„Kis fenyőfa, nagy fenyőfa,
Kisült-e már a malacka?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegébe!”
A Zacsekpeti meg én pedig elhatároztuk, hogy az ünnepekre olyan jók leszünk, mint a zangyalok! Hadd örüljenek a zősök. Se káromkodás, se hazudozás. Olyan jók leszünk, hogy még a kukacos Merkel Angéla se találhat kifogást a magaviseletünkön!
– Nem ártana, ha a vezető politikusok is tennének hasonló ígéretet – bólogata a Zacsek. – Akkor nem maradnának minduntalan szégyenben.
– Ejnye, Zacsek – inté őt atata. – Ahelyett, hogy hálás lenne a vezetőknek, hogy békében ünnepelhetünk, maga most is ágál ellenük! Kik maradtak szégyenben?
– Azok, akik azt állították, hogy azért nem kaptuk meg a tagjelöltséget, mert az uniósok az utolsó pillanatban követelték, hogy ismerjék el a koszovói függetlenséget. De ők ezt kvázi azért nem tették, mert tudják, hogy mi, polgárok semmi pénzért nem adnánk Koszovót. Ami nagy hazugság, mert egyrészt nem igaz, hogy én kértem volna, hogy őrizzék meg nekem Koszovót, másrészt az se igaz, hogy az uniós vezetők az elismerést követelték. Az ő kérésük csak az volt, hogy szüntessék meg az innen pénzelt intézményeket, a mitrovicaiak pedig bontsák le a barikádokat.
– Nem veszi figyelembe a sajátos koszovói körülményeket, Zacsek. Azért van szükség külön orvosi rendelőkre és iskolákra, mert nem várhatja el az önérzetes mitrovicaiaktól, hogy a prishtinai kórházba járjanak vakbél-operációra, amikor ott csak albánul beszélnek. Vagy hogy a gyerekeik a koszovói tanterv szerint tanuljanak.
– Csakhogy egy kicsit sokba kerül nekünk ez a mulatság. Olvasom, hogy percenként 960 eurót költünk Koszovóra. Kérdem én magától: mennyit költenek énrám a Cvetkovicsék?
A Zacsek csak azért ilyen kukacos ezen a szép ünnepen, mert majdnem a lábát törte, amikor a felesége leküldte a pincébe a karácsonyi díszekért. De cipekedés közben elvétette a lépcsőfokot, és elterült a padlón.
– Mi volt ez a zaj? – kérdi fentről a felesége.
– Leestem a lépcsőről.
– Jesszusom! És mondd, eltört valami?
– Nem, semmi, jól vagyok.
– Drágám, én nem rád, hanem a díszekre gondoltam!
De nemcsak a Zacsek felesége ilyen kőszívű, hanem a Merkel Angéla is. Olyan, mint a mi szigorú osztályfőnökünk, folyton kiosztja a leckét a rakoncátlan balkáni nebulóknak.
– Nem is tudtam, Tegyula, hogy az albánok ilyen jól tudnak németül – csodálkoza amama.
– Honnan szeded ezt a butaságot, Tematild? – izgula atata.
– Onnan, hogy egész Prishtina tele volt német transzparensekkel, amikor a kancellár asszony megérkezett. Még az újságok is németül köszöntötték. Úgy ünnepelték, mint annak idején a másik kedvencüket, a szaxofonos Billy Clintont.
– A sipik is megérik a pénzüket – szóla a Zacsek. – Azért udvarolnak ennyire Merkelnek, mert megfúrta Szerbia uniós tagjelöltségét. Úgy hálálkodnak neki, mintha ő lenne a második Teréz anya. Pedig csak az ott szolgáló német békekatonákat félti az erőszakos torlaszosoktól.
Jaés azért is nagy öröm a karácsony, mert ilyenkor összejön a zegész rokonság, és még a Rozi ángyi is felkeres bennünket Hegyesről!
Csak a nyolcvanéves szomszéd Takács bácsi fél attól, hogy egyedül lesznek a feleségével szentestén. Ezért felhívja a Szegeden élő fiát.
– Fiam! Anyád és én úgy döntöttünk, hogy elválunk. Arra kérnélek, hogy hívd fel a nővéredet, és kíméletesen közöld vele is a hírt!
A fia azonnal telefonál a nővérének, aki mindjárt intézkedik:
– Azonnal csomagolj, hazautazunk, és rendbe tesszük ezt a dolgot. Nem engedjük nekik, hogy elváljanak!
Rögtön felhívja az apját is, bejelenti, hogy holnap érkeznek, addig ne csináljanak semmit!
– Jó, várunk benneteket – mondja az öreg. Majd örvendezve odafordul a feleségéhez:
– Bevált a trükköm, anyukám! Itthon töltik a karácsonyt a gyerekek! Csak tudnám, hogy húsvétra mit fogunk kitalálni…
PISTIKE, mennyből a zangyal