– Túlságosan el van kényeztetve ez a ti generációtok – jegyzé atata. – Rögtön megijedtek egy kis kései zimankótól. Bezzeg, ha a Petőfiék is ilyen nyimnyám alakok lettek volna, és megijednek a hűvös, esős időtől, amilyen 1848 márciusában volt azon a történelmi tizenötödikén, akkor semmi sem lett volna a szabadságharcból. Akkor nem lázadnak fel az osztrák tirannusok meg a kurva német ellen, ahogy a Sándorunk kanyarintotta el a Mit mond a német? című versében, a világ magyarsága pedig ma nem ünnepelhetné az akkor meghirdetett fennkölt szabadságeszményeket.

– Azért nem kell ilyen csúnyán szidni a tirannusokat, Tegyula – inté őt amama. – Mert megsértődnek.

– Na és, miért baj az? Hol vannak ma már a tirannusok, Tematild?

– Hogyhogy hol? Ott vannak Szegeden, meg mindenhol, amerre csak utazol az anyaországban. A Tescóban, a Sparban, az Aldiban, meg a többi szupermarketban. Csak most nem tirannusoknak hívják őket, hanem külföldi befektetőknek, és mindenki nekik gazsulál. Ha pedig meghallják a gyalázkodást, még képesek felmondani a sok büszke magyar szabadságharcos ünneplőnek.

– Hát, ami azt illeti, lenne min elcsodálkoznia Sándorunknak, ha most hirtelen felébredne – szóla a Zacsek. – Az szent, hogy nem egészen így képzelte a nemzet felemelkedését és a világszabadságot a tizenkét pontos kiáltványban. És főleg azt nem sejtette, hogy miféle díszes jobbikos társaságok masírozgatnak majd Pesten. De azt hiszem, hogy mihozzánk is lenne egy-két keresetlen szava, például a nemzeti tanácsunkhoz.

– Mit áskálódik folyton eme kisebbségi csúcsintézményünk ellen, Zacsek? – inté őt atata.

– Áskálódik az ördög! Én csak elolvastam újra a Petőfiék híres tizenkét pontját, és kedvem lenne elküldeni az MNT vezetőinek az első pontot, amely így hangzik: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzura eltörlését”. Aztán a márciusi koszorúzás közben gondolkozzanak el, hogy ennek szellemében jártak-e el, amikor a szerkesztéspolitikát ellenőrző laptanácsot ültettek egyetlen napilapunk nyakába! Mintha éretlen kamaszok szerkesztenék az újságot.

Jaés Móricka csúnyán beszél az órán, a tanító néni felháborodik.

– Móricka, add ide az ellenőrződ, hadd írjak az anyukádnak!

– Nekem nincs anyukám, elütötte a traktor.

– Akkor az apukádnak fogok írni.

– Apukám sincs, őt is elütötte a traktor.

– Akkor mid van neked?

– Traktorom!

Ámde nem csak a Sándor keseredne el a mai állapotunkon. A Draskovics Vucse szintén arra panaszkodott a héten, az 1991. márciusi tüntetések évfordulóján, hogy a résztvevők óriási többsége súlyosan csalódott, mert hiába hadakoztak a Zlóbó-rezsim ellen, ha most megint az ő emberei lovagolták meg Szerbiát. És újabb vereségek felé vezetik az országot, ugyanis félő, hogy Koszovó elvesztése után az uniós tagságot is elveszíthetjük.

– Kár, hogy többé nem a Vucse a külügyminiszter – sajnálkoza amama.

– Miért volna kár, Tematild, amikor egy ilyen rátermett fiatal lépett a helyébe, mint a Jeremics?

– Azért kár, Tegyula, mert ha Vucse lenne a külügyminiszter, akkor biztosan kezet csókolna a Ketrin bárónőnek is, aki az új főmufti Brüsszelben, mint annak idején az Olbrájt Magdalénának, és akkor rögtön felvennének minket az unióba. Ez a pökhendi Jeremics gyerek pedig, ahogy én elnézem, nemhogy kezet csókolni nem tud, hanem biztosan nem is köszön, amikor belép a bárónő irodájába.

– Elhallgattam a múltkor is a tévében, hogy mennyire elfogult a saját teljesítménye tekintetében – jegyzé a Zacsek. – Szilárdan meg van győződve, hogy mindent jól csinál, és neki kell kioktatni az uniós országokat. Hogy majd ha a hágai nemzetközi bíróság Szerbia javára dönt, akkor vissza kell vonniuk döntésüket Koszovó elismeréséről. Közben meg azért rimánkodunk, hogy fogadják el a tagjelöltségünket.

– Hja, Zacsek, a külpolitika nem szemérmes szűzlányoknak való, ott keményen könyökölni kell, különben semmire se jutsz – okítá őt atata. – A kézcsókért pedig senki sem tapsolna neki a szkupstinában.

Jaés egy baráti társaságban mesélik a Jeremicsről, hogy milyen példátlanul udvarias ember.

– A múltkor például együtt utazott repülőn az anyósával, és az asszonynak megfájdult a feje.

– És adott neki egy aszpirint?

– Nem, hanem megkérdezte: mama, nem akar kimenni a friss levegőre?

PISTIKE, ünneplő tirannus és elkényeztetett kamasz