2012. február 10., péntek

Elvira, Pál, Ella, Vilmos napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

A szabad királyi város napja

Kiosztották a díszpolgári címeket és a Pro Urbe díjakat Szabadkán

Szabadka kétszázharmincegy éve kapta meg a szabad királyi város címet. A város napját szeptember elsején zászlófelvonással kezdik meg, majd a képviselő-testület ünnepi díszülésén kiosztják a díszpolgári címeket és a Pro Urbe díjakat.dijazottak_kis

Slavko Parać, a képviselő-testület elnöke nyitotta meg a városi képviselő-testület ünnepi ülését, aki köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Saša Vučinić polgármester mondott beszédet, aki az elmúlt két évben elért eredményekről szólt röviden. Mint mondta, a gazdasági válság rányomta bélyegét az utóbbi időszakra, ugyanakkor mégis beszámolhatnak sikerekről, eredményekről, viszont sok ehhez hasonló eredményre van szükség a jövőben is, hogy Szabadkát olyan szintre emeljük, amilyenre szeretnénk. A város célja a gazdasági javulás és a perspektíva megteremtése minden polgár számára, ezért az elmúlt időszakban mindent megtettek, hogy felvegyék a versenyt más városokkal, a jövőre nézve viszont elengedhetetlen a hosszútávú stratégiai terv is, hangsúlyozta a polgármester.

zaszlo_kisA város díszpolgári címét az idén Marko Peić néprajzgyűjtő és a Bácskai bunyevácok szótárának szerzője valamint Deák Ferenc író, forgatókönyvíró kapta meg. Munkásságukat és eredményeiket egy kisfilmben is bemutatták.

Marko Peić három évig volt a Szabadkai községi képviselő-testület alelnöke, számos szakfolyóirat munkatársa, népdalokat és népmeséket gyűjtött és írt, a Bunjevačko Kolo szerkesztője, és több színmű szerzője, továbbá kezdeményezője a Dužijanca aratóünnepség városi szinten való megtartásának és a Bunjevačko Kolo Művelődési Egyesület egyik alapítója. Munkássága során sokat tett a kultúra fejlesztéséért.

Deák Ferenc számos regény, dráma, gyermekkönyv, forgatókönyv és rádiójáték szerzője, műveit szinte minden európai nyelvre lefordították. Munkássága során 22 díjat és elismerést kapott, többek között az Újvidéki Rádió speciális díját az Üzlet című drámájáért. Négy évig a JSZSZK nagykövete volt több országban, valamint tartományi kisebbségügyi, közigazgatási és jogalkotási titkárként is működött.

Pro Urbe díjjal dr. Mirko Šinkovićot, az állatorvos-tudomány doktorát és a Palicsi Állatkert jelenlegi igazgatóját, Lengyel Gábor zeneszerzőt és zenei rendezőt, Zoran Mulić zeneszerzőt és tanárt, Ljubomir Đorđević újságírót, szociológust és Milivoj Prćić írót tüntették ki.

Hozzászólások (21) Szóljon hozzá Ön is!
2010. szeptember 03. 10:10 | #21

ja osztakkó amikó egymásra néznek a szező meg a kivitlező akkó möglepődve mondi jéé há én nemis férfi hanem nő vagyok.


2010. szeptember 03. 07:47 | #20

Én legalább bevállalom, sun ur.... De aki tükörbe mer nézni az láthatja az elmaszkirozott igazságot... magyar magyart gyaláz támad, köpköd, mig az igazi elenség ott kuncog a tükör mögött....

sun
2010. szeptember 02. 17:37 | #19

az exsex azt mondi hogy ű bizony sz@r ember. egyetértek.

2010. szeptember 02. 15:39 | #18

az há meg a biliis veletek.

2010. szeptember 02. 15:23 | #17

Vincénknek már beborult, akarom mondani elborult. Az agya nekije.

2010. szeptember 02. 14:10 | #16

eccő csak beborul

2010. szeptember 02. 14:09 | #15

mitisakar a vince, a kanos, mondani

2010. szeptember 02. 14:08 | #14

állandóan lázba vana zagyam

2010. szeptember 02. 13:38 | #13
ragada franc neméne éncsak nyomigálom oszt köszönöm a mögtisztőtető hasonlatosgatást demive tanúsz még vgyázzá a kapocinörre me ha nemvigyázó akkó kapucimör lössz belülelele.
2010. szeptember 02. 13:04 | #12

Göre Gábor bíró uram ( alias kanosvince ) kissé unalmas a stílusa. Istenuccse! Jó lenne "mán" kinyögni valami értelmeset is, ha mán billentyűt ragad kend.


Oldalak: 1 , 2 , 3
Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.

1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).

1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.

1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.

1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.

1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.

1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.

1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).

1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).

1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -