Tomislav Karadžić, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség elnöke nem mond le


Legalábbis ezt mondja a közmondás, van ennek azonban folytatása is, mármint: …de a farkánál kezdik tisztítani… Nálunk sajnos még ez sem történik – hagyják, hogy rohadjon el az egész! Ugye, nem kell kimondanom, hogy a szerb labdarúgásról beszélek.

A férficsapat után Szerbia női röplabda-válogatottja is Európa-bajnok lett

Hát ilyen is létezik? Hogy nem mindenben Belgrád mindennek a megmondhatója?! Ez a múlt héten történtek után különösen érvényes a röplabdázó hölgyekre, Európa bajnokaira: a tizennégy játékosból csak kettő született a fővárosban! Užice öt játékost adott: Vesović, Krsmanović, Antonijević, Malešević és Čebić. Hol is van ez a kis városka?! Én tudom pontosan, nem úgy, mint az egyik fővárosi lap, mely azt írja, hogy „a bánáti Kanizsa”… Na de ez a kultúrrovaton volt ugye, és a „szépirodalom” mindent elbír… Užice után mindjárt Nagybecskerek jön három játékossal, éspedig: Ognjenović, Brakočević és Molnar, s csak ezek után következik Ninkovićtyal és Nikolićtyal Belgrád! Dél-Szerbiából érkezik még a valjevói Lazarević, Popović Nikšićben, Rašić pedig Prishtinában született. A három bánátihoz tartozik még egy vajdasági, a szabadkai Malagurski. Eszem ágában sincs azon morfondírozni, hogy melyik helység vagy régió leányai tettek legtöbbet a bajnokság megnyeréséért, de azt megkockáztatom, hogy Molnar volt a döntőben az, aki döntött!

Ivan Miljković, az osztrák–cseh közös rendezésű Európa-bajnokság MVP-je

…s ha az ember ma innen odaér, nem pulykakakast vesz, hanem futballozik. És lásd – meg is kapja a lehetőséget a legmagasabb fokon, különösen, ha kapus és ha még mielőtt a magyar határt átlépte volna, évekig Dániában védett, és erre jön az, hogy szinte otthon érzi magát. Hogy a Debrecen ilyen jól áll ebben a pillanatban, abban nagy szerepe van egy Novakovićnak is, aki így látja a dolgokat:

– Mi és a magyarok nagyon jó ötvözet vagyunk, az ő technikájukra jön a mi csibészségünk – micsoda koktél!

Vajon valaki határt szab-e majd a dúsgazdag Szulejman Kerimov, az Anzsi elnöke költekezésének?

Hej, ha tudnám, hogy melyik szenzáció(k)ról, bizarr eseményekről, őrültségekről, gaztettekről vagy éppen jövendőbe látásomról írjak… vagy távirati stílusban mindegyikről?! A következő egy-két órában majd el fog dőlni.

Ana Ivanović és a golfozó Adam Scott

Már a középiskolában (Szabadkán) több sportágban kipróbáltam hitvány kis (mert így mondta nagyanyám) testemet. –Röplabdázz, neked az felel meg legjobban – mondta a tornatanárom. Csináltam is sikeresen – „emeltem” a nagydarab srácoknak. A futballt sokkal jobban szerettem, ott nem voltam csak „szolga” – gólt is rúghattam… És tagja voltam az osztály atlétikai csapatának is, távolugrásban én ugrottam a legmesszebbre. Nem volt nehéz, mert pehelysúlyú voltam, mellékesen éppen abban a súlycsoportban birkóztam az iskola válogatottjában! Ebben csak azt nem szerettem, hogy minden attól függött, hogy a bíró hogyan látta a történteket. Hacsak nem tusoltad be az ellenfelet. Én matematikus voltam, és nem nyelv csűrő-csavaró! Ez nagyon sokban megmaradt (máig is) bennem. Hacsak lehetett, mindent a számok törvénye szerint csináltam, azokba „kapaszkodtam” – ha te egyszer többet tudsz futni, mint az ellenfeled, már győztél – szoktam volt mondani játékosaimnak –, hát ha még ha háromszor, ne adj’ isten tízszer…! S mivel a „számok”, majd mindenfélék, szinte rendre „bejöttek”, majdhogynem szerelmes lettem beléjük! A napokban volt egy teniszmérkőzés, melyen a számok sokkal többet mondtak (legalábbis nekem), mint a „száraz eredmény”!

(fotó: Beta)


Ember legyen a talpán, aki pontosan fel tudja sorolni, hogy milyen nemzetközi versenyek, világ- és Európa-bajnokságok folynak ebben a pillanatban. A kosárlabda-Eb-n e kis nemzet – majdnem azt mondom – joggal vár nagyon sokat, és e jegyzetek írásakor már három győzelme van, emellett az atlétikai és az evezős-világbajnokságon „ezeregy” számban vetélkednek a nők és a férfiak.

Aleksandar Stanojević szerint nemcsak ő hibáztatható a Partizan az Európa-ligából való búcsújáért (fotó: Beta)

Igen valójában jön, sőt, már itt is van a sárga veszedelem. Ezt mondja a Biblia, ezt mutatja a pár nappal ezelőtt véget ért 26. Universiade. Mégpedig félreérthetetlenül. Tudom, hogy a számokat (is) így is és úgy is lehet értelmezni, s ebben nagyon nagy a ma embere, különösen a tőzsde bennfentese, a politikus, de nem hagynám ki a hozzám hasonló pennát forgatót sem! S érdekes, be is lehet bizonyítani, hogy a szavakkal ügyes játékos nem hazudik, csak éppen profi „szemfényvesztő”. Fél évszázaddal ezelőtt a következő hír jelent meg a vezető szovjet lapban: „A New Yorkban megtartott versenyen atlétáink nagyszerűen szerepeltek, megkaparintván a második helyet. Az amerikaiak ezzel szemben csak az utolsó előttiek lettek!” Hazudott itt valaki!? Nem, csak éppen elhallgatott valamit – a párharcot…

Ha látták, hogy mi történt a spanyol szuperkupa-meccs vége felé, akkor tudják, hogy miért. Aki pedig nem látta, ne is sajnálja, mert nem valami nagy meccset, viszont egy külvárosi verekedést szalasztott el, melyben szégyenszemre a „különleges”, mármint Mourinho főszerepet vállalt!

Sokan azon a véleményen vannak, hogy Marko Pantelićnek már nincs helye a szerb válogatottban

Nem hinném, hogy bárkinek jobb ötlete volna, hogy mit tegyenek a megőrült randalírozók ellen Angliában, mint a Vasladynek, ahogy Margaret Thatchert a szovjetek „becézték” és ezt a jelzőt a 11 évig kormányzó miniszterelnöknő majdhogynem büszkén viselte. A hetvenes évek végén az állandó sztrájkhullámok megakadályozására bevetette a katonaságot és rendet teremtett. Mint konzervatív politikus a magánvállalkozások fejlesztését hirdette. A munkáspártot az állami beavatkozások pártjának nevezte és azt állította, hogy az ország a szakszervezetek túszává vált. Mindig is ellene volt annak, hogy Anglia az EU tagja legyen.