– Pedig úgy szerettem volna valcerozni, Tegyula, mint a pazar bécsi operabálon a tévében azok a gyönyörű, kiöltözött dámák, bársony nagyestélyiben és tűsarkú báli cipőben! A férjek meg fess szmokingban. Biztosan neked is jól állna.

– Várjál, Tematild, csak felgyűröm a szmokingom ujját, amíg kiszedem a hamut a kályhából – hűté le őt atata. – Meg beveszem a reumagyógyszerem, mert anélkül gondolni se merek a táncra.

– Csak ne viccelődj, Tegyula, mert nem ezt ígérted, amikor elvettél. De ha már az ilyen fényes mulatságokra nem juthatunk el, legalább a szabadkai polgármesterbálba elmehettünk volna.

– Ne beszélj szamárságot, Tematild – inté őt atata. – Tudhatod, hogy az a bál hagyományosan a jótékonykodásról szól. És te ugyan miből akarsz adakozni? Csak szégyent vallottál volna abban a díszes társaságban. Arról nem beszélve, hogy ezt a bált is megfertőzte a politika, a vömöszösök például csak a belépőt vették meg, de nem jelentek meg. Nem akartak a demokratákkal tangózni.

– Ők is úgy jártak, mint a vénlány a táncmulatságon – röhöge a Zacsek.

A kissé már koros leányzóhoz odaállít egy vidám fickó.

– Mondd, szabad vagy a következő táncra?

– Igen! – rebegi átszellemülten a nő.

– Akkor, légyszi, vigyázz a sörömre.

Atata szerint az idei báli szezon jócskán elhúzódik, mert Szabadka után Zentán is rázendítettek a zenészek, a pártvezetők pedig úgy keringőznek, hogy a közönség majd beleszédül. Olyanok valceroznak, akik eddig szóba se álltak, de most egyszerre nagyon kívánatos partnert látnak egymásban.

– Úgy látszik, mindenkinek viszket már a talpa egy kis táncmulatságra – fűzé hozzá a Zacsek. – Belgrádban meg a Kostunyica Vójó meg a Nikolics Tómó szeretne mindenáron táncra perdülni, és az Ilics Vélyó is bőszen toborozza a zenészeket a mulatságra.

– Csak ki ne hagyják a gucsai népi fúvósokat, mert meg fognak sértődni – aggóda amama.

– Hogy jönnek ide eme dobhártyaszaggató trombitások, Tematild? – izgula atata.

– Úgy, hogy a Kostunyicáék csak az ő zenéjükre tudnak kólózni, a bécsi valcerba vagy az angol keringőbe úgy belezavarodnának, ahogy te szoktál, Tegyula.

– Matild! Eme népi ellenzékiek nem táncmulatságra készülnek, hanem új választásokra. Azért gyűjtik az aláírásokat. Csak a Borisz demokratái le se bajszintják őket, mert nekik elég az észak-bácskai keringőzés.

Jaés a Velyó bekötött kézzel jelenik meg a szkupstinai kávézóban.

– Mi történt veled, komám? – kérdi tőle a Kostunyica.

– Hagyd, lakodalomban voltam, és felkértem táncolni a menyasszonyt.

– Naés?

– Naés, egymáshoz simulunk, táncolunk egyszer, kétszer, harmadszor. Erre odajön a vőlegény, és se szó, se beszéd, teljes erőből a menyasszonya lába közé rúg.

– Hú, az nagyon fájhatott szegénynek!

– De még nekem! Képzeld, két ujjamat eltörte.

Ámde a héten Pristinában is báloztak, csak oda nem hívtak belgrádi vendégeket. Függetlenségi bálat rendeztek tragikus és megbánt elszakadásuk második évfordulójára.

– Olvasom a Jeremics magabiztos kijelentését, hogy hiába erőlködnek az undok sipi szeparatisták, mert a világ 190 állama közül két év alatt mindösszesen csak 65 ismerte el őket – fejtegeté a Zacsek. – És ezt a mi diplomáciánk legnagyobb sikerének állítja be. Csak azt felejti el hozzáfűzni, hogy éppen a vezető nyugati hatalmak és 25 uniós tagállam ismerte el őket. Ha ez siker a Jeremics szerint, akkor kérdem én, mi lenne a balsiker?

– Hja, Zacsek, nem fogja tán azt mondani, hogy uraim, tévesen mértük fel a helyzetet, és teljesen hiábavalóak voltak a föld körüli útjaim, melyek során az elismerés ellen agitáltam – világosítá őt atata.

– Jó, de mit mond majd tíz év múlva, ha közben a maradék országok is elismerik őket? Hogy bocs, elszúrtuk? Koszovót elvesztettük, és csak a mítosz marad?

Jaés a Titanic luxus-óceánjárón javában áll a bál, amikor az első tiszt félrehívja a kapitányt.

– Főnök, van egy jó és egy rossz hírem.

– Mi a rossz?

– Az, hogy jéghegynek ütköztünk, és hamarosan elsüllyedünk.

– És mi a jó?

– A rólunk készülő film tizenkét Oscar-díjat fog kapni.

PISTIKE, kívánatos partner és jótékony bálkirály