Ha még tizszer is elmodja ibolya, akkor is önök ülnek nyakig a saját trutyijukban, és már csak egymás nyalogatásának örvendezhetnek, de tiszták már soha többé nem lehetnek, akár hány Püspök is imádkozik az elkárhozott lelkeikért. Ámen
Talán, csak azért mert nem figyel fel vagy nem járt kelt olyan helyeken. Például az Isztra környékén az olaszokat sokszor LE MUSZOLINIZTÉK, a németeket le Hitlerezték, a Szlovének a horvátokat usztasázták, a szerbeket csetnikezték, a magyarokat le Hortizták.
De a volt Yugo rezsimben ezekért a sértésekért két hét fogda járt, és ezért nem igen engedték meg maguknak a "jókedélyben" szenvedők se az ilyen kitöréseket. De 1990 óta, már ezt szabadon tehették a SZÓLÁS - SZABADSÁG mottója alatt, mint ahogyan azt teszik sokan ezen a hozzászólási portálon is.
De, mint tudjuk, minden ilyen tett a HÁZIGAZDÁT minősíti és azokat kik ezt teszik (büntettlenül, ha vömöszö érdeknek megfelelő ).
#26 ön talán ma született bárányt próbál alakítani MisMok ?
Úgy szokták mondeni, hogy ökröt - szarvánál fogva, az embert az erszényénél fogva lehet legkönnyebben igában tartani. De én inkább a civil egyesülésekre gondoltam a "megzsaroltak" esetében. Ön ebben talán kételkedik ?
#278 Mi az hogy nem jelentkezett ? És kit engedtek labdaközelbe ? csak is a benyalikat.
Urunk Jézus valamennyiönk megváltására halt kereszthalált.
Örvendezzün - kommentár :egy halálnak, ugyan miért
és emlékezzünk.- kommentár : hogyan jár akit az URAKAT kritizálni meri,
Áldott husvétot minden jóakaratú embernek .
A szabad demokrácia alapja az ERŐSEBB uralma a GYENGÉBBEK felett.
Ettól éltünk már mi is igazságosabb rendszerben is a hetvenes években, DE MIVEL a világ még nem volt rá felkészülve, meg is lett semmisítve, még a rá emlékezés is .És mint nagyon régen oéy sokszór már ( mint a Görög és más tájakon is). a korbeli gyengébbek ( barbárok) legyőzték az irígységeik megtestesítőit. Ez az élet, melyben a rosz sokkal töbszőr legyőzi a jót, mert övé a hatalom és a lépés előny.
Belsős nélkül sosem lehet hasonlókat kivitelezni . . . és így a biztosítót jól megszívatják
#104 Igaza lehet, "a kutya szájáról le van véve a szájkosár", és már is míly szabadon hazugságokat csahol a PENGE is, DE HA az ő táboráról hoznak ellő szennyeseket, azt már sárdobálásnak és illentelenségnek nevezik. Talán mert túl nagykutyáknak érzik magukat, mivel az ő szájukról a Nikolity vette le a szájkosarat.
A mai gyerek mesék, lassan így fognak ketdődni :
Egyszer volt, hol nem volt, két populista, a Pigi és a Vigyori . . .
Kedves Györgyi. Ön szerint a volt titkárnak mik voltak a teendői ? A kommunikáció is ?
#46 Hogy ön mennyire következetes. Gratula. Elmehetne tanácsadónak is
Az ALFA és az OMEGA jellegzetes kezdete. Érdemes újra átolvasni :
http://magyarszo.com/fex.page:2009-09-10_Szerepvallalok_es_nemzetellensegek.xhtml
http://magyarszo.com/fex.page:2009-09-19_Kozos_cel_a_nevjegyzek.xhtml
Bevezetőjében Pásztor határozott kritikát fogalmazott meg az MNT eddigi munkájával kapcsolatban. Szerinte a 2002-ben elfogadott törvény és az általa megválasztott nemzeti tanács előre halálra volt ítélve, már maga a megválasztás módja is ellenszenvet szült:
– Sarkosan fogalmazva az MNT egy megvetendő intézménnyé nőtte ki magát, és a megfogalmazott bírálatok a VMSZ-re csapódtak le, hiszen egypártivá sikeredett. Az a kísérlet, hogy a VMSZ függetleneket, értelmiségieket emeljen be, ellensúlyozva az egypártiságot, nem volt sikeres. Régóta úgy éltük meg, hogy az MNT elidegenedett, nem volt nyitott, taszított, és nem vonzott, megosztott és nem integrált. Az igazsághoz tartozik az is, hogy az MNT hatáskörei a 2002-es törvény alapján igen beszűkültek és az is tény, hogy mi így közösen soha nem fogalmaztuk meg elvárásainkat a Magyar Nemzeti Tanács irányába. Ezzel a mulasztással közösen kell szembenéznünk. Tényként élem meg azt is, hogy az MNT munkáját az utóbbi években az alacsony hatékonyság jellemezte.
EZEKBŐL kiértélelve, a vólt MNT tagoktól még Pásztor is megvonta a bizalmat, HÁT akkor miért lett mégis pálforduló pár hónap eltelte után ? Van önkéntes választ adó?
Szerintem, ez a döntő : "Új gondolatnak számít a Kézfogás a Magyarságért lista programjában, hogy üvegzseb program beindítását ígéri, azaz átláthatóvá kívánja tenni az MNT mellett működő Szekeres László Alapítvány munkáját." KITŰNŐ ( 5 )
A demokrácia tartalmi értelemben népuralmat, a többség hatalmát jelenti a kisebbség felett. Ezt a jelentést csak a modern állam ideológiája értelmezi át a vagyonok demokráciájává: a nagyobb tulajdonnal rendelkezõk politikai uralmává a kisebb tulajdon és a tulajdonnélküliség felett.
#1A SZABADSÁG : az éhbérélt dolgozó joga eldönteni, kinek akar dolgozni a megmaradt lehetőségei szerint
Ki lenne oly muja, hogy próbálkozzon, amikor a döntéshozók, jól megvannak így is
Hogy miket ki nem találnak a jogÁszok.Ez több a szemérmetlenségtől mindenképp.
Többet spóroltak valna meg, ha továbbra is munkában hagyják a nyugdíjáig.
Egyszóval, Őneki miért nem vették meg a nyugdíjig hiányzó másfél évet ? A Törvény szerint az utolsó két évében dolgozónak SEMMI ÁRON SE LEHET FELMONDANI, tehát az egész eljárás szabálytalan, minden esetre preccedens
. . . a paródiázás nagyobb esélyel kerülheti el a radírozást, különben az állóvízben is minden egyszer úgy is felúszik a víz tetejére. Az KAMPÁNYOK idején az oknyomozás lényege az lenne, hogy a szennyes vizek felkavarásával meggyorsítsa az letisztulását,
Az előadást jó lenne bemutatni néhány vajdasági színházban is! ÉS MI A GÁTLÁSA
Sőt még annak is, aki még a végzést se kapta kézhez. Legyen teljes a ZÜRZAVAR.
Mert ugye most egy kicsit nehézkes bizonygatni ki kinek adta ét a felíratkozási kérését.
És ki beszélt előszőr a csetnikekről ?
Ön élvezkedik, amikor a témákat összekeveri ? Ha igen, akkor jobb most abbahagyni, mert tovább nem kérek részt venni a butaságaiban.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.