Purger Tibor
Purger Tibor a Magyar Szó washingtoni embere: külpolitikai elemző, újságíró, lapszerkesztő és -alapító, televíziós alkotó. Megélhetését viszont a számítástechnika jelenti. Igyekszik korunk minden égető kérdéséről véleményt formálni – de néha azt is elismeri, hogy a rendelkezésre álló ismeretanyag alapján ez lehetetlen.
ELEFÁNT A PORCELÁNBOLTBAN – Rövidlátó jobboldal, hibát hibára halmozó jelöltek, kegyetlen nőpolitika – Mivé lett (ha volt) a Bush-féle „könyörületes kapitalizmus”?
Munkatársunk jegyzete
Washington, február 3.
Két nap alatt háromszor is megdöbbentette Amerikát a jobboldali figurák társadalmi esetlensége – vagy inkább gőgös rövidlátásból fakadó kíméletlensége.
REPUBLIKÁNUS JELÖLŐHARC – Romney utcahosszal nyert Floridában, de a maraton folytatódik – Egymást támadják a jobboldali jelöltek, míg Obama az országot járja
Munkatársunk jegyzete
Washington, február 2.
Miközben Európa egyes részeit csikorgó hideg kerítette hatalmába, Amerika keleti partján újra langyos a tél, Florida déli csücskén pedig a +20 fokot is eléri a higanyszál. A napsütéses állam republikánus berkeiben pedig egyenesen forrongott a levegő az elmúlt napokban: az elnökjelöltek megszállták Floridát a keddi előválasztásra kampányolva: nagygyűlések, tévéviták, politikai reklámok özönét zúdították a választókra – meg egymásra.
KIEGYEZÉSSEL A KILÁBALÁS FELÉ? – Fordítva szokott lenni: Türelmes politika ellenzékből – Bajnai Gordon megszólal
Munkatársunk jegyzete
Washington, január 13.
„Ki támadta meg Magyarországot?” – harsogják egy bulvárszintű bizniszújság címoldaláról a vészjósló kérdést a budapesti lapárus bódék.
Nem mind kutya, aki „ugat” – Nem mind áruló, akinek valami nem tetszik – Magyar valóság külföldi szemmel
Munkatársunk jegyzete
Washington, január 5.
Egy hónappal ezelőtt vágott vissza az Egyesült Államok budapesti nagykövetének a magyar köztársasági elnök Washington kellős közepén azzal a(z oda)szólással, hogy „a kutyák ugatnak, a karaván meg halad”, miután „megköszönte” a baráti kritikát.
MEGKEZDŐDTEK AZ AMERIKAI ELŐVÁLASZTÁSOK – Nyolc szavazaton múlott: Romney az első Iowában – A folytatás bonyolult, de győzedelmeskedni látszik a józan ész – Perry és Bachman feladta: 480 dollár annyit ér, mint 4 (semmit)
Munkatársunk jegyzete
Washington, január 4.
Féléves előkampány és tucatnyi tévévita után kedden megkezdődött a Republikánus Párt elnökjelöltségéért folytatott hivatalos előválasztási harca.Ez a sorozat dönti majd el, ki lesz Barack Obama ellenfele idén novemberben. Az első akadályt Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó vette legsikeresebben.
Mitt Romney feleségével és fiaival ünnepli a győzelmet (Fotó: Beta/AP)
Év végi tűnődés sületlen politikákról és megvezetett választókról
Mukatársunk jegyzete
Washington, december 30.
A mögöttünk álló esztendő kemény politikai csatározások éve volt – minden olyan társadalomban, amely bennünket, vajdasági magyarokat akár közelről, akár távolról, de érint: Amerika, az Európai Unió, Magyarország, Szerbia, sőt a magunk izlandnyi (de sajnos csak „pannon tengerész”) népe is belső viaskodások, vívódások fizető, de bekötözött utasa, az engedni-még-véletlenül-se forrófejű vezérkedések áldozata.
A képviselőházi jobboldal lemondott a kisembereknek szánt adócsökkentés ellenzéséről – Médiacsoda a fővárosban – AMERIKA A TÉLI NAPFORDULÓ UTÁN
Tudósítónk jegyzete
Washington, december 23.
Alulírott gyorsan elismeri, hogy a főcím és az első alcím nem egészen eredeti: a Washington Post pénteki számának vezető címlapi anyagaiból lett átemelve.
AZ IRAKI HÁBORÚ VÉGE – A Birodalom (kétszer) odavágott és (másodszor is) kivonult – Mit hagy hátra?
Tudósítónk jegyzete
Washington, december 16.
Milliók tartottak örömünnepet mindkét országban, amikor az utolsó amerikai katona a héten elhagyta Irakot.
DEMOKRÁCIA-TRENDEK – Magyar hét” volt Amerikában: meglátások és aggodalmak
Tudósítónk jegyzete
Washington, december 14.
Már megint „besúghatta valaki Magyarországot”, mondhatná a távoli szemlélő a pesti kormánypárti sajtókörökben elterjedt szóhasználattal élve, hiszen a hét első két napján három esetben is napirendre került a magyar demokrácia állapota az Egyesült Államokban.
Most nem, de majdnem: Tadićék pótvizsgán -- SZERBIA EURÓPÁJA, EURÓPA SZERBIÁJA
Tudósítónk jegyzete
Washington, december 9.
„Érdemes feltenni a kérdést, hogy miért szorítják Szerbiát a modern történelmi folyamatok peremére?” – tette fel a szónoki kérdést a szerb köztársasági elnök abban a segélykiáltásban, amelyet a Frankfurter Allgemeine Zeitung közölt a tagjelöltségi EU-döntés előtt néhány órával.
De az igazság is nyugodtan keresgethető – Elnök(jelöltek) és ellenfelek
Deficitcsökkentés és jelöltállítás
Kudarcot vallott a szuperbizottság – Egymásra hanyatlanak a republikánus jelöltek
99 kontra 9-9-9
Bilincsben a rendőrkapitány – Terjed az „agybénulás” az elnökjelöltek között – Két hónapos a Foglald el a Wall Streetet mozgalomVilágrengető tiltakozástól tart a Tőke
A választók vereséget mértek a Tea Party erőszakos politikájára: maradnak a szakszervezeti jogok, a magzatelhajtás, az együttműködés kényszere – Cain támadva magyarázkodik, Perry egyre nagyobbakat bukdácsol
EGY AMERIKAI ELNÖKJELÖLT GONDJAI – Nők és atomfegyverek – Mibe bukik bele Herman Cain
KI-X-ELVE – A csiripforradalmak eddigi mérlege és újfajta céltáblája
MINEK AZ ENSZ, MINEK A SEGÉLY!? – Friss kóstoló az amerikai jobboldali elnökjelöltek politikai konyhájáról
A HATALOM ÉS STABILITÁS ÁRA – Mi lesz a „világ bankárából és csendőréből”?
TERJEDNEK A TÜNTETÉSEK AMERIKÁBAN – Underground módszerekkel kezdődött, de a fő áramlatba torkollhat a három hete tartó tiltakozás – A kilátástalanság sikolya az extraprofit felhőkarcolóinak tövében
