Erzsébetnek nagyon jó a látása. Kellemes karácsonyt kívánok neki.
Szerintem is kicsit Internet - betyárnak tűnik tooltip.
hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak!
Miért nem enged íri? Ki cenzúráz? Miért nem léptet ki?
Az igazsághoz tartozik az is, hogy úgy 7 évvel ezelőtt ez a Vadaság Vizei közvállalat sikeresen megfúrta a zentai és csókai költségvetést is. Akkor strandhasználat címén a két község cirka 850 ezer dinárt fizetett be, azért a nyúlfarknyi, alig 200 méteres partszakaszért, amit a bánáti oldalon közös beruházásként létrehoztak. Ha jól emlékszem, akkor a költségeket 20 - 80 százalékos arányban osztották meg, ahol természetesen Csóka fizette a huszat. Most nem tudom, hogy ki az igazgatóbizottság elnöke, de tudom, hogy akkor ki volt, de nem akarok neveket írni, nehogy az miatt kitiltsonak.
Sajnos nem ismerem Pozsár urat. Köszönöm Erzsébetnek a kimerítő életút ismertetőjét, valamint azt is, hogy tájékoztatott róla, hogy az adott helyen azelőtt is állt már kereszt. Így valóban, nem kell hozzá semmilyen különösebb engedély. Ellenben, nem is olyan rég, találkoztam Pozsár Vilmossal, aki már igen idős professzora a Pécsi Egyetemnek. Nagyon fogdosta a honvágy. Együtt utaztunk. Sokszor megígértem neki, hogy ha egyszer eljut Zentára, kap tőlem egy kerékpárt, és azzal Ő végig fogja karikázni gyermekkori emlékeiből vissza-visszatérő falvakat, mint Szajánt, Padét, Hódegyházát, Mukrint....
Megkeresné az ittragadt rokonait s meglátogatná a temetőket is.
Belátom, az előző megszólalásomban nem adtam meg az illő tiszteletet Hódegyháza jótevőjének, de Zentai lévén, tudom, hogy itt nagyon hosszú herce-hurca volt a rakpartra kihelyezett emléktábla miatt, mert ugye nem kértek rá engedélyt.
Biztos elírás, de Stepančev dűlő a pontosabb kifejezés. Az utcanév táblákra is ráférne egy rendes csere. Nézegetem, már régóta. A Tornyosi utat minden utcanévjelző táblán
TORNJOSI ÚTnak írják magyarul, már évtizedek óta.
Jó munkához idő kell.
Tisztelt Tiszaparti!
A Magyar szó honlapján találtam róla egy nemis oly régi képet. Itt a cím:
http://www.magyarszo.com/fex.page:2009-01-23_Keszulodnek_a_bali_szezonra.bot
Van ebben a cikkben több kép is, de maj kiválasztja. Biztos ismerte Őt, mint ahogy minden zentai.
Isten nyugosztalja!
Találkoztam Vukics úrral. Nem azzal dicskedett, hogy Ő a Magyar Honvédség őrnagya. Nálunk az Őrnagy rangjelzés, kimondottan nem sokat mond, de ha nemzetközi nyelvre fordítjuk, és azt mondjuk, hogy major, akkor az már kimondottan sokat árul el.
Ahhoz, hogy valaki ilyen fiatalon megkapja az őrnagyi rangot, ahhoz bizony nálunk egykoron doktorálnia kellett a hadi tudományokból.
Nem akarok egyáltalán rosszindulatú lenni, de idézem az utolsó bekezdését a cikknek:
Igazán jó mégis az volna, ha a VMSZ folytatná a megkezdett munkát, de még jobb lenne, ha a többi párt is vállalna valamicskét belőle, ha nem házalással, akkor más módon. Különben pedig a nem magyar pártok közül is ígérték, hogy szerveznek aláírásgyűjtést. Most már mindenki annak tudatában teheti, hogy munkája nem vész kárba, mivel a névjegyzék máris érvényes, csak azt kellene elérni, hogy teljes is legyen.
Bele kellett volna olvasnom a nemzeti tanácsokról szóló törvénybe. Az már bizonyos, hogy a magyar Nemzeti Tanácsot nem a múltkori (bohózatnak nevezhető) elektori rendszerben fogjuk megválasztani, de mikor lesz érvényes a népszavazás?
Ha kimegy a szavazatra jogosultak fele + egy szavazó?
No de sebaj. Itt van Kemeny úr, aki nyugalmazott jogászként, lehet, hogy ott volt a törvény megszövegezésénél is, de ha ott nem is, de bizonyosan kivette a részét a törvény szövegének magyarra fordításában. Ő biztos tudja.
Mi van akkor, ha az adott napon nem megy ki a magyar szavazópolgárok többsége? A kisebbség szavazatai fognak győzni? Mert, ugye ha az embereknek ennyi időbe került feliratkoznia, ha nem mozdult ki otthonából azért, hogy feliratkozzék, akkor reménykedhetünk-e abban, hogy elmegy szavazni?
Gondoljunk csak bele, a nagy székvárosunkban hány szavazóhelyet fognak nyitni? A távol lakók közül hányan mennek el?
Ijesztő példa erre a zentai vasúton kívüli városrészben nemrégiben megtartott helyi közösségi választások voltak. Azon a szavazópolgárok még tíz százaléka sem jelent meg.
Nagy az érdektelenség.
Zenta község honlapján találhatunk az anyakönyvveztőknél egy lehetőséget arra, hogy ellenőrizhessük, rajta vagyunk-e a szavazópolgárok listáján.
Mivel a VMSz logoja jelenik meg akkor is, ha a Magyar Szó címoldalán levő választói névjegyzékre kattintunk, ezért megkérném a legnagyob magyar pártot, ha máshol nem is, de a saját honlapján, vagy az MNT honlapján tegye lehetővé, még a választásokra történő jelölések előtt, hogy ellenőrizhessük adatainkat.
Visszatérve az elejére, olvasgatom, hogy most az ünnepek alatt megpróbálják számbavenni a külföldre költözött polgártársainkat is. Nem tudom, mennyire kellene ezen munkálkodnunk. Esetleg csak akkor van értelme, ha a választásokon nem számít a részvétel. De ha nem számít a részvétel, akkor hol a legitimitás?
Újabb próbálkozás csak miattad zolenzo!
Zsolti azt írja, hogy tegnapelőtt volt az árverés, vagy átverés? Mindegy csak az azt jelentheti, hogy az árverés 17-én történt.
A zentai Képviselő testület bármely tagja arról szavazhat, amit a hatalmi koalíció napirendre tesz. Tisztelt zolenzo, ajánlom, hogy nézd meg:
http://www.zenta-senta.co.yu/transfer/
Itt letöltheted és elolvashatod, kinyomtathatod, elemezheted azokat a napirendi pontokat, amiről szó volt az utolsó 2 községi képviselő testületi ülésen. Megvan minden szerbül is és magyarul is. Ha átnézted, akkor gyorsan rá fogsz jönni, hogy az egyszerű parlagi képviselők nem voltak tájékoztatva, megkérdezve se pedig megszavaztatva a terület bérbeadásának kérdésében.
De van itt még sikamlós kérdés, amiről nem kimondottan akarnak bennünket tájékoztatni még a sajtón keresztül sem. Zenta az mellett, hogy belefogott a Sportcsarnok építésébe, most új NAGYÁLMOT dédelget. Belefogott egy jacht- kikötő építésébe. Csak azért írom, hogy nagyokat kell álmodni, mert ha a sportcsarnok cca 400 millió dinárba kerül, akkor ez a MARINA tervezett beruházási értéke 260 millió. Erről igenis lett szavazva és természetesen a hatalmi gépezet szavazómasinái izomból megszavazták.
Igen. Én is úgy gondolom, hogy rekettye rosszindulatú. De ez semmi. A sajtó nagyon nagy jóindulatot mutat a szemétgyűjtők irányában, ha akár négy, vagy nyolc ember félórányi sétájának ekkora nyilvánosságot adtak. Bezzeg az idei aratóverseny. No az jól el volt dugva. A Tiszavidék a rendezvény előtt úgy két héttel lehozott egy ilyen nyúlfarknyi cikket, arról, hogy lesz aratóverseny, Felsőhegyen. Az aratóverseny előtti héten minden nap beharangozták, hogy Magyarkanizsán DJ verseny lesz stb stb. Az öntudatos újságírók a megtartott aratóversenyről is csak egy lebecsülő rövid beszámolót hoztak le. Pedig ott azért nem nyolcan voltak, és szerintem nagyon derekasan felkészültek a megmérettetésre.
Csináljunk a bolhából elefántot, hagyományainkat, hagyományápolásunkat pedig gúnyoljuk ki. Ezért kapják a fizetésüket? Tényleg, nagyon nagy az anarchia, ha a Főszerkesztő már hónapok óta le akar lépni, de nem teszi ezt lehetővé számára a lejárt mandátumú MNT.
Új embereket!
Mivel a VMSZ bejelentette, hogy ő egymaga is összegyűjti a szükséges szavazatot, ami csak a Szerbiában élő magyarság fele, mi lesz, ha a többi politikai párt is elkezdi a lakosság molesztálását, házalást? Ezért érdekelne, hogy hogyha valaki már nyilatkozott, akkor fel legyen mentve a további nemkívánatos betolakodóktól.
Tudom, hogy nem ide tartozik, de sokan tudjuk igazolni, akár még papírokkal is, hogy a futárok akkor is zaklatták asszonyainkat az újabbnál újabb behívó parancsokkal kilencven egyben, amikor már régen a fronton voltunk. Nem volt elég a kijelentett szó, hogy az emberem már odavan, két óra múlva újra jöttek, jöttek és újra jöttek.
Ja, hogy erről nem szól a Törvény? Nem baj, de tetszene. Tetszik például, hogy amikor átadok egy kérvényt a CMH irodában, például az oktatási nevelési támogatásra, akkor erről egy pici elismervényt kapok, dátummal.
Remélem a moderátor kiiktatja az olvasható hozzászólások közül Kemeny Istvan modortalan dühkitörését, amit a 31-es hozzászólásként jelentetett meg.
Előre is köszönöm.
Sajnálatára ibolya közlöm, hogy igaza van. Az ön által említett orosz szó valóban azt jelenti, de a boljsevik nem abból a szóból ered.
Néhány példa:
Boljsája Szobáka - nagy kutya
Boljsoj losagy - nagy ló
Mégegyszer: A boljsevik szó a nagy szóból eredeztethető, és többséget jelent.
Idézet Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótárából:
bolsevik or az Oroszországi Szocialista Párt Lenin vezette, következetesen marxista többségi részének tagja; kommunista
Idézet Milan Vujaklija: Leksikon Stranih reči i izraza szótárából:
бољшевизам..............; назив је настао после II конгреса Пуске социјал-демократске радничке партије (РСДРП) одржаног у Лондону 1903, где је дошло до расцепа на два крила: једно, већина, прихватило је Лењинове идеје (бољшевици) и друго, мањина, Мартовљеву концепцију партије (мењшевици)
Elég meggyőző?
Reakció. Hát az gyors. Már két hónapja nincs a talapzatán.
Egyébként a szobor megvan. Az anyag nem veszhet el. Majd csak letakarítják már és visszahelyezik. Mielőtt egy ilyen cikket megjelentetnének, azelőtt azért mégiscsak illett volna megkérdezni az Igazgató urat, nem pedig vaklármát kelteni.
Én emlékszem. Az előző választási kampány idején látszat egyetértés és barátság honolt a Magyar Koalíció pártjai között.
Érdekes, hogy például a Liga együtt indult a sárgákkal. A sárgák mégis adtak mandátumokat a sokkal gyengébb Csanakéknak is. Nme is hallom, hogy anyáznák egymást.
Látjátok VMSZ-esek! Ide jut aki csak harácsol. Csak mindent nekem, nekem, nekem....
A magyar pártvezetőknek a karácsony családi ünnep. Ilyenkor összefut a család, mert ez a nap munkaszüneti nap mindenkinek. Tudtommal szond sokác falu. De ne én legyek az aki megmodja, hogy a sokácok horvátok-e.
Tudjátok, tisztelt hozzászólók, hogy valószínűleg felültünk egy színjátéknak. Komolytalan ez az egész, úgy ahogy van. A területet, amikor először akarták kiadni, akkor zárt borítékos tender volt kiírva. Akkor a Juhász úgy döntött, hogy a Mercatoré a terület, habár a zentai Senta-promet többet kínált. A Senta-promet perre vitte az ügyet és még mielőtt megszületett volna a jogerős birósági itélet meghirdették a terület kiadását most nyílt árverésen. A cikkből kiderül, hogy ismét ott volt az árverésen a Senta-promet is, de messze se kínált annyit, mint az előző esetben.
Ha a bíróság mégis úgy dönt jogerősen, hogy a Senta-prometé a terület bérleti joga, akkor az mennyiért viheti?
Jól be van kavarva az biztos. A Pék pedig valószínűleg jobban is teszi, hogy nem nyilatkozik, mert akár mit mondana, butaság lenne. Az egész egy színjáték, amin csámcsoghat a nép.
Szerintem tudják ezt jól a szlovének is és szerintem még egy fityinget se fizettek.
Ilyen lépéseket csak komolytalan vezetők tesznek. De mi a helyzet a Kendergyár privatizációjával? Zenta felvette a nagy hitelt a Vajdasági banktól, hogy indulhasson az árverésen. Megnyertük az árverést? Ha nem, visszaadtuk már azt a rakás pénzt, vagy az is elment tüzijátékra meg petárdára, meg Jail-ben kiadott számlákra?
Borzong a hátam, mikor meglátom a népet, fütyülőkkel a szájukban. 1997-ben Belgrádban hallgattam őket élőben. Rémisztő hangzavart tudtak kelteni az OTPOR-osok.
Most meg az a módi, hogy aki jól fütyül, arra odafigyel a kormány. A földműveseknek is olcsóbb lett volna nem traktorokkal elzárni az utakat, hanem fütyülni.
Mindegy. Én ma elmentem a zentai Városházára, és ha már ott voltam ki is töltöttem az űrlapot. De csak azért, mert nem volt rajta egyik politikai pártnak a pecsétje sem. De lehet, hogy otólag rányomják. Ezért lehet, hogy elhamarkodtam magam.
Ki tudja, lehet, hogy a VMSZ az én jelentkezésemet is saját sikertörténeteként kezeli.
Tisztelt ibolya huszonhetes hozzászólásához.
Kimondottan csodálkozom a moderátoron, hogy ezt a hozzászólást nem törölte. Szégyenére legyen mondva! ibolya azt állítja, hogy Czabafy tanárnő előző vezetékneve ić-re végződött. Živkov Ágnesnek hívták. i betű van ebben a névben, de ć nincs.
Csak, hogy a rendőrök magyarra tanításához is hozzászóljak. Nem ez az első hasonló kísérlet Zentán. Már több alkalommal volt ilyen tanfolyam a rendőreink számára. Most lehet ellene ágálni, amikor erről az akcióról nem Juhász Attila, hanem Rácz Szabó László számol be a sajtónak.
Azelőtt az ilyen akciókról szóló beszámolók kritikamentesek voltak.
Nyílt levél, de ki az aláíró? A Tiszavidék szerkesztősége?
Ugye? Itt fociról van szó? Mert a cikkben nem szerepel semmilyen utalás. Csak a képről tudok rá asszociálni.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.