A kormány megszüntetne 5 minisztériumot – Az SZSZP és a G17 Plusz cáfol
A kormány átszervezésének története már egy éve tart, azonban idén októberben az véget is érhet, vélekedik a Blic napilap. Tudomásuk szerint a közeljövőben funkció nélkül marad a demokrata Saša Dragin mezőgazdasági, Bogoljub Šiljaković vallásügyi és Svetozar Čiplić emberi jogi és kisebbségügyi miniszter. Közülük egyedül Čiplićnek biztosítottak új munkahelyet, ő ugyanis az igazságügyi minisztérium emberi jogi és kisebbségügyi államtitkára lenne.
Attól függetlenül, hogy a kormány átszervezése nincs napirenden, született egy belső megállapodás, hogy összesen 5 miniszteréről lemond a szerb kormány.
A Szerbiai Szocialista Párt Milutin Mrkonjić infrastrukturális miniszterétől búcsúzna el, és a Blic napilap tudomása szerint erre csak úgy lenne hajlandó, ha ő fejezheti be a 10-es közlekedési folyosó megépítését. Állítólag a közlekedési folyosó megépítésére az állam egy külön vállalatot fog életre hívni, amelynek élére Mrkonjić fog állni. Az infrastrukturális minisztériumot a tájékoztatási minisztériummal kötnék össze.
A Blic napilap forrása szerint a G17 Plusz az ifjúsági és sportminisztériumtól válna meg, amelyet az oktatásügyi minisztériummal olvasztanának össze, így ebben az esetben Snežana Samaradžić-Marković maradna pozíció nélkül.
Az átszervezésről állítólag Boris Tadić, Ivica Dačić és Mlađan Dinkić egyezett meg, azonban Dačić kérésére, miszerint rendet szeretne tenni pártjában, a leépítést csupán októberben hajtanák végre.
Suzana Grubješić, a G17 Plusz alelnöke tegnap cáfolta a sajtóban megjelenteket. Mint megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy megegyeztek volna a minisztériumok csökkentéséről, vagy esetleg szóba került-e a fenti téma. Szavai szerint egy esetleges leépítést pártjuk támogatna, készek a párbeszédre, de nem hajlandóak lemondani az ifjúsági és sportminisztériumról.
– Nem fogjuk engedni, hogy megszüntessék a szóban forgó minisztériumot, hiszen a fiatalok és a sportolók azok, akik legjobb színben tüntetik fel országunkat – nyilatkozta a G17 Plusz alelnöke.
A SZSZP elnöke is cáfolta, hogy bárminemű megegyezés megszületett volna.
Nem ez volt a beszélgetésünk témája – zárta rövidre válaszát Ivica Dačić.