Hang-Kép
A Horvát Köztársaság D5-ös digitális tévé-műsorszóró, legtöbb jeladóval rendelkező, Rijeka körüli övezetében január 26-án, a legészakibb, D3-asban pedig, március 3-án álltak le a műsorszórással az analóg adók és csak digitálisan közvetítik a műsorokat. Október elejéig, minden bizonnyal mind a kilenc horvátországi régió leáll az analóg műsorok sugárzásával és a továbbiakban csak digitális, DVB-T jeleket sugároz.
A hegyvidék megkívánja a több, rövid hatótávolságú adóból álló hálózatokat. Régiónként egy-egy csatornája (frekvenciája) van a MUX-A és MUX-B multiplexerek DVB-T jeleinek Horvátországban, melyekbe a nemzeti műsorokat tömörítik. A MUX-B jelet azonban egyelőre nem továbbítja minden adó. Továbbá, tervben van MUX-D jelek sugárzása is, ezekben, a régiók az igények szerint egyéni műsor-összeállításaikat továbbítják. A D1, D3, D7 és D9-es körzetek MUX-D szolgáltatóit eddig még nem határozták meg. A MUX-A-n a HRT három műsorát továbbítják, míg a MUX-B-n a műsorhelyekért pl. a CMC , RetroNET , RTL 2 Serije , RTL 2 Zabava , TV Doma , RTL Televizija , Nova Tv és Kapital Network versenyeznek. Utóbbi már megnyerte tenderét és sugározni fogják, míg az első kettőt dokumentáció hiányában valószínűleg elvetették. További két műsort választanak ki a MUX-B-be, utóbbiak, talán esélyesebbek. Mivel, a régiókban ugyanazon a frekvenciákon sugároznak az adók, ezért a jó vételért igen precízen, jól ráirányítottan szükséges az UHF antennát felszerelni. Az Inglar 4591-F szélessávú antennát távolsági vételkor célszerű igénybe venni. Két szomszédos régió határövezeteiben élők valószínűleg foghatják mindkét régió egyes adóinak jeleit, és valószínű, hogy a Dunamentén, Vajdaságban is foghatják a Beljéről (45°47'N, 18°41'E), Borinciről (45°18'N, 18°44'E), vagy az Eszékről (45°33'N, 18°40'E) sugárzott adást, május 25-étől már csak digitálisan, amikorra a D1-es régió átállását tervezik. A D7 március 30., a D9 április 27., a D2 június 29., a D6 július 20., a D8 augusztus 17., a D4 régió pedig október 5-én kapcsolna át.
MUX A és MUX B csatornák és frekvenciák (Mhz) régiónként: A D1-en a MUX A-t a 47. (682), a MUX B-t pedig a 42. (642); a D2-n a 23. (490), és 39. (618); a D3-on a 44. (658) és 48. (690); a D4-en a 42. (642) és 48. (690); D5-ön a 28-as (530) és 53-as (730); a D6-on az 54. (738) és 30. (546); a D7-en az 51. (714) és 59. (778); a D8-on a 33. (570) és 53. (730); a Montenegróval szomszédos D9-es régióban pedig az 51. (714 Mhz) és 59. (778 Mhz) csatornákon sugározzák (de, ez változhat) a MUX A és MUX B csomagok DVB-T jeleit, eddig egy jeladó kivételével mindet vízszintes polarizáción. Ám ezek csak az ún. SD , hagyományos, azaz alacsony fölbontású műsorok, melyek vételéhez MPEG-2 -es jelvevő készülék is elég, de a szakemberek felhívják a figyelmet az MPEG4 -es dekódolásra is képes, minőségesebb, igaz, drágább vevőkészülékek megvételére, mivel évek múltán csak ilyen, jobban tömörített adások lesznek.
Az MPEG-4-es (H.264) kódolású, akár HD , azaz magas fölbontású (mely lehet 1920x1080-as FullHD is), AC3 -as tömörítésű Dolby Surround térhatású hanggal sugárzott HRT műsor(oka)t a D1-es régióban az eszéki josipovaci (45°33'N, 18°35'E) adóról, a 33-as (570 Mhz), a D4-ben az 56-os (754 Mhz), a D5-ben a 36-os (594 Mhz), a D8-ban pedig a 46-os (674 Mhz) csatornán lehet fogni egyelőre, mindenhol vízszintesen fölállított antennával. (Ha, a vevőkészülék csak MPEG2-es, a képe nem nézhető, de a hangja azért hallható.) Szerbiában ehhez hasonló DVB-T2, akár magas fölbontású, jobb minőségű, és akkor már valószínűleg, valamivel olcsóbb rendszert terveznek fölállítani 2012-től. Ezért már nem tervezik teljes lefedettséggel MPEG2-es DVB-T hálózat kiépítését az országban.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.