Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Egy ügyes médiahekk, vagy naiv próbálkozás?
Már lassan tíz éve, hogy megismerkedtem egy sci-fi folyóirattal, legalábbis egy szám kapcsán. A Théleme folyóratról akkor sokat beszéltem, megfogott benne egy írás. Magyar PR háború indult, Amerikában mindenki magyarul akar beszélni, a titkosügynökök sorra hullanak, valaki „Magyarul akarok beszélni!” mantrákat csempészett a hollywoodi képkockák közé. Egy kis cyberpunk töredék volt, az egyik szerkesztője most arra készül, hogy lenyomja az index.hu-t.
Think global, act local!
Az utóbbi másfél hétben ritkábban jutottam el odáig, hogy híreket olvassak. Költözés előtt állunk, munkahelyi határidő és support gyötört. A kevés szabadidőmet igyekeztem a párommal és a kislányommal tölteni. Hosszas kódba merülés majd hc köművelés (renoválunk épp) után olyan interfészeket láttam magam előtt, ahol a felhasználó csak lehajtja a noteszt, becsukja a szemét és a valóságból szólítja meg azt az információt, amire szüksége van. Pl. hány fokra van szüksége a falakknak, hogy megszáradjon 12 óra alatt, vagy milyen rendelkezések szabályozzák Szabadka területén az állattartást. Már láttam magam előtt a személyre szabott vezércikkem címét: Hogyan javítsuk fel a hajópadlót? (Tippek és tanácsok kezdőknek)
álhavashenrik.hu

Pár napja lehet olvasni arról, hogy meglopták a híres média szakembert, hogy átkoppintották a blogját és kaszálnak vele. Ment a tv-ben is, rádiókban is lehetett hallani. Elsőízben a hírre már annak vonatkozásában bukkantam a HVG-n, hogy Havas marketingje dolgozik itt. Aztán rögtön szállította is a TurulMeme a nyilatkozatát a ”tolvajnak”, ami már külön pikantériája az ügynek. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy lehet az, hogy ilyen tunelben maradt az url, meg azt sem, hogy kerülhetett előbbre a keresési találatok során (Lehetséges, hogy a blog olvasói annyira nem vágják az egészet, hogy legtöbben rossz url-re kattogtak?) de az tény, hogy az angliában élő fiatal informatikus azt állítja, ő nem kaszált semmit, ez véletlenül maradt úgy. Mondjuk megnézném akkor már, hogy is állt ez az egész, de sajna nem elérhető már a tunel, bár a Gugliban még első helyen van.
Az viszont biztos, hogy a hosszas nyomozómunka arról szólt, hogy elkezdtek gondolkodni egy kicsit a keresőoptimalizálásról és véletlen belefutottak a lopott szajréba. Az is biztos, hogy egy honlap értékét nem lehet csak úgy megállapítani, hogy bepötyögjük a websiteoutlook-ba, ettől azért árnyaltabb analitikára van szükség, vagy még inkább tőzsdére.
Azt hogy akkor valóban mi történt nem tudjuk, vagy János nem rugaszt igazat, vagy Havas informatikusai szövetkeztek a marketinggel egy médiahekk erejéig, mert azt valahogy senki nem akarja elhinni, hogy ekkora balekok lennének, hogy még azt sem tudják felmérni, ki hogy értékesített a Havas álblogon, amit a nagyon viccesre sikerült álhavashenrik.hu -ként próbál elmagyarázni a Bors.
Hogy mik a bizonyítékok, arra lehet sor kerül, de ha nem erősködnek Havasék, akkor tutira vehetjük, hogy a technika ördöge ezúttal szerencsét hozott nekik és csak egy médiavírust etettek be velünk, mi pedig újból hallottunk egy kicsit Havas Henrikről, pedig már el is felejtettük.
Egy kis bensőség
[10:28:33 PM] vanger: ehh. erdekelt egy hir, utanaolvastam
[10:28:42 PM] vanger: az lett belole, h nem ertem a cikk vegere
[10:28:48 PM] vanger: mert nevet kellett cserelnem
[10:28:54 PM] vanger: Dr. Szári Nuszaibi/Nuszeibi
[10:29:00 PM] vanger: Dr. Sari Nuseiba
[10:29:31 PM] vanger: az utóbbira egyetlen találat sincs az egész weben, pedig két verzióban is szerepel a szövegben :D
[10:29:45 PM] vanger: De a Nuseiba-ra már van rendesen
[10:29:55 PM] Zsoldos Zsaklina: :(
[10:30:16 PM] vanger: ■Hogyan történhetett meg, hogy az egyesek az iszlámmal hozzák kapcsolatban a terrorizmust?
Dr. Nuszeibi elgondolodott:
[10:30:17 PM] Zsoldos Zsaklina: én már 3 cikket javitottam...
[10:30:18 PM] vanger: :DDD
[10:30:23 PM] vanger: ez mekkora LOL
[10:30:45 PM] Zsoldos Zsaklina: az 5-ből ami felment
[10:30:52 PM] vanger: jó arány
Lelkes kollégák a napokban regisztráltak egy MagyarSzós profilt a Facebookon, úgyhogy gyertek fel a közösségi oldalra és jelöljetek be minket. Igyekszünk exluzív anyagokat is közölni, valamint szeretnénk összefogni a MagyarSzós baráti kört.
Hétfőtől csatlakozunk a nagyszabású kampányhoz
A YouTube, majd a Facebook kampány után Magyarországon is egyre inkább kezdik komolyan venni a böngészők legfrissebb verzióinak szintent tartását a kliens gépeken. A napokban bekövetkezett Twittapocalyps is egy komoly lökést adott a kampánynak, ugyanis egyik ország sem akar botnet birodalommá válni. Miről is van szó?
A netes kultúra egyik alappillére, hogy a megfelelő olvasó, böngésző eszközzel közelítünk a céltartalom felé. Ez persze teljesen plurális piacot jelent, viszont megköveteli a felhasználóktól, hogy gondoskodjanak saját böngészőjük legfrissebb és ajánlott verzióinak a telepítéséről. Egy régi, biztonsági hibáktól hemzsegő böngésző program ugyanis sok veszélyt jelent a felhasználó számítógépére, valamint amint azt a napokban láthattuk, melegágya is lehet olyan botnet hálózatoknak (megfertőzött gépek hálózata) amelyekkel komoly internetes forgalmi dugókat okozhatnak a hackerek, illetve crackerek.
Hétfőtől a Magyar Szó is csatlakozik a Stop IE6 kampányhoz, azonban ez csak az első lépés, a kampány ugyanis jelenleg csak az IE6-ra van kiélezve, de ugyanilyen fontos lesz a jövőben az is, hogy bármelyik böngészőt is használjuk, annak a legfrissebb verziója legyen telepítve a számítógépünkre.
Most kaptam a felhívást, közlöm is gyorsan. A kARTon eddigi számíit letölthetitek itt.Politikai motiváció állhat a nagyszabású internetes támadás mögött
A Cnet beszámolója szerint egy Grúz fiatalembert akartak elhallgattatni. A Cyxymu nevet használó netező olyan videókat töltött fel, amelyek feltehetően az orosz titkosszolgálat embereit felidegesítették. Erősen kérdéses a dolog, ugyanis pont ellenkező hatást váltottak ki ezzel a lépéssel, ugyanis globális érdeklődés mutatkozik a Twitter leáálását okozó fiatalember blogja és Tweetfeedje iránt.
Megy a vita a Facebookon, eddig több mint 600-an csatlakoztak a klubhoz. Ha nagyra fújjúk a lufit még lehet lesz akkora, mint a szlovák tenger, csak valami ütősebbet kellene kitalálni. Lehetne mondjuk hibáztatni a magyarokat, amiért Koszovóban sok az albán. Azért a profilképekből leolvasható, hogy kik firkálnak a falra. Legalább rendes graffitiket nyomnának. Szánalmas...
http://www.facebook.com/group.php?gid=50986550517&ref=nf
Ha véginéznénk a profilokat, lehet találnánk olyat is, amikor a büszke vadász épp egy szemetest karol ki a betonból, hogy bizonyítson a helánkás kislányoknak.
A kommentek RSS csatornája
A megszállot kommentezőknek lehet hasznos a funkció. Ezt az URL-t
http://www.magyarszo.com/fex.page:2009-08-05_Ki_a_felelos.xhtml
írjuk át így:
http://www.magyarszo.com/fex.draw:2009-08-05_Ki_a_felelos.rss
Minden hozzászólásról értesítést kapunk illetve nem kell mindig betölteni a honlapot. A Google Reader használatát ajánlanám mindenkinek. A közvetlenebb, gombbal elérhető funkciót is beizzítjuk hamarosan.
ajfon.rs

Egyre inkább kezd megtörni az a kult, hogy az Apple valamiféle ellenforradalom a Microsoft/IBM birodalommal szemben. A totális kontroll és az applefób Szép új világ elleni küzdelem már semmiképp sem egyezik azzal pl. hogy a jobb feltételeket kínáló alkalmazásokat kitiltáj az AppStore-ból, miközben a hőskorban még a kis kék dobozokkal telefonált Wozniak és Jobs. Aztán csodálkoznak, hogy feltörik a telefont?
Az iPhone kultusz azonban töretlenül hódít, aki próbálta már az tudja, hogy miért. Érdekes jelenség, hogy szinte leválik az Apple márkáról, lehet egyszer olyan lesz, mint a zsilett :) Az iPhone kultusz elengedhetetlen része ma már a Cydia forrás, valahogy enélkül elképzelni is nehéz az életet, bár az Apple megtesz mindent, hogy ezt megkadályozza, úgy tűnik nem fog sikerülni. Lehet, ha lazítanának az üzleti modelljükön és az alkalmazásokat csak a biztonság és a használhatóság alapján szűrnék sikerülne.
Itthon is egyre inkább kezd terjedni a még borsos áron kapható készülék, egy nagyon jó kis honlapot szeretnék most bemutatni, nem csak azért mert ismerősök csinálták, hanem azért is, mert a sok sablon dizájn után igazán üdítő meglepetést nyújt ez sokszínű honlap.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.