Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
A hajnali 3-4 óráig tartó nyitvatartás ráadásul szerintem nem is mondható túl soknak. Magyarországon jópár ismert szórakozóhelyen, nem 2 órakor csuk be a disco. Kecelen is mikor mi eljöttünk hajnali 6 órakor, még tele volt a disco. Szegeden is hajnali 5 órakor is még tömeg tartózkodik bent. Szóval szerintem sem a nyitvatartás az ok. Szegeden a Sing-be 18 éven aluliakat nem is engednek be. Szerintem bekellene vezetni azt, hogy 15 éven aluliak semmilyen éjszakai szórakozóhelyre nem léphetnek be. Tehát aki még nem töltötte be a 15 évet az ne mennyen discoba. Sokszor látni, hogy a 12-13 évesek már isznak és cigarettáznak..maguk szerint ez helyén való? Személy szerint a szülőket tartom legjobban felelősnek, valamint az iskolákban való nevelés gyenge szintjét. Ez a rohanó világ sajnos nagyon nagy bátorságra és beképzeltségre kényszeríti a fiatalokat. Gyakran az 5-6 os álltalános iskolások visszafeleselnek a tanároknak, illetlen szavakat mondanak, neveletlenek. Akkor tesszük fel a kérdést, milyenek lesznek ezek a gyerekek majd 17-18 évesen amikor discoba járnak majd. Nagy eséllyel a randalirozó, szemetes felforgató és pad szétszedők sorába kerülnek. Fegyelem mintha kiveszett volna a mai világból. Mostmár a gyereket nem szabad fenyíteni, sem leszidni mert akkor sérülnek szegény gyermek jogai. Szóval van itt probléma nagyon is sok. A hamarabbi diisco bezárással viszont semmilyen eredményt nem fognak elérni, csak a fiatalok ellenszenvét növelnék meg szerintem. Akkor meg azért randaliroznának egyesek, mert már 2 órakor becsukna a disco. Inkább legyen több rendőr a szórakozó helyek környékén. Legyenek az iskolákban kötelezően olyan órák, ahol a fiatalok illemet, etikát tanulnak. Szerintem már álltalános iskolában szükség lenne erre. Tanitani kúltúrált életvitelt, ha már a szülők sok esetben ezt nem teszik meg....
Telekom Srbija állami tulajdon többségében. 20%-a Görög tulajdonban van. Azt hangoztatják, hogy privatizálni akarják. Csak azt nem értem miért? Miért akar az állam megszabadulni egy olyan cégtől, ami aranytojást tojó tyúk? Miért kell eladni egy céget ami állandó bevételi forrás az állam számára? Én nem látom ennek értelmét. Persze a zsebek megtömése az egy dolog, de attól még Szerbiának nem lesz jobb, hogy eladja saját telekommunikációs cégét, egy korszerű céget, a telekommunikációs szektorban óriási lehetőségek vannak még és jelenleg is pozitiv mérleggel dolgozik. Akkor miért akarják tönkretenni? Ez a fene nagy demokrácia meg Nyugatnak való megfelelés? A 2. szolgáltató megfelelő feltételek mellett pedig jó ösztönző erő lenne a fejlesztések ütemét tekintve, ugyanakkor nem biztos, hogy nekünk felhasználóknak, annyira de annyira jó lesz...Majd kiderül, ha beborul...
Mindenre adót rónak ki mostmár. Még jó, hogy az internetre külön nem kell fizetni adót, vagy szerintem bekellene vezetni a felkelési adót, az alvási adót, a járda használati díjat, talán még lehetne adót kiróni mondjuk a nézelődésre, fényképezésre....Hülyék...
Megkellene alakítani a VMK-t ( Vajdasági Magyar Koalició-t ) vagy valami hasonló néven bejegyeztetni EGYETLEN EGY magyar pártot. A többi magyar pártot pedig felszámolni. Semmi kitérés arra, hogy szociális, demokrata, kommunista meg mittudomén milyen hangzatos zagyvaságokat hallani mindenfelé. Egység kell semmi más. Áldozatokat kell hozni, felkell, hogy áldozzák a jelenlegi 5 magyar párt elnökei és magas rangú poziciót "uraló" tagjai a saját érdekeiket és a VAJDASÁGI MAGYAROK érdekeit kell legfőbb prioritásként kezelniük. Ha szükséges teljes átalakításra, reformra van szükség a Vajdasági magyar politizálásban. Más út nem szolgálhatja az érdekeinket. Az egyszerű embereket nem az érdekli, hogy a VMSZ meg az MPSZ, VDMP, VDMK, MRM egymással zúgolódik, veszekedik, harcol a poziciókért, egymás ellen stb, hanem az érdekli milyen lesz az élete ebben a siralmas helyzetű országban. Ha a jelenlegi 5 magyar párt elnökei nem tudják elismerni azt, hogy az összefogáson kívül más megoldás NINCS akkor őszinten sajnálom őket. Akkor még kevesebb reménye lesz a vajdasági magyar embereknek és ennek hatásaként nekünk fiataloknak....
Ingyenes vírusirtó még pl. AVG, AviraAntivir...Személy szerint az Avira AntiVir-t használom már több hónapja, maximálisan megvagyok elégedve vele, tökéletesen dolgozik, kevés memóriát fogyaszt...ráadásul az MSN virusokat is kitudja irtani, amivel sok fizetős antivirus program nem büszkélkedhet.
Ez már annyira nevetséges amit a szerb vezetők csinálnak. Engedjék már el Koszovót. Nem hozott pénzbeli és érdembeli dolgot sohasem, csupán a kasszát ürítette mindig is és még jelenleg is. Előre nézz szerb patrióta!
Még ne legyen Szerbiában választás. Nem hiszem, hogy szükség lenne rá. Mivel semmi sem változnak, csak még több pénz menne el a felesleges választási kampányokra...
Egy új cikk alapján, lehet nem lesz az egészből semmi....
Pedig igenis szükség van mindezen dolgokra...
Független Vajdaságot! S már meg is oldódik a probléma...Szerbia meg saját magától sehova sem jutna és könyörögne Vajdaságnak, hogy ők is belépjenek az önnáló Vajdaságba :) Utópisztikus álom...Pedig jó lenne!
Elviseltem volna az agyonra hangoztatott személyenkénti 1000euro-t...Már terveim is voltak vele! Ez vagy Szerbia...igéret sok, eredmény semmi...
Azt nem értem, hogy ha valakinek havonta 100.000 dinár a fizetése, akkor hogyhogy nincs megtakarított pénze? Sok-sok ember még a havi pár 10.000 dinárból is tud félretenni az inségesebb időkre. Akkor mire költik ezek a nagy politikusok a havonta kapott 100.000 dináros fizetéseiket és prémiumokat?
Ezekkel a menekültekkel mindig csak a gond van. Azthiszik ők valakik. Közben senkik, akik elszöktek kitudja honnan és itt dirigálnak a mi szülőföldünkön. Engem is ilyen menekült palánta rugdosott meg Szabadkán még 2002-ben a Vajdasági Bank közelében, csak azért mert magyar vagyok...Szóval még szép, hogy zavaró az ilyesmit látni, hogy ha valaki szerb akkor csak dorgálást kap, ha viszont valamelyik kisebbséghez tartozik, főképp magyar nemzetiséghez akkor bűncselekményt fognak rá....Nesze neked Szerbia! Bravo....
Nekem speciel semmi bajom a Pannon RTV-vel. Sokkal szimpatikusabb mint a Szabadkai Rádió. Jobb a műsor stb. De kinek a pap kinek a papné.
Dícséretes és követendő az emberségesség és tenni akarás...Hajrá és sok sikert minden Rotary-s akcióhoz...
Valóban érdekes az, hogy a DP -s magyarokról és felszólalásaikról stb. sosem hallani a sajtóban, valószínűleg mert nem történik semmilyen felszólalás a magyarságot érintő témákban az ő részükről.Akárhogy hőbörögnek egyesek a VMSZ ellen, Pásztor Bálint rengetegszer felszólal és igenis igyekeznek a magyarság érdekeit előtérbe hozni. Még jobb lenne ha mind az 5 magyar pártnak lenne legalább egy-egy tagja a parlamentben és lenne magyar frakció vagy minek nevezik. Remélem a következő választásokon magyar emberből minimum 6-8 an is lesznek a parlamentben, és egyáltalán nem számít melyik párt tagjai, de legyen mind az 5 pártnak képviselője. Akkor nem lenne sárdobálás, hanem dolgozni és tenni kellene....
Húha. Éppen nemrég vettem észre, hogy nincs adás a 90-es MHz-en. Nem is volt semmi előjele ennek a Ratel általi bezárásnak? Fogyatkoznak a rádiók...Bezzeg szerb rádió annyi van mint a nyűg.
Szerintem felesleges egyéni otthoni használatra az 1mbps től gyorsabb kapcsolat. Nincs értelme álltalános célra. Esetleg annak fontos ettől gyorsabb csomag aki tölti le a sok illegális tartalmat. Nekem perpillanat 768kbps/128kbps kapcsolatom van Wireless Internet-en..Megvagyok elégedve vele maximálisan. Kábeles internetre valamint ADSL-re viszont nincs lehetőség a falunkban.
Szerintem a sétáló utcának nincs létjogosultsága. Vagy ha már ennyire fontosnak tartják akkor miért nem veszik figyelembe a polgárok akaratát. Tehát legyen minden nap használható az utca délután 3 óráig kb. Azután pedig lehet rajta sétálni. Bár felesleges, mert a BG rendszámú autók simán áthajtanak rajta és nem igazán érdekli őket, hogy lezárt útszakasz. Az szép, hogy szeretnének tartalmat adni a sétáló utcára, ugyanakkor úgysem sikerül olyat létrehozni mint amilyen pl. a Szeged-i Kárász utca..Kicsit meggondolatlannak tűnik ez az egész.
A szemétszedéssel kapcsolatban pedig az érdekelne, hogy az 1 millió euro-s befektetés amit mindenki hajtogat, tulajdonképpen miben merül ki? Tehát az, hogy a cég saját részére megvásárolja az eszközöket, illetve beszerzi a szemetes kukákat a lakosság részére az nem befektetés, hanem a munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzése. Tehát továbbra is kérdéses, hogy mire fektet majd be a Brantner cirka 97 millió dinárt. Mondjuk telyes egészében megszüntetné a szemét telepeket a Község területén illetve, ha környezetvédelmi akciókat szervezne az tetszene...
Tegyük hozzá, hogy Nándorfehérvártól lejjebb meg nem fizet senki semmit...Nem képesek fizetni a villanyáramot, vizet, adókat...Sőt még a politikusok is bejelentik,hogy nem fizetik a villany áramot. Erre fel itt Vajdaságban bekell hajtani ugyebár a pénzt, ha pedig tartozik valaki 1000dinárral akkor lekapcsolják. Mennyenek a.....
Szegeden a CinemaCity-ben néztem decemberben az Avatar Digital 3D-s verzióját. Nekem eszméletlenül tetszett éles és szép volt a kép. Nagyon tetszett a mélység érzet. De maga a film is a legjobbak között van számomra emiatt is felejthetetlen élmény volt. Sajnos Budapestre kicsit drága lenne felugrani egy IMAX mozizásra...
dr gombos talán nem járt szórakozni sosem?
Igenis a hajnali 2-ig való nyitvatartás nagyon rossz, tekintve hogy mi is régen sokszor 11 órára értünk a discoba, mert addig nem sikerült összeszedni a társaságot, meg hát sok ember este 8-ig dolgozik, illetve az iskolából is busszal este 8 vagy fél 9 körül értünk haza, természetesen péntekenként valahogy mindig rossz volt az órarend. Akarva akaratlanul sem tudtunk volna 11 előtt odaérni a discoba. Valóban rövid az a pár óra amit szórakozással tölthetnek a fiatalok, és igenis igaza van Bilicki Nándor illetve Rácz Szabó László-nak is.
Valamint ez a sört az ovisoknak szöveg értelmetlen, az, hogy melyik fiatal iszik, melyik nem nagyon sok mindentől függ, és főleg nem attól, hogy a szórakozóhelyen árulnak-e alkoholos italt. Az meg hogy 18 éven aluliakat nem szolgálnak szerintem helyénvaló, de a fiatalok sem ostobák, megvetetik az idősebb haverokkal. Szóval ezzel a rendelettel nem lehet korlátozni a fiatalok italozási szokásait. Amerikában 21 év ez a küszöb, szóval lenne még mit változtatni az itteni kúltúrán stb.
Minap egy üzletben egy kislány, volt kb. 6-7 éves, cigarettát vett, 2 dobozzal. A boltban egyből kiszolgálták. Persze két véglete van a dolognak, valószinűleg szülei ott vásárolnak az üzletben és az elárusito ismeri őket, nyilvánvaló, hogy nem a kislány dohányzik, ugyanakkor a törvény értelmében 18 életévét be nem töltött személynek nem is szabadna cigarettát eladni...Szóval sok mindenben kellene még tanulnunk, illetve több törődésre és tanitásra kellene a szülőket sarkalni. Mert sok fiatallal igenis nem foglalkoznak a szülei a kellő időszakban, és emiatt lesz sok fiatal arogáns, kötözködő, agressziv, iszákos, drogos....
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.