Ami ezúttal is elmaradt

Kollégánk H. Z. Enikő halálára
Mindig csak öt perc hiányzik. Öt perc lapzártáig, öt perc műsorkezdésig vagy ahhoz, hogy megálljunk, hogy hamisítatlan önmagunkkal találkozzunk, hogy elcsendesedjünk és a teljesség reményében önmagunktól elindulhassunk. Öt perc hiányzik hófúvásban, zimankóban is, hogy megérkezzünk. Öt percen innen még van elképzelésünk az öt percen túliról. Még van remény. Öt percen túl már remények nélkül szabadok vagyunk, szabadok leszünk. Vagy csak reméljük? Kedves Kolléganő, most, hogy a keskeny pallón már átlépett, megerősítheti reményeinket, azt, hogy minden más, mint hittük, hinni szerettük volna. Tudja, mi még reményeink rabjai vagyunk. Azt hirdetjük. Egy ideig. Most, hogy haláláról beszélünk, Önről emlékezünk, egy kissé mesterkéltek vagyunk. Megérti. Nem lehet a halálról úgy beszélni, hogy közhelyeket ne mondjunk, vagy írjunk. Talán ezért keresgél az ember mondatok, szavak között és szerencsés, ha talál olyat, amely nem több mint öt perc csendben, magányosan és talán éppen ezért a mindenséggel.
A legveszélyeztetettebb lakosokkal, dolgozókkal foglalkoznak az állami intézmények
A folyamatos hóesés és alacsony hőmérséklet miatt vasárnap kihirdetett „rendkívüli” helyzet tegnapra sem mérséklődött. Egyelőre nincsenek gondok az élelmiszerellátással, noha még mindig legalább hetvenezren vannak azok, akiket a téli időjárás viszontagságai teljesen elvágtak a külvilágtól. Az utak jelentős részét továbbra is hó fedi, az ország egyes térségeiben, mint például Sjenica és Novi Pazar környékén teljesen járhatatlanok voltak tegnap. Más helyeken jég képződött az útburkolaton. Az autóutak használhatók, de nagy részükett szintén pár centiméteres hó lepte el. A másod- és harmadrendű utakon a tízcentis vastagságú hótakaró sem számít ritkaságnak.
Az oktatási és tudományügyi minisztérium tegnap elrendelte az általános iskolákban és középiskolákban zajló oktatás felfüggesztését a hét végéig, a rossz időjárási körülményekre hivatkozva. Előzőleg pénteken a tanítás beszüntetéséről szóló ajánlást fogalmazott meg a tárca, melyben a tanulók biztonságát és az energiamegtakarítást helyezték előtérbe. Az ajánlásból, a minisztérium tegnapi döntése értelmében, rendelet lett, mely minden helyi önkormányzat oktatási intézményeire vonatkozik. A döntésben nem térnek ki annak hatályossági idejére, de a Beta hírügynökségnek megerősítették a tárcánál, hogy február 10-éig marad érvényben.

Đoković a díjat egy héttel azután vehette át hétfőn este Londonban, hogy január végén megvédte címét az Australian Openen, miután a döntőben egy maratoni, 5 óra 53 percen át tartó mérkőzésen legyőzte a spanyol Rafael Nadalt, aki a 2010-ben nyújtott teljesítményéért tavaly Laureus-díjban részesült.
A szakértők szerint Szerbia hamarosan a magasan eladósodott országok listájára tornázhatja fel magát
Hosszú súlyos betegség után Újvidéken elhunyt Halász Enikő újságíró. Harmincnyolc éves korában érte a halál.
Halász Enikő 1974-ben született Pancsován. Rövid, de sikeres újságírói pályafutását az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségében kezdte 1995-ben. Néhány év múlva a 021-es Rádiónál folytatta, amely médium akkoriban a miloševići rendszer elleni harcáról vált híressé. Szegedi tanulmányai alatt a rádió magyarországi tudósítójaként dolgozott 2001-ig, amikor a 021-es Rádió második műsorának, a Multirádiónak a programigazgatója lett. Bár a lelkes, fiatal újságírókból összeállt csapat Szabad Sajtó Díjat is nyert munkásságáért, és az EBESZ a „kisebbségi tájékoztatás legjobb példájának” nevezte a szerbiai médiajelentésében, anyagi gondok miatt a rádió 3 év működés után megszűnt.
A rádióban eltöltött évek során több nemzetközi konferencián tartott előadást a kisebbségi médiahelyzetről, 2003-ban pedig társszerzője volt az Európa Tanács számára készülő, kisebbségi jogokkal foglalkozó – azon belül pedig a vajdasági magyarság helyzetét feltáró – jelentésnek. Egy BBC dokumentumfilm (Roma Rights) és több civil kezdeményezés (tolerancia-projektek lebonyolítása) után, 2005 végén lett a Magyar Szó projektmenedzsere, 2008-ban a Gyógykalauz rovat szerkesztője is, 2009-től tavalyig a főszerkesztő-helyettesi munkát látta el.
Halász Enikőt, lapunk megbecsült munkatársát a Magyar Szó saját halottjának tekinti.
Emlékére a Magyar Szó újvidéki székházának negyedik emeleti nagytermében hétfőn 11 órakor gyászülést tartunk.
Halász Enikő földi maradványait hétfőn, 15 órakor, Temerinben, a nyugati temetőben helyezik örök nyugalomra.
Ott, azt a nem létező pontot a fehér falon, azt nézem. Amióta tudom. Újra meg újra, rezzenéstelen arccal, bambán. Ahogy a nyárutón az autó szélvédőjét bámultam, amikor megtudtam, hogy nagyobb a baj, mint hittük. Csak ültem a kormánnyal szemben a parkolóban, letaglózva, és az jutott eszembe, hogy mennyire nevetséges. Nevetségesek vagyunk az elveink védelmezésével, magasztos céljainkkal, magabiztos küzdelmünkkel.
A legtöbb iskolában és egyetemen nincs oktatás, az óvodák ügyeletet tartanak – Vajdaság egyes városaiban egyelőre két napig lesz tanítási szünet – Nagy-Britanniát is elérte a hó és a fagy – Havazott Afrikában is
Az ország legnagyobb részén gyalog és autóval is nehéz közlekedni (Fotó: Ótos András)A zord időjárás miatt a kormány vasárnap az ország egész területére rendkívüli helyzetet hirdetett. Az ország területén mintegy hetvenezer embert zárt el a hó a külvilágtól, ezidáig 10 ember halt meg a rendkívüli hidegtől, sokan eltűntek. Csaknem egész Európa a tél fogságába esett.
– A rendkívüli helyzet abban különbözik a rendkívüli állapottól, hogy időjárási és természeti katasztrófák esetén hirdetik meg, illetve az ipari szerencsétlenségek esetén rendelik el, amikor mentésre mozgósítanak minden rendelkezésre álló szolgálatot – magyarázta Ivica Dačić belügyminiszter.
Hétfőn tesz közzé nyilvános felhívást az illetékes ügynökség
A Köztársasági Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség február 6-án, hétfőn nyilvános felhívást tesz közzé a vagyon-visszaszármaztatásról szóló kérvények átadásáról. A régi tulajdonosok és a törvényes örökösök számára ez a március 1-jére való előkészületek első lépése, amikor az államtól hivatalosan is kérvényezni lehet majd az eltulajdonított vagyon visszaszolgáltatását. A vagyon-visszaszármaztatásra vonatkozó kérvényeket az ország területén összesen 150 kijelölt postán lehet majd átadni.
Várható a fertőzött személyek számának növekedése
Január közepétől 11 bosznia-hercegovinai egyetemista jelentkezett mumpszra utaló tünetekkel az Újvidéki Egyetemista Egészségvédelmi Intézetben, miután visszatértek az otthon töltött karácsonyi és újévi ünnepekről.
Az 1944/45-ben a Délvidéken a magyarok ellen elkövetett népirtásért ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Jobbik – A nemzetközi jogszakértő szerint ma már nehezen bizonyítható az, ami történt
Szabadkán az egykori téglagyár gödrében ásatták meg az áldozatokkal a tömegsírokat
(Fotó: Molnár Edvárd) Két hónapja, séta közben hallottam egy öt éves kisfiút méltatlankodni: „Anya, miért ezeket a csúnya embereket reklámozzák?” Gondolkodtam, hogy én erre mit tudnék válaszolni, amivel nem „vágnám el előtte” a nagy politikai vezetőinket. Lesz még ideje rájönni dolgokra, majd ő eldönti, mi lesz a véleménye a politikáról, a politikusokról.
Az oktatásügyi minisztérium pénteki ajánlását követően több vajdasági település vezetősége döntött úgy, a rossz időjárási viszonyok miatt beszüntetik az iskolákban a tanítást
(Fotó: Dávid Csilla)
Zenta község válságtörzse szombati ülésén döntést hozott, mely szerint a község általános és középiskoláiban február 6-án, és 7-én szünetelni fog a tanítás. Az információink szerint Óbecsén február 10-ig szakították meg a tanítást, de amennyiben jobb időjárási körülmények lesznek, ez időpontnál is előbb folyatódhat az iskola. Erről természetesen időben értesítik a tanulókat, illetve a szüleiket. Adán holnap döntenek arról, hogy elrendelik az iskolaszünetet. Zentán hét első és második napján a Hófehérke iskoláskor előtti intézmény két épületébn tartanak ügyeletet, amellyel kapcsolatban a szülőket értesiteni fogják az intézmény munkatársai.
A vállalat vezetői csoportos létszámleépítést jelentettek be, az illetékesek megoldást próbálnak találni a kialakult helyzetre
(Fotók: MTI) Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév, ugyanis a vállalat igazgatósága a kár minimalizálása érdekében elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. A döntés értelmében hatvanhat évnyi csaknem folyamatos működés után ma reggel már nem szálltak fel a Malév repülőgépei. A vállalat vezérigazgatója, Limburger Lóránt közleményében úgy fogalmazott, „bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk”.
Interjú Bogdán Ádámmal, a Bolton Wanderers és a magyar válogatott kapusával, aki kiváló formában véd az angol bajnokságban
Bogdán Ádám: a vb-selejtezőben is minden meccs 0:0-ról kezdődik, a többi már rajtunk múlik A vastag hótakaró és a sarki hideg miatt 22 szerbiai községben hirdettek rendkívüli állapot
(Fotók: Beta) A hó miatt jelenleg tizenegyezer ember van elvágva a külvilágtól Szerbiában. Csütörtök reggel egy hajléktalan személy holttestére bukkantak Lebaneban. A rendkívüli hideg idő miatt eddig hat személy vesztette életét, egy személyt pedig eltűntként tartanak nyilván. A vastag hótakaró és a sarki hideg miatt 22 szerbiai községben hirdettek rendkívüli állapot. Péntektől a havazás az egész országra kiterjed.
Tömegverekedés sok halottal az egyiptomi kikötőváros stadionjában – Feszültség Kairóban – Az Európai Unió független vizsgálatot követel

Káosz a Port Szaíd-i stadionban (Fotók: Beta/AP)
A Port Szaídban rendezett, a helyi al-Maszri és az első helyen álló kairói al-Ahli szerda esti mérkőzését követően a hazai szurkolók elözönlötték a pályát, és összecsaptak a rivális klub szimpatizánsaival, játékosaival és a biztonsági erőkkel. Hetvennégy ember – köztük egy rendőr – vesztette életét és közel ezren megsebesültek. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium közlése szerint további 318 embert kezelnek kórházban.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.
Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.
Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.
Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.
Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.
Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:
– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?
– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.