Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


icon
Diósi Árpád

1979 nyarán, Róbert napján születtem Zomborban, az ikrek jegyében. Piciny falumban kijártam az elemit, majd Bajára látogattam, ahol a középiskola mellett megtanultam, mi a túlélés (dolgoztam pincérként, házalóként, kutyatápszer-készítőként, kőművesként, de kapáltam különböző termőföldeken is). A környezetvédelmi és vízügyi technikum után valami furcsa módon Zsámbékon, majd Vácott folytattam útkeresésem, főiskolán. Itt szociálpedagógiával és hitoktatással bíbelődtem, de közben pincérkedtem, fotóztam, folyóiratot szerkesztettem (Domonkos szemle, 2004) és álmokat szövögettem Budapesten. Katonaköteles személyként mégis hazajöttem és megértettem mi a honvágy. Hisz nem vágytam már sehova.

Ismerőseimmel 2006-ban megalapítottam Bezdán első hivatalos honlapját és a zombori Dunatáj hetilapnak tudósítgattam. Egy évre rá a Pro Media Újságíró Iskolában csiszolgattam tudásom, majd miután 2008 tavaszán megnyertem a Közegellenállás riportpályázatot, hirtelen Szabadkán találtam magam. Itt először a szabadkai rovat munkatársa, majd a belpolitika, vagyis a belföld rovat újságírója lettem.

Szenvedélyesen szeretek élni, imádom a konyhaművészetet és a könyvek illatát. Az ősz hajszálaimat gyarapító belpolitikai élet ellenére viszont mindenben megtalálom a szépet. Főleg a lányokban.

Merengve szemlélek.

Re :

fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers