Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Fantasztikus egy banda ez a józsalacó és tsa-i féle mnt. Most kivesznek a vitrinből egy letünt korszaknak vélt időkből származó díszpéldányt és beteszik a számukra fontos helyre.
Vezérgondolat: Jó lesz ő a mi ügyünk érdekében, legalább nem felesel vissza!
Az ilyen módszerek felidézik a régi szép kommunista időket. Gyalázat. Már azt hittük (naívan), hogy józsalacóék elérték a mélypontot.
Sajnos rácáfoltak.
Nem látok sehol utalást a vmsz nötitánjára kikityandreára. Meglehet , háttérbe szorították az eddig ügyeletes szemetest? Eddig, ha hulladék volt a téma, akkor a papa érdemeinek köszönve nagy karriert befutó, örökifjúnak számító nőszemély volt a media sztárja. Meglehet csak lemaradt a cikkből?
Tisztelt József, sajnos nem áll módomban az Őn által favorizált délútáni sziesztát alkalmazni, ahhoz, hogy ilyenkor is friss legyek, ezért elnézését kérem, hogy nem most megyek bele a filozófiai disputába. Hosszan tudnám fejtegetni a vmsz-esek deformálódásának történetét, amely lényege a közismert mondás: alkalom szüli a tolvajt. Nem állítom, hogy mindenki aki vmsz tag az gazember, de merem állítani, hogy a döntéshozóik és ezen döntések végrehajtói között még mutatóba is nehéz talállni olyat aki nem az.
Voltak idők amikor Ön még közelebb állt hozzájuk, ezért gondolom tudna mit mesélni, ha akarna..........
Sajnos az említett gazemberek között kevesen követik az Ön példáját, hogy minden pár évben valami újba kezd.
Pedig milyen jó lenne!!
Csak nem? Az érintettek olvassák ezt fórumot? És rögtön ki is oktatják a pórnépet. Ez is belefér a munkaidőbe, mint sokminden más.
Hölgyeim és Úraim, úrasan élni tudni kell.........
azt hittem csak a funkcionárusok szoktak eszet osztani magas lóról, de nagyot tévedtem.........
köszönöm a jótanácsokat, de már régen megvolt, az én koromban már csak összegezünk........
ezért üzenem , hajrá, mutasson példát az ifjabb generációknak!!
"A támogatást folyósítónak nincs kötelezettsége arra vonatkozólag, hogy mikor, hogyan, miként utalja át az összegeket."
Nagyon óvatosan fogalmazok, mert már igen fárasztó a buzgó cenzorok állandó törlési mániája. Aki figyelmesen olvassa a cikket érzi a lényeget.
Magyarra fordítva, józsalacóék úgy és akkor csinálnak a pénzel bármit is amikor az nekik megfelel. Erre nincs semmilyen szabály, nincs aki felülbírálná.
Mondjuk kamatozik a bankban egy hangyányit, és arra persze szintén nincs konkrét szabály mi történik a kamattal.
Az olvsóközönség fantáziájára bízom, hogy kitalállja.......
Gyönnyörű!
Gyönyörű! Más nem jut eszembe, mint, hogy gyönyörű a páros. A múltbéli szabadkai magyar városvezetés diszpéldánya, a keservesen lebőgött kucseragéza, akit megjutalmaztak egy jól fizetó munkahellyel (de, nem ám tanárbácsiként, ami a becsületes szakmája) ehhez ráadásként kapta MNT-s funkciót és a funkcionárusok funkcionárusa a földön járó Budha józsalacó fogadják az amerikai küldötteket.
Elmondják nekik mi is a helyzet, mert ők aztán tudják...........a saját verziójukat.......
Csak hiányolom az elnöki tanácsost, vele lenne kerek a kép.......
Igazat beszél Bors őrmester! Az meg csak szépítí az ügyet, hogy a Szülőföld alapban ott ülnek azok akik aztán kapják a pénzt példának okáért dr.dr. p.árpád és más vmsz-esek. Akik aztán az MNT-ben is szerepelnek. Micsoda titánok, egyszerre több helyen is hősiesen helyt állnak, csak a közösség érdekében, önfeláldozóan. Ha valaki tolvajt kiállt, akkor ők azt szokták mondani: könnyű a pálya széléről bekiabálni. Igen, de azt nem mondják, hogy a pályára senkit sem engednek fel, mert az "magánterület".
Siralmas egy társaság.............
Kemény István, igazad van nagyon nem egy malomba őrlünk, és ez így van jól. Ennek ellenére én nem bunkóztalak le. Te megtetted, ez téged minősít.
A jelenlegi MNT-t sokan (többségünk) nem tartja demokratikusan megválasztottnak, és ezért semmilyen objektív okom nincs tisztelni vezetőit. Mivel (önjelölt) közszereplők, és ez tudtommal a szabad véleménynyilvánítás helye, fentartom magamnak a jogot, hogy élcelődjek velük. A közösből jogtalanúl mélyen merítettek, ezáltal meg is gazdagodtak és ezért még remélhetőleg ezen a világon is felelni fognak. Mint azt egyik csapattársuk írta a tegnapi napon a vajdaságma.info oldalán:
"Végső soron egyszer mindenkinek el kell számolnia cselekedeteivel,...."
Ez a fenti diszpéldányokra is vonatkozik.
egyetértünk, elnézést elírtam!
Kedves Mária! Kemény I. hivatalból keménykedik, gondolom megvan neki a (vm)számítása az adott ügyekben. Ne engedje, hogy provokálják. Arra kérném adja meg a linket ahol a vagyonbevallásoknak utánna lehet nézni. Mindenki beszél róluk, én meg nem találom sehol őket. Köszönöm.
Minden igyekezetem ellenére nem tudok megfelelni a cenzorok szigorának. Valakit, valakiket nagyon zavar a tények feltárása. A baj csak az, hogy nem következetes a cenzor csapat. Egyes sértegető, szinvonal alatti hozzászólások maradhatnak, míg az óvatosan fogalmazott, de következetesenen kritikus kommentek eltünnek. Hajra demokrácia!
Mindig tudtam, hogy a vezérbikának, ki egyben pásztora is jámbor nyájának, erősen balra dobog a szíve. De, hogy nyilvánosan ilyen bohócot csinál magából , azt nem gondoltam volna. Szégyen, gyalázat...............
410 | Az alkalmazottakkal kapcsolatos kiadások | 5.882.600,- | |
411 | 411100 | Az alkalmazottak bére, pótlékai és térítményei | 3.751.000,- |
412 | 412000 | Az alkalmazottak bérköltsége alapján a munkaadót terhelő szociális járulékok | 668.100,- |
413 | 413000 | Természetbeni juttatások | 250.000,- |
416 | 416100 | Jutalom, bonusz - jubileumi jutalom | 1.213.500,- |
420 | Áruk és szolgáltatások igénybe vétele | 20.471.400,- | |
421 | Állandó költségek | ||
421000 | Állandó költségek | 456.000,- | |
421100 | A fizetésforgalom és a banki szolgáltatások költségei | 120.000,- | |
421211 | Elektromos energia költsége | 6.400,- | |
421391 | Telekhasználati díj és egyéb kommunális költség | 50.000,- | |
421400 | Kommunikációs költségek | 2.200.000,- | |
421500 | Biztosítási költség | 257.000,- | |
422 | Utazási költségek | ||
422293 | Saját gépjármű használata alapján fizetett költségtérítés | 300.000,- | |
422900 | Egyéb utazási költség | 1.000.000,- | |
423 | Szerződés alapján végzett szolgáltatások | ||
423100 | Adminisztratív szolgáltatások | 2.300.000,- | |
423200 | Számítástechnikai szolgáltatások | 757.000,- | |
423410 | Nyomdai szolgáltatás | 400.000,- | |
423500 | Szakszolgáltatások | 2.000.000,- | |
423700 | Reprezentációs költség | 2.500.000,- | |
424 | Speciális szolgáltatások | ||
424210 | Oktatási szolgáltatás | 6.165.000,- |
Látom Samuel lett a közellenség, pedig csak megkérdőjelezi a sokak által megkérdőjelezhetetlen kérdéseket.
Viszont senki sem kommentálja a rasszista megnyílvánulásokat. Érdekes egy közönsége van ennek a fórumnak.
A Samuel által felvetett kérdésre ajánlom a 2/2009-es számú MNT határozat figyelmes elolvasását. Ez szól a pénzről.
Egy kis csemege a fentiekben!
Kedves Apó!
Azok alapján, hogy milyen intenzíven osztja itt a eszet a jónépnek, illetve lededozza őket, merek abból kiindúlni, hogy egy hozzám hasonló korosztályból származik (75+). Ha a választott álnevét is figyelembe veszem, akkor egy igazi bölcsek-bölcsével állunk itt szemben.
Igaz, a szájkaratés megjegyzés egy fiatalabb emberre enged következtetni.
Ha ez így van, akkor viszont vegyen vissza magából egy kicsit, mert erősen agitproppos jellegű az ilyen szónoklás.
Mindenki elismeri, hogy a maga csapata nyert, de attól még lehetnek kételyek. Az sem vitatható, hogy az alacsony részvételi arány valamit jelent. A logika azt diktálja, hogy csak az iratta fel a magát a választói listára aki szavazni is akart. Akkor aztán miért nem szavazott a majdnem 50%?
Erőt, egeszséget Apó elvtárs!
Ezen kereskedelmi monsztrum nyitásán, amely a többi cipősdoboz stílusban épült társával egyetemben bekerítí a városokat, mint annak idején az orosz laktanyák, csak egy biztos haszonévezője van egyelőre. Az aki az építkezési telket adta el a metronak. Jó a sárgák is kerestek valamit, egy-két politikai poént biztosan.
A többi a csillagokban van.
Nagyjából osztom caligula véleményét. Köztudott tény, hogy a pásztorok erősen balliberális beállítottságúak. Ha a mö lista az ővék (márpedig az) akkor az ő értelmezésük szerint a többiek csak tőlük jobbra lehetnek.
Ez felveti azt is, hogy a püspökök a baloldalt képviselték, ami igencsak aggályos.
Szinvonalas hozzászólás #2. És ez marad ?
Ha az egykor rettegett vezérrel így bánnak el, akkor pásztor család mit csinál a mezei tagokkal, ha azok netántán téves ösvényre lépnek. Felnégyelik őket? Vagy inkviziciós kinzásnak vetik őket alá?Ez a vég kezdetének ékes bizonyítéka..............
Logikus, miért is lett volna idő átbeszélni az előddel a tényállást és tisztességesen átvenni a munkát? Valószínűleg sokkal nagyobb prioritású feladatok vannak, és az első lépés várathat magára még egy pár hétig, hónapig, akkor meg majd úgysem számit már, át lehet ugrani. A funcionárusi élet rejtett szépsége, hogy nincs felelőség. Hajrá (dísz) magyarok a közigazgatásban!!
Most , mivel már nem érintett , a kispásztornak nincs kifogása az esetleges vagyonbevallással kapcsolatban. Azért arra mérget vennék , hogy józsalacónak lenne kifogása a vagyonbevallás ellen, hiszen az ő MNT -s pecsenyéje igen nagyra dagadt, és emellett a sok más kisebb pecsenyét is (elméletileg) nyilvánossá kellene tennie, ami nem lenne jó. A túl sok transzparenciát nem szeressük!!
Sokkal kellemesebb a félhomályban hajózgatni.
Mindenkinek ajánlom az MNT pénzügyi jelentéseinek áttanulmányozását (az MNT internet oldalán megtalállható). Nagyon tanúlságos olvasmányok. Ég a dohány.......
Pl. A 2008-as évben a nem szerény fizetéseik, napidíjaik és más juttatásaik mellé 1.242.000 dinár jutalmat és prémiumot osztottak maguknak józsalacóék. Hogy 2009-ben mennyire jutalmazták magukat még nem jelentették meg. Izgatottan várjuk az újabb éves elszámolást!!
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.