Ámazonban amama irtó leteremtett a pimasz messéim miatt, és a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak a jövőben, miket írok a nemzeti tanácsról meg a magyar politikusainkról, mert olyat kapok nádpálcával a fenekemre, hogy megemlegetem!
Ami a kisebbik baj, demégplusz miket kapok a zolvasóktól, ha megszűnik a Magyarzó!
– Honnan veszed ezt a marhaságot, Tematild, hogy megszűnhet egyetlen napilapunk?! – izgula atata.
– Nem marhaság, Tegyula. Olvastam a Dudás Karcsi kijelentését a nemzeti tanács múlt heti zentai tanácskozásán, amikor kerek-perec kimondta, hogy Magyarzó csak addig lesz, amíg a közösség akarja és eltartja. Én csak attól félek, nehogy valamivel felbosszantsuk a Karcsit, aki már így is nagyon pipás a lapra, és még képes lesz odaszólni a közösségnek, hogy ne tartsa el többé.
– Várjál, Tematild! Nem eszik olyan forrón a kását, ahogyan azon a zentai tanácskozáson kifőzték! – nyugtatá őt atata. – Ezt csak amolyan figyelmeztetésnek szánták a lapnak, mert egyes MNT-tagok ilyen-olyan okokból elégedetlenek a Magyarzó szerkesztésével. Állítólag szembemegy a közösséggel. Nem építi a közösséget, mint a helyes úton járó Hét Nap, hanem rombolja.
– Na, én aztán jól felhúztam magam azon a tudósításon – háborga a Zacsek. – Főleg azon a javaslaton, hogyaszongya: a Magyar Szó szerkesztéspolitikáját felügyelő laptanácsot kell létrehozni! Előbb azt hittem, hogy káprázik a szemem, vagy hogy tévedésből egy húsz évvel ezelőtti újságot olvasok, amikor a komitét így próbálta megzabolázni az újságírókat. De hogy a mai demokráciában egyes MNT-tagoknak ilyesmi jusson az eszébe, az már tényleg minden képzeletet felülmúl!
– Jó, talán úgy gondolták, hogy nem árt egy testület, amely bölcs tanácsokkal segíti a szerkesztőket – csitítá őt atata. – Eligazítja őket a bonyolult pártpolitikai útvesztőkben.
– Egy frászt akarnak ezek segíteni! – folytatá a Zacsek. – A maguk szűk látását akarják rákényszeríteni a lapra, nem törődve az olvasók igényével. Én csak azt kérdem, hogy hol voltak eme aggódó káderek, amikor a Magyarzó firkászai, állásukat kockáztatva, tüntettek a Bozsovics tartományi kormányfő próbálkozásai ellen, aki mindenáron rá akarta kényszeríteni őket a háborús politika dicsőítésére? Akkor sikerült megvédeni a lapot az állami diktatúrával szemben, most pedig a saját nemzeti tanácsunk fenyegeti megszüntetéssel?! Erre mondom én: ments meg, Uram, az ilyen barátoktól és segítőktől, az ellenségeimmel pedig elbánok magam is!
– Ti csak politizáljatok, de én mégis aggódok a Pistiért, akit sehogyse tudunk leszoktatni a szájaskodásról – sopánkoda amama. – Még majd tényleg előveszik a nádpálcát a felügyelő laptanácsban. Nem szeretném, ha egyszer lila hurkákkal jönne haza. Mit mondana az osztálytársainak?
– Ne beszélj szamárságot, Tematild – inté őt atata. – A Józsa László csak átvitt értelemben emlegette a nádpálcát a laptanáccsal kapcsolatban. Biztosan csak atyai intelmekre gondoltak a fegyelmezés kapcsán.
Jaés a Kovács kék-zöld foltokkal, hiányos fogsorral állít be a munkahelyére.
– Képzeljétek – meséli a kollégáknak – tegnap este nem ismert meg a kutyám, amikor a kocsmából hazamentem. Nekem ugrott, és jól ellátta a bajom.
A társai összenéznek, egyikük megjegyzi:
– Te Kovács, én elválnék az ilyen kutyától...
A Jeremics viszont annyira ragaszkodik a Koszovóhoz, hogy semmi szín alatt nem válna el tőle. A héten Budapesten figyelmeztette a nyugatiakat, hogy nagy tévedésben ringatják magukat. Mert ha Szerbiát válaszút elé állítanák, hogy Európa vagy Koszovó, akkor irtó meglepődnének, mert mi az utóbbit választanánk.
– Érdekes, úgy látszik, ez valami járvány mostanában a politikusainknál – jegyzé a Zacsek.
– Már megint rébuszokban beszél, Zacsek. Mi a járvány maga szerint?
– Az, hogy annyira beképzeltek, hogy fejedelmi többes számban beszélnek. A Jeremics az egész ország nevében jelenti ki, hogy nekünk mi a fontosabb, a Dudás Karcsi pedig az egész közösségünk nevében fenyegetőzik napilapunk megszüntetésével. Közben engem a kutya se kérdez, se mint olvasót, se mint nyavalyás manyinás állampolgárt, hogy na, te balek, mi kell neked?
Jaés cigányzenekar játszik a híres étteremben, utána vacsorát kapnak, a pincér kihozza az ételt. A prímás elveszi a legnagyobb szelet húst. A brácsás mérgesen rászól:
– Miért pont a legnagyobb szelet húst vetted el?
– Miért, te melyiket vetted volna el?
– Én a legkisebbet!
– Ott van előtted, egyed!
PISTIKE, pimasz messélő és eltartott brácsás
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.