Egészséges provokáció, különleges helyzetek, érdekes kísérletek a szabadkai Desiré Central Station – WEST nemzetközi színházi fesztiválon
Klasszikus értelemben vett szelektora a fesztiválnak nincs, ám jó kapcsolatot ápolnak más fesztiválok válogatóival, és persze a különböző színházakkal meg szakemberekkel, hazaiakkal és külföldiekkel is, akik ajánlottak előadást, és tudtak véleményezni olyan produkciót, amelyet a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház csapata tervezett kiválasztani. Maguk is utánajártak, és az ismeretségi körük is segített. Sokféle módon működött tehát a válogatás, és nagyon célirányosan. Az adott országban megvizsgálták azt a három-négy produkciót, ami érdekes, izgalmas lehet a szabadkai közönségnek. Így született meg az a sokszínű repertoár, amellyel a szabadkai Desiré Central Station – WEST elnevezésű nemzetközi színházi fesztiválon találkozhatnak a nézők november 22-től 29-ig. Hét ország tizenöt, magas színvonalú produkciója lesz látható. Urbán András t, a fesztivált szervező Kosztolányi Dezső Színház igazgatóját arra kértük, jellemezze a darabokat: mit várhatunk, mire készüljünk.
– A Szarajevóból érkező East West Theatre Company Nórája már csak a rendező, Haris Pašović személye miatt is érdekes. Fiatal csapat, ebben az értelemben hozzánk hasonló. Tavaly világszinten a legfontosabb fesztiválokon vett részt ez a darab (november 22-e, Kosztolányi Színház, 19 óra). A szombathelyi Weöres Sándor Színház két okból is örülünk. Egyrészt egy nagyon tanulságos előadással érkeznek, másrészt azt a neves Jeles András írta, és rendezte. Olyan színházi alkotó ő, aki a magyar színház kísérleti vonalának kialakításában jelentős szerepet játszott, mint sajátos minőséget képviselő rendező (november 23-a, Jadran színpad, 18 óra). Frenák Pál francia–magyar társulata egy nagy sikerű táncos produkcióval jön. Frenák Pál nemzetközileg az egyik legelismertebb igazán modern, igazán kortárs táncos. Az előadásuk is magas színvonalú (november 23-a, Kosztolányi Színház, 21 óra). A sajátos humorú Tünet Együttes már nem először lép fel nálunk, most a Karc című nagyobb volumenű előadásukkal jönnek. Nagyon jellegzetesen magyar, de európai színházi téren is méltó helyet elfoglaló társulat (november 24-e, Kosztolányi Színház, 18 óra). Táncos-dobos produkciót hoz Ladányi Andrea és Borlai Gergő. Andreát tekintjük az egyik legnagyobb magyar táncosnőnek, ő is nemzetközileg elismert. Különleges tehetség, valódi jelenség (november 24-e, Jadran Színpad, 20 óra). Egyetlen szerbiai produkció van, ami egy érdekes színházi kísérlet. A mai valósággal foglalkozik: a Woyzeck– Hinkemann ügy (november 25-e, Jadran Színpad, 18 óra 30 perc). A Bérháztörténetek 0.1 Bodó Viktor rendezése. Ő az egyik legelismertebb magyar rendező, darabjában ismert magyar színészek is játszanak. Nagyon izgalmas előadás sajátos humorral, jó rendezői megoldásokkal (november 25-e, 20 óra). A horvát Ivica Buljan rendezte előadáshoz, a Részegtárgyaláshoz egy másik produkció kapcsán jutottunk el. Ebben az újszerű drámai előadásban nagyon ismert horvát színészek játszanak, és lényegében Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című művén alapul (november 26-a, Jadran Színpad, 19 óra). A horvát Árnyékvetők csapat két előadással vesz részt a fesztiválon. Az egyik a Kikapcsolódás a történelemből, amelyet kétszer játszanak, s mindkétszer pontosan 28 néző számára, ugyanis a közönség ágyban fekve nézi majd ezt az előadást. A BITEF különdíját is ők kapták meg. Ez egy furcsa előadás, a színházi előadásmód határait feszegetik, a közönség különleges helyzetekbe helyezése érdekli őket (november 27-e, Népkör, 17 és 21 óra). A macedón előadás a sajátos rendezés miatt került a programba. A Szökevény egy macedón Rómeó és Júlia történet (november 27-e, Kosztolányi Színház, 19 óra). Az Ex-pozíció című darab az Árnyékvetők másik, nagyon dicsért produkciója. Sajátossága, hogy 12 órától 16 óráig játsszák, a nézők 20 percenként juthatnak be az előadásra, és mindig annyi néző van, ahány szereplő. A mű színész és a néző személyes kapcsolatára épül, tehát minden nézőnek lesz úgymond egy saját színésze (november 28-a, Képzőművészeti Találkozó, 12 és 16 óra). A szombati napunk magunk között mondva hardcore lesz, hiszen az Ex-pozíció performansszal a program már 12 órakor elkezdődik. Ezen a napon láthatjuk Ivo Dimcsev bolgár színész, táncos előadását is. Intim, személyes és izgalmas színház. Megrázó is, nagyon hat (november 28-a, Kosztolányi Színház, 18 óra). A szlovéniai Via Negativa csapat három különböző performanszot mutat be a Szerelem, vér és pénz produkcióban (november 28-a, Kosztolányi Színház, 20 óra). A budapesti Pintér Bélát és Társulatát sem először láthatjuk Szabadkán. Most a látványos, nagyobb méretű Gyévuska című előadásukat mutatják be. Magyar magyar előadás. Béláék egyfajta nemzeti előjelet is tesznek az előadásait elé. Sajátos szemlélet, sajátos humorral, nagy értéke a magyar drámai színháznak. Az előadásaikra Budapesten alig lehet jegyet kapni (november 29-e, Jadran Színpad, 19 óra). Az utolsó előadás a szlovéniai Via Negativa produkciója lesz. Az Out című darab a kevélység témakörével foglalkozik. A nézővel való kommunikáció több formáját használják (nov.29., Kosztolányi Színház, 21 óra). Egészséges értelemben vett provokatív színházról van szó – hallottuk Urbán Andrástól, akitől azt is megtudtuk, miért is került ennyi magyar társulat a programba – Magyarországon bejáródott, működő dolog a független magyar színház. Azt szeretnénk megmutatni, hogy miként működnek ezek. Szervezettségükben, működésükben sem klasszikus színházak. Nem állami alapításúak, ezért ez egyfajta szabadságot is ad. A nézők pedig majd megtapasztalhatják, hogy ez a szabadság hogyan is kamatoztatható. A főérdemük leginkább az, hogy az adott terület legjobbjainak előadásai ezek.
A Desiré Central Station – WEST fesztivált anyagilag Szabadka város önkormányzata támogatta 6 millió dinárral. A nézők számára biztosított lesz a fordítás. Jegyek a színházak jegypénztáraiban és a Városháza torony alatti galériájában vásárolhatók.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.