Szilárd, Aladár, Tímea, Konstantin, Ulrik, Terézia napja
A rendőrség azért javasolta a Büszkeség felvonulás más helyszínre történő áthelyezését, mivel az eredeti helyszínen, a szerbiai főváros központjában nem tudta volna szavatolni a részvevők biztonságát. Ezt Ivica Dačić belügyminiszter jelentette ki, annak a pártnak az elnöke, amely a korábbi évtizedben gond nélkül kordában tudott tartani esetenként több százezer tüntetőt is. Ezzel szemben Boris Tadić köztársasági elnök azt mondta, az állam nem fog térdre esni az erőszakot propagálók előtt. (A kérdés: olvassák ezek egymás nyilatkozatait?)
A szexuális kisebbségek felvonulásával indult, de a napokban már egészen más dimenziókat kapott mindaz, ami a hétvégén Belgrádban történt. A belügyminiszter néhány napig kőkeményen kiállt a rendezvény megtartása mellett, aztán az utolsó pillanatban visszalépett. A pszichiátriai kezelésre szoruló szélsőséges csoportok pedig felbátorodtak így Szerbia hosszú évek után a legcsúnyább arcát mutatta a világnak: külföldi állampolgárokat támadtak meg, ráadásul belgrádi lapok szerint olyan „alakulatok” járják Belgrádot, akik a homoszexuálisnak kinéző fiatalokat agyba-főbe verik.
A megkezdett autópálya-építés, amelyet nem kezdtek meg
Vasárnap hatalmas felhajtás mellett, Boris Tadić államelnök, Mirko Cvetković kormányfő és még jónéhány magasrangú miniszter, közöttük Milutin Mrkonjić a mindent határidő előtt felépítő nagyberuházási miniszter jelenlétében hivatalosan is felavatták a Szabadka és Újvidék közötti félautópályának nevezett fizetős dodgem-pálya hiányzó sávjának a kiépítését.
Aztán a belgrádi miniszteri konvoj elment, amiben nincs semmi rossz, sőt A probléma abban van, hogy a munkagépek is elmentek, tehát azon a két helyen, Szabadka és Újvidék közelében, ahol most fene nagy munkának kellene zajlania, sehol semmi. Csak a szél görgeti a bogáncsot, mint a korabeli vadnyugati filmekben.
Az új parlamenti csatornán Velja Ilić mondjuk beszédművelési és viselkedési showt indíthatna
Úgy néz ki lassan mindannyian fellélegezhetünk. Vége a böjtnek, hamarosan megszabadulunk az elvonási tünetek okozta időnkénti kínoktól. Megszületett az elvi megegyezés. Igen. Aleksandar Tijanić az állami tévé elnöke bejelentette: a parlamenti közvetítések problémáját tartósan egy önálló parlamenti csatorna beindításával lehet megoldani. Mi az, hogy lehet? Kell. Amikor e szavak elhagyták a száját, Szerbia lakosságának javarésze keresztet vetett, fellélegzett és ráébredt. Igen. Ez kell nekünk. Erre vártunk mindig is. Sőt: hogyan is élhettünk enélkül?
A demokraták az európai meséből kifacsarták a nyerhető levet, ezért, illetve a politikai paletta átrendeződése miatt a poénszerzés helyi szint(ek)re tevődik át.
A Magyar Szó az elmúlt napokban a VMSZ és a Demokrata Párt közötti helyi viszonyokat elemezte. A cikksorozat alapvető tanúsága: a két párt között nincs megfelelő együttműködés, az írásokból eredő következtetés: ezért mindkét fél hibás.
Film és könyv arról, hogyan élték meg a szarajevóiak a város közel négyéves ostromát
A háború borzalmas. Ez közhely. Azonban maga a borzalom is lehet többféle. Attól függően hol és hogyan éljük azt meg. Vajon a hátországban vagyunk, laikus szemlélőként figyeljük az eseményeket, a fronton nyomulunk fegyverrel a kézben, vagy pedig…
Ma már Dinkić sem ígér ezer eurót az ingyenes részvényekért
„A lovat a kocsi elé szokták kötni nem pedig mögé”. Valamikor június végén mondta ezt Radovan Jelašić szerbiai bankkormányzó az ingyenes részvények értékére vonatkozó kérdésemre. A kissé szokatlannak nevezhető metaforikus módon fogalmazó kormányzó mondanivalójának a lényege annyi volt: ne mondjunk előre összeget arról, ami bizonytalan. A jelek szerint igaza volt. Legutóbb az ingyenes részvények „arca” Mlađan Dinkić is módosította kijelentését, ma már ő sem biztos az ezresben, inkább a nyolcszázra hajlik. És nem az árfolyam módosulása miatt.
Karadžić legenda akar lenni. És ezt a célt a kor szellemében igyekszik megvalósítani
Miközben Karadžić rejtőzködésének hosszú évei alatt a nép körében legendák keringtek arról, hol lehet, hogyan csúszik ki az őt keresők kezei közül, addig ő maga egy egészen más, mondhatni trendibb image-t épített fel magának. Egy olyat, amelynek köszönhetően a nagyvilág is felfigyel rá.
A háborús bűnösök kiadatásának módozatai
Nemrégiben Stojan Župljanint, most meg Radovan Karadžićot tartóztatták le úgy, hogy azok itt éltek köztünk, megváltozott kinézettel. Úgy néz ki, a hágai szappanopera finisében ez lesz a domináns módszer. A szerb demokrácia 2000-ben történt beköszönte óta a vádlottak kiadatásának többféle variációját megismertük, amelyek elsősorban az aktuális hatalomtartó hozzáállását tükrözték.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
(Fotó: Beta/AP)
Valamiért nem kedvelem a visszamenőleges dolgokat.
A hétköznapi életben nem is működnek a dolgok visszafelé, az ember általában előre tekint, és előre halad(na). Csakhogy időnként mindenféle visszamenőlegesség torpantja meg.
Egészen konkrét és friss példákkal élhetünk. Visszamenőleg megfizettetik a földművessel a lecsapolási illetéket – akkor is, ha éppen 20 centis belvíz áll a búzatábláján. A vállalkozónak kézbesítik a tavalyi cégtáblailletékről szóló számlát is, holott attól tart, az ideire való pénzt sem keresi meg.
A nagy csinnadrattával beharangozott legalizációs kedvezmények olyan embereket is nekiugrasztottak az engedély nélkül épített objektumok bejegyeztetésének, akik kiszámították, hogy pontosan elegendő a pénzecskéjük arra, hogy kis valóságukból papíron is valóság legyen. Néhány napja meg kiderült, hogy nem elég ám az eddig előírt procedúrát betartani, a megfelelő illetékek, járulékok, költségek kifizetése mellett, hanem utólagos tervrajz is kell, licenccel bíró tervezőirodától. Tévedés ne essék, nem a rendteremtés ellen berzenkedek, csak nem szeretem a visszamenőleges dolgokat, mert visszamenőleg általában vagy adunk, vagy elvesznek tőlünk.
Igaz, kis családomban megtörtént a fordítottja is, a hiper-szuper-mega infláció idején visszakaptunk egy tévesen megfizettetett kamatos kamatot. Amikor befizettük, majd egy autó ára volt. Amikor visszakaptuk, egy doboz cigarettát ért.
Azóta végképp nem szeretem a visszamenőleges dolgokat.
Vajdaságban ma délelőtt borús lesz az ég, és havazásra számíthatunk. Mérsékelt délkeleti szél fúj. Délután megszűnik a csapadék, csökken a felhőzet, és gyengül a szél ereje. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 Celsius-fok körül alakul majd.
Az országban mérsékelten felhős lesz az ég, északon és keleten havazás várható. A kossava térségében mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet -4 és 0, a legmagasabb nappali pedig -1 és 5 Celsius-fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint holnap túlnyomóan borús idő lesz, délelőtt helyenként havazásra, délután pedig esőre és havas esőre van kilátás. Szombaton az esti órákban borús idő várható esővel, a hegyvidékeken hóval és havas esővel. Vasárnap borús idő lesz, délelőtt havazás várható.
Európa északi, középső és keleti tájain – akárcsak helyenként a Balkán-félszigeten – borús lesz az ég, és havazás várható. Esőre Olaszországban, illetve a Jón-tenger és az Adriai-tenger mentén kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet a földrész nagy részén -2 és 8 Celsius-fok között alakul, Portugália és Görögország déli részein azonban akár a 16 fokot is elérheti a hőmérő higanyszála.
A Balkán-félszigeten mérsékelten felhős lesz az ég, Szerbia északi és keleti részén – Bulgáriához hasonlóan – havazásra van kilátás, míg Görögországban eső várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 Celsius-fok között, délen pedig 14 Celsius-fok körül alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 271 (-29), Apatinnál 352 (-28), Gombosnál 331 (-22), Palánkánál 352 (-10), Újvidéknél 409 (-9), Slankamennél 500 (-6).
A Tisza Törökkanizsánál 532 (-6), Zentánál 533 (-5), Törökbecsénél 459 (-4), Titelnél 520 (-5).
A Béga Tamásfalvánál 205 (-7).
A Temes Módosnál 296 (-34), Torontálszécsánynál 378 (-22).
1955
Elhunyt Sir Alexander Fleming skót származású orvos és bakteriológus.
1302
Összeházasodott Romeó és Júlia William Shakespeare szerint.
1823
Megszületett Pákh Albert író, szerkesztő, Petőfi körének és a Tízek Társaságának tagja. Egy ideig a költő lakótársa volt. Humoros zsánerképei tették népszerűvé.
1851
Bemutatták Velencében Verdi Rigoletto című háromfelvonásos operáját, majd 1867-ben ugyanezen a napon Párizsban a Don Carlos című ötfelvonásos operáját.
1942
Az első "deportáló vonat" elindult Párizsból Auschewitzba, a koncentrációs táborba.
1991
Szeles Mónika lett az első számú teniszezőnő a világon, ezzel befejeződött Steffi Graf 186 hétig tartó világelsősége.
1997
II Erzsébet lovaggá ütötte Paul McCartney volt Beatles tagot.
1544
Megszületett Torquato Tasso reneszánsz olasz költő, akinek legjelentősebb alkotásai a Rinaldo című költemény és nagy eposza: A megszabadított Jeruzsálem.
1556
Peralta-ban (Aragónia, ma Spanyolország) megszületett József, később Szent József, a piarista rend alapítója.
1810
Napóleon feleségül vette Mária Lujza porosz királynét, Ferenc császár leányát, de személyesen nem jelent meg a Bécsben tartott házassági szertartáson.
Hétéves kisfiú mentette meg szüleit három fegyveres rablótól az Egyesült Államokban azzal, hogy elbújva telefonált a rendőrségnek.
Az eset egy kaliforniai családi házban történt kedd hajnalban. A gyerek meghallotta, hogy szüleit fegyveres betörők fenyegetik, ezért húgával bezárkózott a fürdőszobába. Onnan telefonált kétségbeesve a rendőrségnek, kérve a diszpécsert, hogy „küldjön sok rendőrt és katonákat is”.
A rablók hamarosan felfedezték, hogy a fürdőszoba ajtaja zárva van, betörték, és megragadták a fiút, aki sikítva tudatta velük, hogy telefonált a rendőrségnek.
A fegyveresek erre elinaltak. A rendőrség még nem akadt a nyomukra.