Fotó: Révész Róbert

KI IS AZ A SÁFRÁNY FERENC?

Aki hétfőnként Törmelékek az úton címmel jelentkezik a Magyar Szó hasábjain és annak internetes változatában…?

Nos, erre a kérdésre még én sem sejtem a helyes választ. Hogy ki vagyok én? Pár szóban talán csak annyit érdemes megjegyeznem, hogy egy ember, aki keresi önmagát, amióta csak tudatában van saját létezésének. Bolyong a világban, kérdéseket tesz fel, önmagának és másoknak. A válaszok fontosságát vitatja, megkérdőjelezi.

Martonoson született 1953-ban és bokáig érő porban hancúrozta végig korai gyermekkorát a falu egyetlen kövesútja mellett, hol a labdát kergetve, hol a libákat-vagy fordítva, mert akadt gúnár, amelyik egyetlen klottgatyával takart kis seggét is megcsípte-cseperedett fel. De hada-kozott a kakasokkal is, amelyek többszőr kis híjján a szemét vájták volna ki, és akadt konfliktusa egy kis csikóval,amelyik úgy állon rúgta,hogy azóta is szikrázik a szeme,ha ez eszébe jut. Hogy a lovakat mennyire szerette? Imádta. Mindig a szomszéd Török Pista bácsi lovait hajtotta volna, és ha ezt megengedték neki, ő volt a világ legboldogabb gyermeke. Sok időt töltött a sar ki kovácsműhelyben is, ahol Jani bácsi, a kovács, mint saját fiát nevelgette.

1959-ben Zentára költözött a család. Azóta e város körül forog az élete. Itt fejezte az iskoláit, tanítói és tanárai legnagyobb rémületére. Mindig kilógott a sorból. Izgága természete és korai igazság érzete állandó konfliktusok tömbkelegét zúdította rá. Ő meg rájuk. Apja többször megjegyezte: Ha ebből a gyerekből egyszer rendes ember lesz? A rendes fogalma azóta is tisztázatlan fogalom maradt mindkettőjük számára.

Még az egyetemet is befejezi. Kvázi közgazdász lesz, de ez a pálya különösebben nem érdekli.

Járja a világot 17 éves kora óta, egyedül, előtte a családdal. Nyelveket tanul az élettől, előbb Hamburgban, majd Angliában. Ott tölti fiatalsága legszebb nyarait, dolgozva Gt.Yarmouthban,

egy nyaralóközpontban, ahol megismeri a munka becsületét. Tapasztalatokat gyűjt egy életre.

A focit továbbra is szereti. Így jut el a Wembley-be, mint egyszerű halandó, majd beszökik a híres Ajax stadionba, ahol az öccsével és Kosta barátjával rúgják a bőrt, órákon át, amíg a gondnok könyörögve kéri őket, hogy hagyják el a fő pályát, amit éppen most füvesítettek újra, és ját szonak a 23 másik pálya egyikén, ha már nem tudnak foci nélkül élni.

1979-ben eltéved az iskolába-„tanítani”-mert Amerikába készül. Két hónapra, és azt máskép-pen nem tudná kivitelezni. Így marad, véletlenül 12 évig a suliban, ahol rendhagyó módon hancúrozik a csemetékkel, ritkán feletetve, annál többet kérdeztetve. Valamilyen tekintély romboláson ügyködve, gondolkodni tanítja a nebulókat, ala Szókratész módszer urbanizált késői változata…Jól elvannak.

Érdekes-1980/81-es évben kötelező katonai szolgálatát tölti Szlovéniában, ahol olyan boldog és aktív életet él,- rengeteget tanul és megismeri Mladent,a zsidót, Milovant, a boszanacot, akik mai napig meghatározzák későbbi életét-hogy az már feltűnik az egész kaszárnyának. Ludi madjar-ként vált közismertté, aki egy söprűvel, lapáttal és talicskával a kezében állandóan takarít.

Kaszájával még vasárnap is idegesíti az ügyeletes tisztet, fütyörészve kaszálva, amíg az hozzá nem rendeli, megtíltván a kaszálást, helyette elrendelvén a beszélgetést. Nehéz szívvel szerel le, hagyja ott bajtársait, órákig járkálva le-fel a kaszárnya udvarán, mint aki sejt valamit…

1982-ben megismerkedik Djuro Susnjic-tyal, a Szellemmel. Ez a találkozás végleg meghatározza élete alakulását, értelmiségi angazsáltságát.

1983-ban a legendás blues túrán Viktor és Milovan társaságában körbeutazzák Amerikát.

1984-ben ismételnek, csak ekkor Öcsi és Milovan az utitárs és Alaszka a központi cél.

1985-ben váratlanul egy este bekopognak lakásán. Szerelmes lesz, fülig. Megnősül és 1988-ban ikrei születnek, Sára és Árpád.

1986-ban még egyszer átrándul Amerikába. Ezuttal útvezetőként mutatja meg azt a világot újdonsült feleségének és még két kedves barátnak.

1990-ben a Napló megjelenése váratlan fordulatot hoz az életében. Felcsap rikkancsnak.

1991 szeptember 21.-én elindul Újvidékre és kiköt Szegeden. Azóta kényszerpályán van. Eszi a „palesztínok” keserű kenyerét és éli emigrációban edzett életét.

1992-ben, kínjában, munkaterápia gyanánt, munkatársaival létrehozza az ország egyik legnagyobb kersekedelmi hálózatát.

Közben gyorsan múlik az élet, még papucsban is, mert már vagy harminc éve, ha csak teheti,

papucsban jár, anno csináltatott hat párat a papucsossal, és eszébe jutott, hogy megírja kalandjait, Törmelékek az úton- címmel, valamilyen nyolmot hagyva maga után.

Legtöbb idejét a Tiszához címzett szanatóriumban tölti, ahol a nagy folyó Vaszudévához hasonlóan mesél neki, tanítja őt, ő meg hallgatja a tanítást, símogatja a csendes vizet…

Reméli, ezen írásfoszlányok nem csak az ő emlékeit őrzik meg itt-ott, hanem esetleg utat mutat nak azon fiatalok számára, akik nem nyugszanak és elindulnak valamikor, valahová, önmagukat keresve, hogy hazataláljonak…

Sáfrány Ferenc

Szeged, 2009. 04. 26.-án