Kiosztották a díszpolgári címeket és a Pro Urbe díjakat Szabadkán
Szabadka kétszázharmincegy éve kapta meg a szabad királyi város címet. A város napját szeptember elsején zászlófelvonással kezdik meg, majd a képviselő-testület ünnepi díszülésén kiosztják a díszpolgári címeket és a Pro Urbe díjakat.
Slavko Parać, a képviselő-testület elnöke nyitotta meg a városi képviselő-testület ünnepi ülését, aki köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Saša Vučinić polgármester mondott beszédet, aki az elmúlt két évben elért eredményekről szólt röviden. Mint mondta, a gazdasági válság rányomta bélyegét az utóbbi időszakra, ugyanakkor mégis beszámolhatnak sikerekről, eredményekről, viszont sok ehhez hasonló eredményre van szükség a jövőben is, hogy Szabadkát olyan szintre emeljük, amilyenre szeretnénk. A város célja a gazdasági javulás és a perspektíva megteremtése minden polgár számára, ezért az elmúlt időszakban mindent megtettek, hogy felvegyék a versenyt más városokkal, a jövőre nézve viszont elengedhetetlen a hosszútávú stratégiai terv is, hangsúlyozta a polgármester.
A város díszpolgári címét az idén Marko Peić néprajzgyűjtő és a Bácskai bunyevácok szótárának szerzője valamint Deák Ferenc író, forgatókönyvíró kapta meg. Munkásságukat és eredményeiket egy kisfilmben is bemutatták.
Marko Peić három évig volt a Szabadkai községi képviselő-testület alelnöke, számos szakfolyóirat munkatársa, népdalokat és népmeséket gyűjtött és írt, a Bunjevačko Kolo szerkesztője, és több színmű szerzője, továbbá kezdeményezője a Dužijanca aratóünnepség városi szinten való megtartásának és a Bunjevačko Kolo Művelődési Egyesület egyik alapítója. Munkássága során sokat tett a kultúra fejlesztéséért.
Deák Ferenc számos regény, dráma, gyermekkönyv, forgatókönyv és rádiójáték szerzője, műveit szinte minden európai nyelvre lefordították. Munkássága során 22 díjat és elismerést kapott, többek között az Újvidéki Rádió speciális díját az Üzlet című drámájáért. Négy évig a JSZSZK nagykövete volt több országban, valamint tartományi kisebbségügyi, közigazgatási és jogalkotási titkárként is működött.
Pro Urbe díjjal dr. Mirko Šinkovićot, az állatorvos-tudomány doktorát és a Palicsi Állatkert jelenlegi igazgatóját, Lengyel Gábor zeneszerzőt és zenei rendezőt, Zoran Mulić zeneszerzőt és tanárt, Ljubomir Đorđević újságírót, szociológust és Milivoj Prćić írót tüntették ki.
ja osztakkó amikó egymásra néznek a szező meg a kivitlező akkó möglepődve mondi jéé há én nemis férfi hanem nő vagyok.
Én legalább bevállalom, sun ur.... De aki tükörbe mer nézni az láthatja az elmaszkirozott igazságot... magyar magyart gyaláz támad, köpköd, mig az igazi elenség ott kuncog a tükör mögött....
az exsex azt mondi hogy ű bizony sz@r ember. egyetértek.
az há meg a biliis veletek.
Vincénknek már beborult, akarom mondani elborult. Az agya nekije.
eccő csak beborul
mitisakar a vince, a kanos, mondani
állandóan lázba vana zagyam
Göre Gábor bíró uram ( alias kanosvince ) kissé unalmas a stílusa. Istenuccse! Jó lenne "mán" kinyögni valami értelmeset is, ha mán billentyűt ragad kend.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.