Újra felütötte rút fejét a húsz évvel ezelőtti belgrádi stílusú média-diktatúra
Kísértet járja be a „vajdasági” televíziót: a miloševići bolsevik média-diktatúra kísértete:
„Túl hosszú” a kisebbségi híradó!? Megfelezzük!
„Túl nyersen” teszi közzé a szerkesztőség, hogy megfeleztük!? Lefejezzük!
Hatékony eljárás, tiszta sor: híradó lerövidül, néző megrövidül. Nem néz, csak fizet. Ő baja. Nézze az anyaországot, mit van neki utódállam-hazájával foglalkozni valója! Utódállam boldog. Utódállam utólag bevonul az EU-ba, mert teljesíti a kisebbségekkel szembeni minimális elvárásokat: az 50 évvel ezelőtti nulla perchez képest most húsz perccel több tévéhíradót adományoz az alattvalóknak.
Könnyű persze blogíróként jótanácsot osztogatni, de én valahogy így szerkesztettem volna meg a megkurtított magyar híradónak azt a kiadását, amelyben Nada Kalkannak, a magyar adások felett is rendelkező szerb főszerkesztőnek a parancsa közzététetik:
Első 30 másodperc - Bemondó (bekötött szájjal olvas):
„Kedves nézőink, ma, 2008. október 8-án is a legfrissebb információval kezdjük híradónkat. De ha valaki mégis úgy érezné, hogy éppen húsz évvel ezelőtti, 1988. október 6-ikai íze van a hírnek, akkor az nem véletlen. Nada Kalkan főszerkesztő szóbeli utasítására magyar nyelvű híradónk ezentúl 40 perc helyett 20 percig tart majd, legújabb munkatársaink kétharmadától pedig meg kell válnunk. Most pedig a takarékosság jegyében készített egyéb híreink következnek.”
További 19 perc 30 másodperc - Bemondó (bekötött szájjal hallgat)
Ha esetleg nem található önkéntes bemondó erre a veszélyes és hálátlan feladatra, akkor a maradék 19 és fél percben a kamera az üres stúdiót mutatja, esetleg az idézett főszerkesztő portréját.
Talán minden további blog-bla-bla fölösleges, a történtek magukért beszélnek.
De nem árt felidézni, hogy a kilencvenes évek délszláv háborúit éppen a miloševići média-diktatúrával szították. Belgrádban is és Vajdaságban is a be nem hódoló főszerkesztők voltak a miloševići pártütés, hazaárulás és államcsíny első áldozatai. Az igazságot, az emberi tisztességet és méltóságot olyan alantas figurákkal erőszakoltatták meg, akik vakon kiszolgálták a véres erőszakra készülődő politikát. Nos, úgy látszik, hogy a mai napig nem szabadultunk meg ennek a kornak a csökevényétől.
Talán elhisszük, hogy „normális úton” is lehet tenni valamit a helyzet javítására. Elvégre azért van a „vajdasági” televíziónak kisebbségi műsorokért felelős igazgató-helyettese, aki meg is ígért ilyen lépéseket. Azért vannak pártjaink és nemzeti tanácsunk – akiknek a hangját az első két nap alig hallottuk ebben az ügyben.
Csakhogy egy dolgot – éppen a legfontosabbat – nem lehet „normális úton” kiküszöbölni. A Vajdaságtól elrabolt televízió (és rádió) sok minden mással együtt csak részben került vissza jogos tulajdonosának a kezébe. Nem árt, ha belenézünk a most készülődő tartományi statútumba, amely Vajdaságot – apró reálpolitikai „sikerek” mellett – a miloševići országrombolás első mostohagyerekéből húsz évvel később végleges kiskorúsításra ítéli.
Mert mit is mond például a 29. paragrafus 12. szakasza: az első bekezdés szerint „Vajdaság részt vesz” saját televíziójának irányításában. A második bekezdés pedig hozzáteszi, hogy „Vajdaság finanszírozza” saját televízióját! Vagyis RÉSZT VEHETÜNK és FIZETHETÜNK, de NEM IRÁNYÍTHATUNK. Mint ahogy a tévébeli „munkamegosztás” is mutatja: a szerb főnök az FŐszerkeszt(ő), a kisebbségi pedig FELEL(ős).
Irányítani nyilván továbbra is azoknak lenne szabad, akiket Belgrád arra szemel ki, hogy kordában tartsák az ország legfejlettebb és legproduktívabb, ezért leghasznosabban rabolható társadalmát. Nehogy utat mutasson. Kiutat. Egy olyan világba, ahol elképzelhető a harmonikus együttélés, vagy legalább a toleráns egymás mellett élés. Kísértetek nélkül.
Ezért sem ártana alaposabban tanulmányozni – netán akár el is vetni – a statútumtervezetet, amely még sok hasonló kiskorúsító kísér(l/t)etet tartalmaz.
Szerintem egy " jeles " t megérdemel a híradó ! Azt sem tartom jónak ha túl hosszú, lényeg hogy benne legyen minden aminek benne kell , hogy legyen és ŐSZINTÉN ! Ez a lényege. Akinek a 2o perc nem elég , annak a másfél óra sem, szerény véleményem szerint !
Bacsó Péter a Tanú című filmjében volt ez a jelenet, amikor Pelikán elvtárs kapta a feladatot a magyar narancs termesztésének kikisérletezésére....
A Magyar narancs(?) cimű film jut az eszembe: A Magyarországon termett egyetlen narancsot egy kisfiú megette, igy hát egy citromot tettek a helyére, amikor bemutatták. Levonták a következtetést is, narancsnak kicsit kicsi, kicsit sárga, kicsit savanyú, NA DE A MIÉNK! Igy vagyunk az újvidéki magyar hiradóval is, A MIÉNK, és ez a döntő!
Miért nem ír a Magyar szó a Vajdasági Tv magyar műsorairól kritikát a Tv-jegyzet című rovatában, mint korábban? Már egy ideje kizárólag a magyarországi tv-csatornák műsorairól van csak szó.
..egy-két hozzászólás egészen érdekes. Szerintem R.Sz.L.-nak igaza van ( most :-) ).A lényeg az, hogy meg sem kérdeznek egy szerkesztőséget arról, hogy pl. mennyi legyen egy program ideje, illeteve h. milyen legyen a műsorséma. Vajon a vajd. magy. politikum felfogja-e, hogy az ilyen-olyanÚjvidéki TVsokhelyütt még mindig az egyedüli információforrás, s magyar nyelven megszólaló média. (A szórványnak megteremtett Mozaikot mindeki fogja, csak a szórvány nem, a Pannónia még mindig inkább helyi jellegű). A hiradók -pont a fiataloknak köszönve- sokkal jobbak mint korábban. Aki tudja, hogy milyen feltételek mellett, milyen stúdióban, hangositással dolgoznak, becsülni fogja a változásokat. Nem tudom, hogy a "szabadkai" hozzászóló mire gondol, mikor "Józsa emberét" emlegeti. S mi történik a tévében az elmúlt egy évben? Netalán egy-két hebegő-habogó, hülyén vigyorgó, mesterkélt figura kevesebbet szerepel képernyőn? Vagy esetleg készülni kell egy-egy munkafeladatra?
Spotorvos diagnózis pontos, Zsolti nézete hiányos és hiányzik a reális kritika. A Patikai szerek a betegnek gyógyszerel, téves diagnózis esetén meg mérgek....És azért miért kel mindenkinek e módon TV adót fizetni ( pedig csak Kábeltévét néz amiért fizet is ) , hát az a meglévő politikusaink tehetetlensége miatt van. MERT HÁT :
Nem az a jó politikus ki magának jó alkut köt, HANEM ki hiveinek érdekében TUDJA MOZGÓSÍTANI a kapcsolatait, és kellő cselekvésre megmozdítani híveit és szimpatizánsait is, nem tiporvá mások szabadságát....De efajta lényekből nekünk túl kevés jutott.
Megint szigoritanak bennünket?De meddig?Ne hagyjuk magunkat.Tévé adót is fizessünk semmiért!Mondjanak olyan hazai programot amit szivessen néznek?Na ugye nincs.De TV adót fizessünk!Hát még mit nem.Én szivessen nézem a MAGYAR müsorokat naprol napra.Sokkal jobb és kellemessebb is.És érdekes az ujság nem foglalkozik hogy mi lesz azzal aki fizet TV adót vagy aki nem.De mért nem?Ezt valahogy az ujságbol hiányolom!!!!
A tények a következők: A híradó színvonala szánalmas, ettől függetlenül a miénk!!!!! Egy percet se engedjünk elvenni a műsoridőből,annak ellenére,hogy Qurva rossz és primitív (Különösen a spotrt része) a híradónak.
Aki ilyeneket (#12) pedzegetbűnbak lesz ha a következő választásokon a vmsz nem jól szerepel.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.