatják a kibővített programot. Mint megtudtuk, az új párt akciópárt lesz, és azokat a dolgokat szeretné felkarolni, amelyeket az eddigi vajdasági magyar pártok politikai meggondolásból, vagy más körülmények miatt nem tettek meg. Hogy mik lesznek ezek, az elnök nem részletezte.

Pártunk megalakulásáról azért nem értesítettük eddig a nyilvánosságot, mert előbb meg szerettük volna várni a bejegyzésünkről szóló végzést. A dokumentum szerint bejegyzésként az átadás dátumát adták meg. Pártunkat és programunkat ténylegesen csak a március vége felé megtartott kongresszus után fogjuk bemutatni – nyilatkozta lapunknak László Bálint, a Magyar Koalíció elnöke.

László Bálint, a nemrég megalakult új párt elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a Magyar Koalíciót egy ideiglenesen választott vezetőség irányítja, amely 7 tagú elnökségből és 21 tagú tanácsból áll. Az állandó vezetőséget márciusi közgyűlésükön fogják megválasztani először egy évre, majd utána négy évre. Mint a jelenlegi elnök megjegyezte, csak azért választanak egy évre vezetőséget, mert a kezdeti időszakban feltehetőleg nagy lesz a mozgás a párton belül, lesznek új tagok, de biztosan akadnak olyanok is, akik elhagyják a pártot, tehát el kell telnie egy rövidebb időnek, míg állandósul az összetételük.

Ez az egy év az ismerkedés időszaka lesz – szögezte le a fiatal elnök, aki

az új párt nevét illetőleg elmondta, hogy három ok miatt esett a Magyar Koalícióra a választásuk. László Bálint elmondása szerint a névválasztás első oka az volt, hogy a 2007 végén létrejött Magyar Koalíció választási szövetség által létrehozott hárompilléres autonómia-koncepciót szeretnék megvalósítani, ugyanis mint az új párt elnöke megjegyezte, úgy érezték, hogy a választások után az utóbbi időben ez a terv nem volt megfelelően képviselve.

Úgy gondoljuk, hogy képesek vagyunk a hárompilléres autonómia-koncepciót megfelelően képviselni és tovább szeretnénk bővíteni. Ezért a közeljövőben kezdeményezni fogunk egy olyan szakértői bizottság létrehozását, amely független szakemberekből, valamint párton belüli szakemberekből fog állni – mondta az új párt elnöke.

Második indokként László Bálint elmondta, hogy a Magyar Koalíció név választásával egy olyan szimbolikus jelentést tulajdonítanak pártjuknak, ami a délvidéki magyarsággal kötendő, illetve kötött koalíciót fedi. A harmadik ok pedig az volt, hogy semmilyen jogi akadálya nem volt a névválasztásnak, sem a Belügyminisztériumban, sem máshol, hiszen ilyen vagy hasonló nevű párt, vagy szervezet nincs bejegyezve Szerbiában, ecsetelte az elnök. László Bálint szavai szerint a Magyar Koalíció választási szövetség, mint olyan, megszűnt létezni a választások után, hiszen ilyen név alatt – egy két-község kivételével – nem tevékenykedtek többé.

Eleinte a névválasztásunkat a közvélemény biztos furcsállni fogja, de a tevékenységünk, a megmozdulásaink lesznek a döntőek a jövőre nézve, nem pedig a nevünk – érvelt László Bálint.

Mint megtudtuk, az új párt nagy része pártmúlttal nem rendelkező fiatalokból áll, akik idáig még nem kaptak helyet, vagy lehetőséget a vajdasági magyar politikai életben, de ugyanakkor soraikban találhatunk a Vajdasági Magyar Demokrata Pártból és a Vajdasági Magyar Szövetségből kilépett tagokat is, tehát minden olyan személyt befogadnak, akik aktívan szeretnének valamit tenni a délvidéki magyarságért. Mint az új párt elnöke megjegyezte, egyik alapelvük szerint olyan személy nem lehet a Magyar Koalíció tagja, aki a szocialista és kommunista érában valamiféle vezetői posztot töltött be, valamint olyanokra sem számítanak, akik az elmúlt évek során politikai nézetüket pénzügyi, vagy valamilyen más okból gyakran váltogatták.

László Bálint az 5. vajdasági magyar párt jövőbeli fennmaradásával kapcsolatban elmondta, a választók az idő és az aktivitásuk függvényeként fognak majd dönteni, melyik politikai lehetőséget válasszák, és reményét fejezte ki, hogy ez kedvezően fog alakulni pártjuk számára. Hozzátette, amennyiben az a délvidéki magyarság érdekeit szolgálja, készek együttműködni az összes többi magyar párttal.

László Gyula, a Magyar Koalíció választási szövetség tartományi képviselője kérdésünkre válaszolva kijelentette, nem tagja az új pártnak és marad a koalíció parlamenti képviselője, VMDP-s színekben. A VMDP-ben betöltött tagságával kapcsolatban viszont elmondta, jelenleg közte és a pártvezetőség között megszűnt a kommunikáció, így nem tudja milyen státusa van a pártban.

Ismerem az új párt programját és nagyon jónak tartom. Valóban szükség van egy olyan pártra, amely főleg képzett fiatalokból áll, és nem velünk van tele, akik már tizenvalahány éve politizálunk – nyilatkozta a tartományi képviselő.

Az új párt megalakulásáról megkérdeztünk a Magyar Koalíció választási szövetség tagpártjainak vezetőit is, akik még korainak tartják, hogy érdemben nyilatkozzanak az új pártról.

Ágoston András, a VMDP elnöke az újonnan megalakult párttal kapcsolatban csak annyit nyilatkozott lapunknak, hogy mindenkinek jogában áll pártot alapítani, mindenki összeállíthat egy programot és minderről csak akkor lehet valamit is mondani, ha nyilvánvalóvá válik, mit csinálnak. A fejleményekkel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni.

Dr.Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke sem kívánta kommentálni az új párt megalakulását. Mint megjegyezte, a pártról még nem tud semmit, így érdemben nem is szólhat róla semmit.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nyilatkozatában elmondta, hogy egyelőre semmiféle kommentárja sincs a történtek kapcsán, és miután kialakul a párt hivatalos álláspontja, tájékoztatják majd a közvéleményt. Egyedül annyit árult el lapunknak, hogy a névválasztás miatt van fenntartása, de azzal kapcsolatban is majd tájékoztatják a közvéleményt.

DIÓSI Árpád


Hozzászólások
2009. március 08. 23:59 | #81

Lenne csak annyi kenyerünk, amennyi pártunk, vagy LEGALÁBB EGY, amelyre BÜSZKÉK LEHETNÉNK és érdemben képviselne bennünket, Délvidéken élő magyarokat... Álom, álom, de szép álom, kár, hogy soha nem fog teljesülni... :-( Üdv!

2009. március 08. 23:17 | #80

A`tok verte meg a magyart mert az soha össze nem tart. Ezt bizonyitjàk a hozzàszolàsok is. Egy marèk nèp 5 pàrt. Igy legalàbb nagyobb az esély arra, hogy egyik se jut be a parlamenta.

2009. március 08. 19:06 | #79

Sok szerencset Kivanok mind az 5 Partnak ! De egybe dolgozast !

2009. március 05. 17:23 | #78

Aki harmadszor idézi ugyan azt , jutalmat is kaphat....hajrá Ferenc, hajrá ajant...

2009. március 05. 12:55 | #77

Igy kedves barátom Csinga.......

MAGYAR VAGYOK
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terûletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedûink elsõ hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kõsziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsõség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szûlõföldemet,
Mert szeretem, hõn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Pest, 1847. február.)Petőfi Sándor

2009. március 04. 20:42 | #76

Sok it a sertegetes mint esmejes mint indirektben . Meg sincs Torles ?

2009. március 01. 20:56 | #75

Te Sanyi! Hozzászólásod felvidított. Kösz.

2009. március 01. 20:43 | #74

Drága "Ajant' köszönöm, hogy idéztél, jó ezt látni.

2009. március 01. 20:39 | #73

Péter, ne foglalkozz az Örökönvaló igéjével, nem nőtél fel rá és hamissan cseng a szent szó ajakodrol. Koncentrálj az idézetre, neked ajánlom intelmül és okulásul, mert sajnos az nagyon rád fér és törödj bele a VMSZ -t neked nem kell megvédeni leginkább nem tőlem, Ámen

2009. március 01. 19:31 | #72

Tisztelt ajant! Nem tudom miért, de nekem a másolat soha nem megy tovább. Kérem, írja meg hogyan csinálja. Nagyon oksosan tette, hogy Petőfit itt leközölte. Ehhez kommentár nem szükséges.

2009. március 01. 16:46 | #71

Köszönöm Mihály, igaza van. Ez is csak azt bizonyitja, hogy nem vagyok az a vastagbőrű politikus. Sokszor azt is a szivemre veszem amit nem kellene. Bölcs tanács, megfogadom,

2009. március 01. 14:26 | #70

MAGYAR VAGYOK
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terûletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedûink elsõ hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kõsziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsõség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szûlõföldemet,
Mert szeretem, hõn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Pest, 1847. február.)Petőfi Sándor

2009. március 01. 11:26 | #69

Baráti tanácsom Péter, ha még sokáig akar az él politikában maradni, SOSE BESZÉLJEN MIKOR IDEGES, ezzel még mélyebbre süllyed az ingoványban...és többé senkit se fog érdekelni a jóhiszeműsége, mi válaszra sarkalja akkor is mikor, sokkal okosabb és hatásosabb hallgatni.

2009. március 01. 11:18 | #68

Ábrahám, Ábrahám, Ön, a Biblia szerint a sokaság atyja. Tudja-e ezt. ha igen, akkor nagyon nagy ambicióval indul bele az életbe, Isten segitse útját. Ha majd rájön, hogy Ön nem is Ábrahám, akoor majd egy-kéát dolog az Ön számára is világos lesz. Képzelje el, ha az igazi Ábrahám is igy gyalázkodott volna, mint Ön. Ki tahalmazta fe arra, hogy ilyeneket mondjon rólam. Jöjjön el hozzám, beszélgessünk-ne a sötétből legyen bátor és szókimondó, igaz magyar, aki tüzes kardjával tesz igazságot a magyar politikusok között. Szégzelhetnbé is egy kicsit magát a szemályeskedése miatt.

Látja azt sem tudja, szüksége van-e "azoknak" rám. Biztosithatom, hogy igen, és ezt nem Önnel tárgyalják majd meg. Szerencsére.

2009. március 01. 10:42 | #67

Sportorvosi esetek kapcsán, talán*Egy szétzüllesztett* nemzethez tartozni is jobb, mint sehova. Így legalább mindenkinek van mit tennie, a következőkön is :

1/ megszüntetni a szétzüllesztést és az egymás közötti irígységet

2/ növelni egymás közötti bizalmat és tiszteletet

3/ közösen újra értékelni kiket és miért kell követni

4/ megnevezni a konkrét rövid és hosszú távú megvalósítható célkitűzéseket

5/ teret adni meglévő szakembereinknek és kivédeni őket ha kell

2009. március 01. 09:18 | #66

Egy nemzethez tartozom. A vadasági magyarokhoz, akik sokszor különbek a tőlünk északra élőtől. (Azt hiszem ezt állíthatom ,hisz so - sok évig éltem közöttük)

2009. március 01. 09:12 | #65

Tisztelt sportorvos, abban igaza van, hogy egymás gyalázásába süllyedünk, de hogy maga volna a megtestesült toleráns vajdasági, az már erősen megkérdőjelezhető. Miért? Mert hónapok óta nem hajlandó tudomásul venni, hogy csak egy magyar nemzet van, s a magyar nép nem csak egy helyen, vidéken él. Maga pl. VaJDASÁGBAN lakik, ami földrajzi fogalom. Már írtam, jogában áll, hogy ne tartotozzon a magyar nemzethez, de válasszon olyant, amilyen létezeik.

2009. március 01. 07:47 | #64

....éls még rám mondták eggyes hozzászólók , hogy intoleráns vagyok.Hát az eggyes hozzászólók véleményét olvasva magam vagyok a megtestesült tolerancia,és a megértés. Emberek, Vajdaságiak vagyunk!! Különbözünk az anyaország (Anyaország???) elmebeteg politikusainak stílusától -Gyurcsány . Orbán , egyremegy - Hát egymás gyalázásban idáig sűllyedtünk??

2009. február 28. 19:48 | #62

Miből gondolod Holló, hogy ez a szatelit párt, amelyik még a névrablástól sem riad vissza, hülyére tudja majd venni a magyar választópolgárokat. Nem tudom, és nem értem, hogy miért kellene a VMSZ-nek, például még a bolha köhögéssel is foglalkoznia. Azt hiszem, hogy a jelen pillanatban a gazdasági válság, Vajdaság alapszabálya, és a Nemzeti Tanácsokról szóló törvénytervezet mindannyiunknak sokkal fontosabb, mint a László család boszorkánykonyhájának legújabb cselszövései. A fehér schengeni listáról, és más egyébről nem is tettem említést, pedig egy ici-picit azt is fontosabbnak találom. Nyilván ki kell ábrándítanom, Hollót mert kétlem, hogy a VMSZ-nek lenne kommunikációs főnöke. Ilyenről még sohasem hallottam. A VMSZ-nek nincs Jelena Trivanja!

2009. február 28. 19:07 | #61

A témától el - el barangolunk, de sebaja. Tény, hogy a VMSZ csúcsvezetése hallgat a "történtek kapcsán", de addig a párt "elit" vezetői nyilatkozgatnak, nos ez nagy baj, mert nincs pártfegyelem, csak öncélú trágár kijelentésekkel teli forró fejű kvázi-kozmo-politikusok kirohanásai! Be kell vezetni a magyar-métert, amely meg fog feleni a magyarságunk bizonygatására. 1 legnagyobb magyar az a magyar, aki harminc éve pártpolitikából él. 2 közepes magyar aki az elmúlt 10 évben minden pártban megfordult 3 kicsi magyar, aki a poltikai porondon csak magyar embert ócsáról, bizonygatva saját magyarságát 4 kezdő magyar, aki megpróbál hinni, hogy ha magyar magyarra szavaz 5 félő magyar, aki félelmében a hónap végén "verejtékes munkája gyümölcsét" az első takarék pénztárnál fel tudja némi segítséggel venni...10 kritikus magyar, aki megmondja véleményét és a pártkönyves magyarok nemzetárúlónaki kiállthatják ki önkényessen. Nos sok sikert kívánok a Magyar Koaliciónak, ne hátráljatok meg! A többi párt csak a pénzecskéjét félti tőletek, mert megszokták, hogy jár nekik! Járjon nektek is, a sárga írigység meg kerülgesse őket sokáig! Sajnálom a VMSZ kommunikációs főnökét, ha van ilyen, mert én két lábbal rúgnám ki a pártból!

2009. február 28. 18:34 | #60

"Majd meglátjuk" - Megmondta a vak is....

Szóval majd az idő eldönti, hogy az újonnan alakult magyar párt milyen eredményeket tud elérni, valamint milyen támogatást tud szerezni a Szerbiában élő magyar szavazók között...Reméljük kizárólag pozitiv véleményeket láthatunk a jövőben az új párttal kapcsolatban.



Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX